Szegeden rendeztek évnyitó konferenciát a keresztény roma szakkollégiumok

2014. október 01. 21:31

„Elsősorban rajtad múlik – esély és felelősség” címmel szeptember 26–28. között tartották Szegeden a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) évkezdő konferenciáját az öt tagintézmény hallgatóinak és vezetőinek részvételével.

2014. október 01. 21:31

„Elsősorban rajtad múlik – esély és felelősség” címmel szeptember 26–28. között tartották Szegeden a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) évkezdő konferenciáját az öt tagintézmény hallgatóinak és vezetőinek részvételével – írja a Miskolci Apostoli Exarchátus honlapja.

Szeptember 26-án a Belvárosi Moziban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, valamint Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár mondott köszöntőt. Ezt az O Zibano – A vonat – táncdráma a roma holokauszt 70. évfordulóján című előadás követte. A megrázó és egyben elgondolkodtató színdarabot teljes csöndben hallgatták végig a vendégek. A zene, a táncok, a képek és a bennük foglalt tragédia újra emlékeztetett mindenkit arra, milyen fontos az összetartás és egymás tisztelete. Az este a Khamaro Budapest Band fellépésével zárult.

A konferencia második napja a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében kezdődött, Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora köszöntötte a vendégeket. Az üdvözlet cigány nyelven is elhangzott Báró-Farkas Csabától, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatójától. A közös áhítatot Michels Richárd, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium lelkésze tartotta, majd Kovács Adrienn énekelt, Bagi Zsolt zongorakíséretével. Köszöntő beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke és Makkai László, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke. Ezt követően a a fenntartó egyházak képviselői folytattak kerekasztal-beszélgetést.

Szombat délután a szegedi szakkollégisták városnéző körútra invitáltak mindenkit. Az este folyamán pedig egy szimfonikus koncertet hallgattak meg a konferencia résztvevői a Szent Gellért Fesztivál keretében, a szegedi Dómban. Az este „örömzenével” fejeződött be, a KRSZH zenész hallgatóinak előadásával.

Az utolsó napon, szeptember 28-án a Gál Ferenc Főiskolán Molnár Erzsébet, az Evangélikus Roma Szakkollégium igazgatója vezetett áhítatot. A délelőtt lényegi része hallgatói fórum volt „Kérdez a miniszter!” címmel, amelyen Balog Zoltán miniszter is részt vett. A hallgatók kérdéseit, megszólalásait Farkas András, a Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatója vezette fel. A szakkollégiumok jövőjéről, az eddigi tapasztalatokról, a lehetséges fejlesztésekről egyaránt szó esett. A konferencia végén a hallgatók egy romani dizájnnal készült, egyedi karkötőt kaptak emlékeztetőül a szervezőktől.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!