Balog is Miskolcra költöztetne pár államtitkárságot

2014. június 11. 09:07

Az emberi erőforrás miniszter a köztévé reggeli műsorában arról beszélt: ha sikerül megfelelő körülményeket kialakítani, akkor nem ellenzi, hogy néhány Emmi-államtitkárság Miskolcra költözzön. Mint mondta, ő otthon van Miskolcon, de tekintettel kell lenni a minisztériumi alkalmazottakra is, akik Budapesthez kötődnek.

2014. június 11. 09:07

Amennyiben megfelelő körülményeket sikerül kialakítani, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője nem ellenzi Emmi-államtitkárságok Miskolcra költöztetését; a tárca vezetője erről szerdán az M1 Ma reggel című műsorában beszélt újságírói kérdésre válaszolva.

Hogyha szívesen látnak bennünket és olyan körülményeket találunk és egy jó megoldás van, akár államtitkárságokra lebontva is, akkor miért ne?” – fogalmazott a Balog Zoltán. Mint elmondta, örül, hogy megkezdődött a minisztériumok elhelyezéséért a „casting”. Hozzátette, hogy már az előző ciklusban is Miskolcon szerette volna elhelyezni az Emmi cigányügyi államtitkárságát, ami akkor nem sikerült.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a tárcánál 1600 ember dolgozik, akinek családja van és Budapesthez kötődik – tette hozzá. „Én Miskolcon otthon vagyok, nekem nem jelent nehézséget” – mondta a miniszter.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Balog Zoltán a megváltozott feladatokkal indokolta a tárca államtitkárainak cseréjét. Hozzátette azt is, hogy a minisztériumot és a vezetői gárdát ő átvette az előző ciklusban elődjétől, Réthelyi Miklóstól, most pedig a maga választotta emberekkel akar dolgozni.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2014. június 11. 10:56
Tudjuk BP a kommunista ballib fellegvára ,,vidéket utálják ,helyes a vidéki költözés ,legalább a kapzsi baloldal távol lesz .De a kormány vidéken ott lesz az uszító ballib sarkában.
liberálzöld.
2014. június 11. 10:53
Ismét csak a kormányzat figyelmébe ajánlom az elmúlt ciklusban Ócsán felépült kormányzati negyedet. Orbán, Lázár, meg a többi nagytudású biztosan jól el lenne a központi fűtés nélküli házakban, meg a fatüzelésű fürdővíz ellátással. Hiszen ők találták ki, ők terveztették meg, ők fizették ki. Akkor csak jó lenne nekik....
Nannyó
2014. június 11. 10:52
Jajjjj, drága jó Balog miniszter úr, nem kell nekünk Miskolcra a cigányügyi államtitkárság, jó lesz az a fővárosban is! :))) Ha lehet válogatni, én Miskolcra inkább a Fejlesztési Minisztériumot kérném!
Apáczai
2014. június 11. 10:49
Hahahahahaha........ A minisztériumokba beépített sok tégla is velük megy, vagy (volt aparatcsikokból,) helyiekkel fogják pótolni a bukott baloldalról az államigazgatás blokkolását?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!