Elfogadták az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét

2018. május 03. 07:10

A magzat szívdobbanásától kezdve tilos lesz a terhességmegszakítás Iowában a helyi republikánusok döntése alapján.

2018. május 03. 07:10

Az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét fogadták el szerdán Iowa államban, amely az első észlelhető magzati szívdobbanástól kezdve megtiltja a terhességmegszakítást.

A magzatok szíve általában a várandósság hatodik hete körül kezd észlelhetően dobogni, amikor a legtöbb nő még nem tud arról, hogy babája lesz.

A Des Moines-i, republikánus többségű szenátus 29-17 arányban fogadta el a törvénytervezetet, amelyet a képviselőház már korábban jóváhagyott, és így most Kim Reynolds republikánus párti kormányzó elé kerül aláírásra.

A republikánus politikusok nem titkolt célja a törvénnyel, hogy megpróbálják az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróságon megmásíttatni az 1973-as Roe kontra Wade ügyben született ítéletet, amelyben akkor a legfelső amerikai igazságszolgáltatási fórum kimondta: a nőknek alkotmányos joguk van az abortuszhoz.

Az abortuszhoz való jog mellett kiálló Planned Parenthood nevű szervezet helyi szóvivője szerint az iowai abortusztörvény szándékosan alkotmánysértő, a tökéletesen biztonságos terhességmegszakítások 99 százalékát lehetetleníti el, és egyetlen célja, hogy megmásítsa a Roe kontra Wade ügyben született döntést.

„A törvény a magzati szívhangot használja fel eszközként, ami teljesen önkényes döntés, mert a szívverés még messze nem jelenti azt, hogy a magzat a méhen kívül is életképes” – magyarázta a Planned Parenthoodtól Becca Lee.

Az elfogadott törvény csak abban az esetben tesz kivételt, ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés következménye, és ezt az áldozat jelentette is a hatóságoknál.

(MTI)

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
12345
2018. május 04. 12:33
Planned Parenthood nevű szervezet tökéletesen biztonságos terhességmegszakításról beszél. Hogy lehet valami tökéletesen biztonságos, amiben valaki minden esetben életét veszti? Ez kb olyan mintha egy autót tökéletesen biztonságosnak hírdetnének mert a soför minden út végén épségben szállna ki de az utasok minden úton meghallnának. Vagy ha tovább gondolom, Auswitz is biztonságos volt mert az őrök tökéletesen biztonságosan túlélték..
bunko_jobbos
2018. május 03. 13:55
Apropó Planned Parenthood. Ez az a szervezet, amelyik azzal kereste a pénzt, hogy szülés után "abortált" gyerekeket és eladta a szerveiket, ugye? Amerikában bármi mehet, ha haszon van rajta, ez is. Inkább kussoljon ez a boszorkány.
szekula
2018. május 03. 12:31
Gyomorforgató képmutatás, amit az amerikai jobboldal csinál: a gyerek szent!, de csak amíg megszületik - mert ha pechjére csóró családba született, akkor államilag dotálni már nem szabad, mert az már rút szocializmus volna. Nem életvédelem ez, hanem harsány hisztiripacskodás és üres érzékenységblöff. Amorális átverés.
Bell & Sebastian
2018. május 03. 10:08
Ki látott már abortuszt? Vagy legalább fényképeken? Nem igaz, hogy egészséges annak a lelke, aki kiállja vagy megcsinálja, biztat rá, követeli, megengedi. Hasonlót mindezeknek is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!