Az emberi jogok emlegetése csak porhintés az iszlámban

2022. július 26. 12:50

Mennyire változott az iszlám az évszázadok során, és mit is jelent a saría és a dzsihád fogalma? Eleget tett-e Trump az iszlamizáció ellen, és mi lesz az afrikai nők jogaival? Kényelmetlen kérdéseket boncolgat egy neves papszerző új könyve. Recenziónk.

2022. július 26. 12:50
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Izgalmas könyv jelent meg az amerikai Westbow kiadó gondozásában, melynek szerzője Mario Alexis Portella, a firenzei főegyházmegye kancellárja, s témája az iszlamizáció, illetve az arra adott felemás nyugati válaszok. (Interjúnk a szerzővel itt olvasható). Bevezetőjében Portella atya felidézte, hogy amikor Bahreinben szolgált papként, megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a nők nem foghatnak kezet vele, és csak csendben ülhetnek, amíg férjük beszél. Noha egészen hasonló dolgokat keresztény arab körökben is tapasztalni lehet, a pap mégis ezt követően kezdett kutakodni az iszlám történetével kapcsolatban, és arra jutott, hogy a vallás keveset változott az elmúlt évszázadok során. Finom kritikaként megjegyezhető, hogy a vallás talán mégis hathatós finomhangoláson ment át, például a XIX. század végén jelentek meg azok az iszlamista gondolkodók, akik harcot hirdettek a „népi iszlám” és a szúfi rendek ellen – ezek tanaival azonosítja az iszlámot a szerző.

Mint felidézi, voltaképpen már Thomas Jefferson és John Adams (akkoriban Amerika franciaországi és nagy-britanniai nagykövetei) is ugyanilyen mentalitással találkoztak, amikor amerikai túszokat akartak kiszabadítani muszlim kalózok fogságából. Mint idézi a követek feljegyzését, „bátorkodtunk kérdéseket feltenni elképzelésükkel kapcsolatban, miszerint ők háborúzhatnak nemzetekkel, akik nem ártottak nekik, és megjegyeztük, hogy mi az emberiség békés és minket nem provokáló részét barátnak tekintjük. A (Tripoliba delegált amerikai) követ azt felelte, hogy Prófétájuk és Koránjuk törvényei szerint joguk és kötelességük háborúzni minden nemzettel szemben, amely nem fogadja el (a Próféta és a Korán) hatáskörét, mivel bűnösök. Ezért őket fogságba lehet taszítani. Minden muszlim, aki meghal csatában, a Paradicsomba kerül”. Az idézetet annyival érdemes kiegészíteni, hogy a Barbary kalózok azért muszlim rabszolgákkal is kereskedtek.

Természetesen Portella is leszögezi, hogy a probléma nem az, ha valaki perzsa, egyiptomi vagy palesztin, hanem hogy mennyire áll a saría befolyása alatt.

Persze felmerül a kérdés: milyen értelemben létezik „a saría”? A saría ugyanis nagy mennyiségű forrásszöveg sokfajta értelmezése. Mint Yahya Cholil Staquf imám, a Nahdlatul Ulama Tanács muszlim szervezet főtitkára is megállapította: a probléma nem az egyénekkel, „hanem magával az iszlámmal van”. Mindez akkor is igaz, ha az iszlám óvja a hagyományos család képét, tiltja az abortuszt és támogatja a gyermekvállalást – ezeket az atya méltatandó dolgoknak tartja. „Ezeket az elveket bármely hithű zsidó vagy keresztény, vagy nem elkötelezett vallásos személy felismerheti. A társadalom, mely nem fogadja el, hogy emberi jogaink Istentől származnak, meghasonlott társadalom.” Azonban az atya éppen az emberi jogok terén lát problémát a muszlim társadalmakban.

A nyugati kultúra Portella szerint alapvetően a kereszténység, melyet a zsidó bölcselettel, a görög filozófiával és a római joggal ötvöztek.

Garantálja a szólásszabadságot, a vallás és állam szétválasztását, a vallásszabadságot, a törvény előtti egyenlőséget, az egyén jogait, a tulajdonjogokat és más értékeket.

Ezek azonban lényegében mind szemben állnak a saríával, amely nem hiszi, hogy mindenkinek elidegeníthetetlen jogai lennének Istentől – noha itt nincsen egyértelműsítve, hogy a szerző melyik muszlim irányzatra gondol.

Az iszlám a nyugati civilizációt fertőzöttnek, dekadensnek és erkölcstelennek tartja, mivel szerinte „az iszlám az emberiségnek már megadta a megfelelő jogi kódexet tizennégy évszázada”. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy még a Muszlim Testvérek is hivatkoznak a francia felvilágosodásra. A szerző szerint viszont nem ismernek kompromisszumot. Itt az atya nem lát különbséget a muszlim országok többsége között, hiszen mint idézi, 1993-ban az ENSZ bécsi emberi jogi tanácskozásán lényegében az összes muszlim ország nyilatkozatban ítélte el a „nyugati értékeket”, dacára annak, hogy Szaúd-Arábián kívül az összes muszlim ország aláírta 1948-ban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. (Megint mások persze inkább úgy értelmezik az esetet, hogy a kritikusok nem az emberi jogok egyetemességét vitatták, hanem azt, hogy az Egyesült Államok kettős mércét alkalmaz, amely gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja a boszniai muszlimokat, palesztinokat és irakiakat sújtó jogsértéseket – lásd ennek az esszének a 313. oldalát).

Portella szerint mindenesetre nem az utóbbi szerződéseket kell figyelni, melyek csak porhintés,

hanem például Abul Ala Mawdudi Mawlana Sayid imám, a legnagyobb ázsiai muszlim szervezet alapítójának nyilatkozatát: „Az Iszlám feladata, hogy uralja az egész világot, és az egész emberiséget meghódítsa az iszlámnak”. Mawdudi egy indiai szubkontinensen, kolonialista kontextusban működő iszlamista volt, tanai pedig megálltak az etnikai határokon belül, sőt, még ott is gyakran üldözték azokat.

A szerzőt különösen felháborítja a női jogok megsértése a muszlim országokban (hozzátehetnénk: az etiópiai és eritreai keresztényeknél is tapasztalható hasonló jelenség). Mint felidézi, a legtöbb saría-alapú társadalomban a nemi erőszak elkövetői megúszhatják a büntetést, ha elveszik áldozatukat. A szerző szerint a saría nem engedi a DNS-bizonyítékok használatát (noha elég sok muszlim országban vannak DNS-vizsgáló laborok), és csak akkor bizonyítható a tett, ha azt a tettes beismeri, vagy ha négy férfi tanú bizonyítja a nő állítását. Ha az erőszak nem bizonyított, akkor a nő sértetti vallomása házasságon kívüli szexuális kapcsolat beismerő vallomásává válik, és az áldozat kap érte ostorozást, vagy halálra kövezést. A férfit nem büntetik meg, mert nem ismert be semmit. 

De ennél durvább példák is ismertek. A szerző szerint Észak-Szudánban a házassági korhatár tíz év (egészen pontosan de jure 18, csak nem tartják be), és a házastárssal szembeni erőszak nem tilos (persze más országok is hagynak kívánni valót, pl. Kína). Portella felidézi Noura Hussein esetét, akit az országban 15 évesen kényszerítettek házasságra, ám ő elmenekült, majd három év múlva saját szülei kapták el, és adták át férjének. Férje megerőszakolta, majd mikor újra közeledett hozzá, Hussein leszúrta őt. Ezért 2018-ban halálra ítélték a nőt, sajtóhírek szerint viszont végül az ítéletet enyhítették. Futólag utalhatunk arra, hogy más vallású országokban is ismertek hasonló esetek, tehát az elítélendő és borzasztó történet nem redukálható az iszlámra.

Portella kitér a dzsihád fogalmára is, melynek több kategóriája van:

ezek az ember saját vétkei és a Sátán elleni harctól a hitetlenek és a korrupt muszlimok elleni harcig terjednek.

A dzsihád nem várja el, hogy a muszlim fizikailag harcoljon, elég finanszírozni a terrorizmust vagy támogatni azt, és ezzel az elvárást már teljesíti. Viszont a dzsihadistáknak nem kell engedélyt kérniük tetteikre, azok önmagukban legitim vallási törekvések. „Mivel az iszlám az egyetlen méltó vallás, és célja a teljes világuralom, illetve a téves hitek kiirtása, ezért a dzsihád, mely az iszlamizáció visszafordíthatatlan folyamatával kezdődik, azt is jelenti, hogy a leigázott népek nem vehetik vissza területeiket. Ezért az olyan nemzetek, mint Izrael vagy Spanyolország nem legitimek egyes muszlimok előtt, hiszen ezeket a területeket jogtalanul fosztották meg (a muszlim uralomtól) a hitetlenek katonái” – írja a szerző. Egyébiránt létezik kritikus muszlim irodalma is ennek a kornak, miszerint Andalúzia egy liberális „fertő” volt, ahol keresztényekkel és zsidókkal ittak a muszlimok.

A fentiek azzal egészíthetők ki, hogy háborús értelemben vett dzsihádot (ha már „a saríát” vesszük alapul) csak a kalifa hirdethet. Az ma nincs, ezért mások is maguknak tulajdonítják a jogot. Alapvetésnek tűnik azonban az iszlámban, hogy a jogforrások értelmezése kizárólag a képesítéssel bíró vallástudósoknak áll jogukban. Így tehát azt is csak vallástudósok mondhatják meg, hogy milyen helyzetben megengedett a dzsihád.

A szunnita iszlám decentralizált, egyszerre ellentétes vélemények is születnek ugyanarról a dologról a keretei között.

Portella Donald Trump volt amerikai elnök kormányzati tevékenységét sem kíméli. Szerinte, dacára annak, hogy Trump az Iszlám Állammal (ISIS) szemben katonai sikereket ért el, a volt elnök folyamatosan dollármilliárdos szerződéseket kötött a terrort finanszírozó muszlim országokkal. Trump ugyan felismerte az iszlám radikalizmus veszélyét, tevékenysége mégis félszeg volt. Portella szerint Trump „muszlim-tilalma” (vagyis egyes muszlim országokból való beutazás tiltása, melyet eredetileg egyébként Obama vezetett be) sem ért sokat, hiszen továbbra is jöhettek emberek olyan országokból, ahol potenciális terrorista-export veszélye állt fenn.

Portella írása összességében széles perspektívát és komoly kutatómunkát mutat. A vállalt feladat ugyan nagy volt, és a könyvben szereplő fogalmakról máig élénk vita zajlik – tehát a téma hálátlan –, mégis, az atya olvasmányos és fontos könyvet tett le az asztalra, mely segítheti megérteni az iszlamizmus és az iszlám vallás kapcsolatát a magyar konzervatívok számára is. 

Mario Alexis Portella: Islam: Religion of Peace? The Violation of Natural Rights and Western Cover-Up. Bloomington, Westbow, 2018. 246 oldal.

Fotó: Unsplash

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mad24
2022. július 26. 16:25
Miért kell mindenhez hozzá fűzni,hogy a keresztény világban is van rá példa...?! Igen de nem intézményesült formában, mint a moszlim világban, kedves cikkíró!
Rugo
2022. július 26. 16:17
És a judaizmusban is, kedves Bernát.
scion
2022. július 26. 15:14
" Barbary kalózok" a magyar szakirodalomban barbareszk kalózók. szívesen. ma is tanultál valamit kedves szerző.
Ödenburger
2022. július 26. 14:45
Az egyén emberségéből fakadó jog, mint fogalom a késő-középkori keresztény filozófiában jelent meg: ha Isten "a saját képére és hasonlatosságára" teremtette az embert, akkor kell lennie minden emberben istenien fontosnak és ezért tisztelendőnek. Ebből az alapvetésből nőtt ki az absztrakt emberi jogok meghatározása. Az iszlámban mindez már alapvető nézőpontját tekintve is értelmezhetetlen. Az egyénnek nincs ab ovo joga, mindent csak kap felülről, 'Allah akaratából'. Ráadásul a saria kodifikálja egyes emberek alávetettségét/alávethetőségét. Összefoglalva: az iszlám gondolkodás és az emberi jogok nem hozhatók közös nevezőre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!