Felemelkedés és bukás

2020. január 14. 21:31

Az Európai Néppárt rögös útja a keresztyén alapoktól az iszlám tiszteletéig.

2020. január 14. 21:31
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós

Évek, évtizedek óta erőteljes identitáskérdések tartják lázban az európai nyilvánosságot: merre menjen, merre haladjon civilizációnk? Milyen legyen majd maga az Európai Unió? Legyen-e befogadóbb, integráltabb, vagy éppen hogy legyen társadalmilag „zártabb”, és az összefonódásban tanúsítson mértékletességet? A dilemmák átsugároznak megannyi területre és társadalmi alrendszerre – legélesebben talán a politikára, ekképpen nyilvánvalóan az európai pártéletre is. És kár lenne tagadni, a Fidesz európai néppárti (EPP-s) tagsága is lényegében ennek a folytatásos dilemma-teleregénynek a része, megspékelve persze egy nem elhanyagolható hatalomtechnikai dimenzióval.

A lényegi kérdés ez ügyben tehát úgy írható le: megéri-e egy fontos érdekérvényesítő klub tagjának maradni úgy, hogy közben az embert „ideológiai alapon” folyamatosan zrikálják? »Tagadhatatlan ugyanis, hogy minden hibája, esendősége és gyengülő eredményei mellett az Európai Néppárt ma is az unió egyik lényegi politikai platformja – sőt, ma már sokkal inkább hatalmi, az egyes tagok tárgyalási pozícióit érintő, befolyásoló pártszövetség, mint értékközösség. És ez akkor is igaz, ha az EPP a tavalyi európai parlamenti választáson érte el története egyik legrosszabb eredményét, nyugati tagpártjai politikailag visszaszorulóban vannak, és intellektuális hátraarcot vezényelnek.

A kenyértörésközeli helyzet azonban annak tulajdonítható – ahogy a miniszterelnök is fogalmazott újévi sajtótájékoztatóján –, hogy „rossz az irány, tehát a néppárt egyre inkább liberális, szocialista, centralista irányba tart, és nem áll ki az eredeti értékei mellett”. Mik voltak vagy mik lehettek ezek az „eredeti értékek”, melyektől az EPP sokak szerint eltávolodott, és mi is ez a feltételezetten rossz irány, amely felé megy a(z egykoron?) hatalmas szövetség? Nézzük!

HOL VÁR ÁLLOTT…

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!