Boszniában is toboroz a ISIS

2015. június 25. 17:21

Eddig 156 bosnyák férfi csatlakozott az Iszlám Államhoz, közülük 48 már vissza is tért Boszniába – írja a 444 a The Guardian információi alapján. Miközben az ISIS kiadott egy kifejezetten a Balkánra célzott toborzó videót, nyugaton attól tartanak, hogy a széttagolt bosnyák hatóságok nem lesznek képesek kontrollálni a folyamatokat.

2015. június 25. 17:21

156 férfi, 36 nő és 25 gyerek csatlakozott Boszniából az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezethez, közülük 48 férfi és 3 nő már vissza is tért a hivatalos adatok szerint – írja a 444 a The Guardian cikke alapján, amely egy frissen most publikált jelentés eredményeit is ismerteti.

A jelentés azt állítja, Bosznia-Hercegovina nincs felkészülve az radikálisok okozta veszélyekre, legfőképpen azért, mert a kis mérete ellenére közigazgatásilag széttagolt országban nincs egységes nyilvántartás a terrorszervezethez csatlakozottakról. A The Guardian szót ejt arról is, hogy az ISIS boszniai térnyeréséhez hozzájárulnak olyan tényezők is, mint az ifjúsági munkanélküliség, amely Boszniában a világon a legmagasabb. 

A szalafista közösségek már több körzetben és nagyvárosban megjelentek, az Iszlám Állam pedig közzétett egy kifejezetten bosnyákoknak szánt toborzó filmet. A 20 perces videón az ISIS balkáni származású terroristái igyekeznek rávenni a fiatalokat, hogy helyezzenek el bombát az „iszlám ellenségeinek” autóján, vagy mérgezzék meg őket. 

A radikalizmusra fogékony, kilátástalan helyzetű ifjúság mellett az egykor a boszniai háborúban a mudzsahedinek oldalán harcoló veteránok adják a dzsihádhoz csatlakozók többségét.

Az európai diplomácia és a hatóságok aggódnak amiatt, hogy a bosnyákok később nagy számban fognak a terroristákhoz csatlakozni, és ezt a bosnyák hatóságok már nem fogják tudni nyomon követni. Fenn áll annak a veszélye, hogy az áprilisi zvorniki terrortámadás csak a kezdete volt egy balkáni terrorhullámnak. 

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. június 25. 18:11
Érdekes módon a "nyugati sajtó" folyton csak irkál a fene tudja honnan hozzájuk került Iszlám Állam videóiról, de ezeket a videókat soha nem mellékelik a cikkeikhez. Szóval a sajtó erősen cenzúráz. Ha csak őket olvassa az ember, akkor az Iszlám Államról csak és kizárólag annyit szabad és lehet tudni, mint amennyit a nyugati újságírók mondanak róla, ami egyrészt nem is bizonyos, hogy igaz, másrészt nagyon egy oldalú. A másik felet is meg kell hallgatni szabály már régóta nem érvényes a "szabad" nyugati újságírásban. Ha a híradókban mutogatnak is néha néhány részletet azok is kiragadott részeltek és félremagyarázó kommentárokkal látják el őket. Na persze én ezzel semmilyen mértékben nem óhajtom az Iszlám Államot védeni, csupán ezt a mai igen gagyi és alacsony színvonalú ráadásul erősen elfogult és egy oldalú újságírást ostorozom.
Fakutya Vigyora
2015. június 25. 17:54
Szóval a mai világban nincs titok. A Nagy Testvér tudja, mikor hol mentél, mit ittál, hánykor hugyoztál és hogyan dugtál, kinek milyen levelet irtál és mit kommenteltél a mandinerre. Amikor a Moszat a világon bárhol likvidálhat, amikor az Usa sem különösebben álszemérmes, adódik a kérdés: mi a faszomért nem számolják fel a toborzókat? Ha a médiagecik tudják, ki az a negyvennyóc ember, aki már vissza is jött, miért nincs egy sziaszisza, aki nyomatékosan megkérdezi tőlük, ki a kapcsolat, merre kóricál éppen és mikor gyön legközelebb? Oltogassátok az öreganyátokat.
adam
2015. június 25. 17:53
A következő cikkben pedig véresen habzó szájjal követeli a 444 a befogadást.
3M..
2015. június 25. 17:38
Újabb érv a kerítés mellett. Ezek fertőzőek, ingyenélők, és ISIS beszivárgók. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!