A gólyatöcs lesz a 2019-es év madara

2018. július 24. 11:08

Az internetes közönség szavazatai alapján.

2018. július 24. 11:08

Az internetes közönség szavazatai alapján a gólyatöcs lesz a 2019-es év madara, ezért a Magyar Madártani Egyesület (MME) kiemelten foglalkozik majd jövőre a faj, és az élőhelyének védelmét szolgáló információk átadásával. 

A július 3-tól 23-ig tartó szavazás alatt a három jelölhető madárfajra, a gólyatöcsre, a gulipánra és a nagy pólingra összesen 8993 szavazat érkezett, a gólyatöcs 3617 szavazattal nyerte a versenyt – emelet ki a Magyar Madártani Egyesület (MME) hétfői közleménye.

Az MME 1979-ben indított Év madara programjának célja, a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása.

A 2019 év madara címet elnyerő gólyatöcs kopár, sekély vízborítású helyeken, laza telepeket alkotva, és egyesével is költ. Magyarországon rendszeres fészkel, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően 200-1000 pár között alakul. Főleg vízi rovarokat és más gerincteleneket szedeget össze a víz színéről és a partról. Védelmének alapját a még meglévő természetes szikes tavak megőrzése és az egykori fészkelőhelyek rehabilitációja jelenti. Vonuló állat, márciusban-áprilisban érkezik meg Afrikából, a költési időszak végén korán útra kel, többségük augusztusban el is hagyja Magyarországot. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Az év hátra lévő időszakában az MME szakmai stábja elkészíti a fajbemutató anyagokat, valamint kidolgozza azokat a közösségi programokat, amelyek segítségével a faj előfordulása által érintett helyi csoportok a tavaszi hazatéréskor, a költési időszakban, majd az őszi vonuláskor is be tudják mutatni a fajt.

(MTI, fotó: MME)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex44
2018. július 24. 11:43
Gratula a gólyatöcsnek .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!