Ferenc pápa nem tart támadástól Albániában

2014. szeptember 15. 15:41

Az iszlám szélsőségesektől való félelem ellenére semmilyen rendkívüli biztonsági intézkedés nem lép életbe Ferenc pápa vasárnapi albániai látogatásán – mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő az egyházfő tiranai útjáról hétfőn tartott vatikáni tájékoztatón. Az egyházfő szerint példaértékű, hogy muzulmán-ortodox-katolikus egységkormány irányítja az országot.

2014. szeptember 15. 15:41

Az iszlám szélsőségesektől való félelem ellenére semmilyen rendkívüli biztonsági intézkedés nem lép életbe Ferenc pápa vasárnapi albániai látogatásán – mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő az egyházfő tiranai útjáról hétfőn tartott vatikáni tájékoztatón.

 
Lombardi atya kijelentette: a Vatikán aggódik az Iszlám Állam (IA) dzsihadista szervezet fenyegetései miatt, Ferenc pápa azonban szokása szerint nem tartja majd magát távol a tömegtől, és Tiranában is nyitott pápamobillal közlekedik majd a hívők között pontosan úgy, ahogyan a római Szent Péter téren teszi. 
 
Semmilyen rendkívüli biztonsági intézkedés nem kíséri a pápai látogatást, az eredeti program nem módosult – hangoztatta a szentszéki szóvivő.
 
Ferenc pápa szeptember 21-én egynapos látogatást tesz az albán fővárosban. Ez lesz a pápa negyedik apostoli útja külföldön, az első Európában, nem számítva az olaszországi látogatásokat. 
 
Az egyházfő Albániában tiszteletét teszi az egykori kommunista rezsim azon áldozatai előtt, akik hitükért adták életüket. A pápai látogatás az iszlámmal való párbeszéd jelentőségét is hangsúlyozni kívánja - tette hozzá Federico Lombardi, emlékeztetve, hogy a 3,2 milliós, többségében muzulmán Albániában mintegy félmillió a katolikusok száma. 
 
Ferenc pápa augusztusban, Dél-Koreából útban hazafelé a repülőn azt mondta az újságíróknak: azért megy Albániába, mivel ott az ország volt alkotmányába is bekerült az ateizmus hirdetése, és több mint 1800 templomot romboltak le. Az egyházfő ezen kívül példaértékűnek nevezte azt, hogy jelenleg iszlám-ortodox-katolikus egységkormány irányítja az országot. 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. szeptember 15. 21:31
Fanatikus iszlamisták mindenütt előfordulnak, könnyelműség védelem nélkül hagyni a PÁPÁT!A Vatikánnak és az albán államnak egyformán kötelessége a védelem, akkor is, ha Ferenc pápa nem igényli azt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!