Hol sírjaik domborulnak: halott szeretteiket is viszik a lengyel kivándorlók

2015. október 30. 10:43

Az eredetileg Lengyelországban eltemetett hozzátartozóik földi maradványait is magukkal viszik külföldre a lengyel kivándorlók: a kihantolásra vonatkozó kérelmek száma öt éve egyre nő. A fiatalabbak a lap szerint főleg a nemrég elhunyt rokonaik maradványait viszik magukkal, hogy az új lakhelyükön eltemethessék azokat.

2015. október 30. 10:43

Ezrekre rúg azoknak a kivándorolt lengyeleknek a száma, akik az eredetileg Lengyelországban eltemetett hozzátartozóik földi maradványait is magukkal viszik külföldre, a kihantolásra vonatkozó kérelmek száma öt éve egyre nő – közölte pénteken a Rzeczpospolita című lengyel napilap.

A lengyelek a haláluk után is áttelepülnek” című cikkben a lap arról számol be, hogy a külföldre a jobb megélhetés céljából kivándorló, ott családot alapító lengyel fiatalokat gyakran nem csak élő szüleik követik. A családok az őseik maradványait is magukkal viszik, mert fontos számukra, hogy a sírjuk közel legyen jelenlegi lakhelyükhöz. A Rzeczpospolitának nyilatkozó temetkezési cégek munkatársai elmondták: amíg öt éve még csak egy-egy esetben volt dolguk külföldi újratemetéssel, az utóbbi időben százszorosára nőtt az ilyen esetek száma.

A kihantolási kérvényeket kiadó közegészségügyi intézet gdyniai fiókjának szóvivője, Marian Piaskowski elmondta: a földi maradványokat mindenekelőtt az idősebb emberek akarják átszállíttatni. „Azzal érvelnek, már nincs erejük ahhoz, hogy országszerte felkeressék a családi sírokat, ugyanakkor nem akarják, hogy ezek elhanyagolódjanak, pusztuljanak” – mondta. A fiatalabbak a lap szerint főleg a nemrég elhunyt rokonaik maradványait viszik magukkal, hogy az új lakhelyükön eltemethessék azokat.

2,3 millió lengyel él külföldön

A lengyel statisztikai hivatal október elején közölt adatai szerint jelenleg mintegy 2,3 millió olyan lengyel él külföldön – mindenekelőtt Nagy-Britanniában, Németországban és Norvégiában –, aki az utóbbi években a jobb megélhetés miatt vándorolt ki. Csak 2014 folyamán 124 ezer lengyel települt át, idén pedig – a Rzeczpospolita által október elején közölt adatok szerint – további egymillió ember szándékozik kiutazni.

A vasárnapi lengyel parlamenti választások győztese, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság programjának egyik fő pontja a munkaerőpiac olyan jellegű átalakítása, amely hazatérésre ösztönözné a kivándorolt lengyeleket.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!