Véget ért a Genfest

2012. szeptember 03. 10:22

Ismernünk kell a népeket, a kultúrákat, a közösségeket, az egyes emberek problémáit, helyzetét, s a megismerés alapján meg is kell egymást szeretnünk – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Genfest 2012 zárórendezvényén vasárnap a Szent István-bazilika előtti téren.

2012. szeptember 03. 10:22

A háromnapos, a Fokoláre mozgalom által szervezett ifjúsági világtalálkozó zárórendezvényén, a zsúfolásig telt téren Erdő Péter szentbeszédében – amelyet olaszul is elmondott – rámutatott, „fontos lenne, hogy Európa és a világ népei, mint népek is, történetükkel, kultúrájukkal együtt egyre jobban megismerjék egymást. Nem igazi hídverés az, amikor az egyik kultúra egyszerűen megszünteti a másikat”. Hozzátette: a mostani nagy ifjúsági találkozó programja: „hidakat építeni, sőt, híddá lenni”.

A bíboros annak a meggyőződésének adott hangot: a globalizáció történései nem mindegy, hogy „emberi, erkölcsi, hitbeli eszmélődés nélkül, pusztán technikai és gazdasági folyamatként sodornak-e magukkal minket, vagy az emberi értékekre és az Isten akaratára figyelve válaszolunk korunk kihívásaira”.

Erdő Péter azt mondta: „ismernünk kell a meg nem értés, a türelmetlenség, a történelmi sérelmek, a keserűség, a bosszú érzéseit és valóságát, hogy hősies szeretettel és türelemmel mindezt meg tudjuk haladni. Az ellentétek és a gyűlölködés ugyanis nemcsak elválasztják egymástól az embereket, hanem gonosz erőket szabadítanak fel az egyének és a közösségek szívében”. Ha ezek lesznek úrrá egy-egy közösségen, a népeken, vagy az emberiségen, akkor önmagunk fogjuk rontani a sorsunkat, fokozódhat az erőszak és a gyűlölet – jegyezte meg. Kiemelte: nem a teremtett világ önmagában rossz, hanem a világban jelenlévő gonoszság és gyűlölet az, „amivel szemben a hősies, segítő szeretet példáját kell felmutatnunk”.

A budapesti Genfest nemzetközi ifjúsági találkozóra a világ 85 országából mintegy 12 ezer fiatal érkezett. A péntektől vasárnapig tartó rendezvény célja az volt, hogy bebizonyítsa, nemzetközi szinten is lehetséges az összefogás és együttműködés, valamint egy egységesebb és szolidárisabb világ megépítése.

A Genfestet először 1973-ban rendezték meg Firenze mellett, majd többnyire más olaszországi helyszíneken. A budapesti volt az első alkalom, hogy a kelet-közép-európai régió adott otthont a világtalálkozónak. A legutóbbi Genfestet 2000-ben tartották, és az idei rendezvény volt az első abban a tekintetben is, hogy Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítójának halála után tartották.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!