Fontosnak tartom és várom az EP-listavezetői vitát. Viszket a tenyerem! – Deutsch Tamás a Mandinernek
Hány mandátummal lenne elégedett? Melyik frakcióba várja a Fideszt? Ki lenne az ideális EB-elnök? A kormánypárt EP-listavezetőjével beszélgettünk.
Immár tíz éve halljuk, hogy gazdasági téren Orbánnak szerencséje volt. Mostanában az is sláger, hogy a veszélyhelyzet kezelésében Orbánnak szerencséje volt. Azt értem, hogy a politikai ellenfél semmilyen teljesítményét nem szabad elismerni. Van itt azonban egy mélyebb jelenség is, mégpedig az, hogy a liberalizált baloldal követi a régi kommunista-balos gondolkodás mintáját: minden tradicionális-racionális értelemmel bíró fogalmat meg kell semmisíteni vagy ki kell üresíteni, hogy új jelentéssel ruházzák fel.
A modern baloldali politikai szándékok egyik árulkodó jele, hogy egyszerű szavak elé valamilyen jelzőt tesznek, vagy klasszikus fogalmakat elavultnak tekintenek – akárcsak az olyan intézményeket, mint a család. F. A. Hayek az ilyen jelzőket menyétszavaknak nevezte, mert ahogy „a menyét állítólag képes anélkül kiüríteni egy tojást, hogy ennek látható jelét hagyná maga után”, a mérgező szavak megfosztják a fontos fogalmainkat az eredeti jelentésüktől. Hayek 160 főnevet sorol fel, amelynek mindegyikét a ’szociális’ jelző minősíti: felelősség, igazság, jó, akarat… Mintha ezek önmagukban nem állnák meg a helyüket a valóság megismerésében.
„A liberalizált baloldal szerint minden tradicionális-racionális értelemmel bíró fogalmat meg kell semmisíteni vagy ki kell üresíteni”