Igen, Horthy Miklósék konszolidálták az ország politikai vezetését, de ennek nagy ára volt – Hatos Pál a Mandinernek

2023. augusztus 10. 05:49

Egy évszázaddal ezelőtt a függetlenségét visszanyerő, ám Trianon sokkjával és saját összetett társadalmi, politikai és gazdasági válságaival küszködő Magyarország népe kereste az előre és fölfelé vezető utat. Hatos Pál történésszel beszélgettünk hazánk előző húszas éveiről.

2023. augusztus 10. 05:49
null
Kovács Gergő
Kovács Gergő

Száz éve Magyarország a Trianonból való felocsúdás éveit élte. Mennyire tért magához a magyar társadalom a történelmi sokk után?
Az első világháború ugyan befejeződött 1918 novemberében, de Európa keleti részére még évekig nem köszöntött nyugalom. Kelet- és Közép-Európa kis és törékeny nemzet­államai az egymás ellen viselt háborúkban születtek meg, a területére benyomuló ellenséges csapatoktól szenvedő történelmi Magyarországot pedig széjjeltépték a nagy háború utáni kis háborúk. Trianon „Trianon” előtt következett be, az utódállamok csapatai a széthulló, demoralizált ország területének nagy részét néhány hónap alatt birtokba vették. Eközben a magyar társadalom 1918 és 1921 között egyfajta hideg polgárháborúban élt, a területi megcsonkítással párhuzamosan rengeteg belső, elmérgesedő konfliktus is mély sebeket okozott. Az ország egyébként is nehezen ocsúdott fel a trianoni béke sokkoló következményeiből: a formálódó kisantant fenyegető gyűrűje, a nemzetközi elszigeteltség, a lecsúszott középrétegek szociális létbizonytalansága, az elszakított területekről menekülő százezrek ínsége fokozta a háború pusztításából, valamint a forradalmak, a román megszállás megrázkódtatásából kilábalni alig kezdő ország nyomorát, társadalmi és politikai feszültségeit.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!