Ferenc pápa valóban kisöpörni készül a kúriából a konzervatívokat?

2014. november 27. 16:09

Mark Drew atya
Catholic Herald

A kérdés, amit Ferenc pápa megválasztása óta sokan feltettek már, megkerülhetetlen: tényleg azon dolgozik-e a mostani pápa, hogy eltüntesse elődje hagyatékát?

„Van egy sztori arról, hogy amikor Giacomo della Chiesát pápává választották 1914 szeptemberében, Raphael Merry del Val bíboros azzal fordult a szomszédjához a Sixtus-kápolnában: „Ez katasztrófa!” Mire kollégája azt felelte: »Számodra, eminenciás uram, igen, az.« Merry del Vall ugyanis korlátlan tekintélyt élvezett X. Piusz államtitkáraként, és della Chiesa, aki a XV. Benedek nevet választotta, a rivális frakció jelöltje volt. Merry del Val határozottan ellenezte a megválasztását, attól félt, hogy vége a karrierjének. Végül félelmei csak félig-meddig teljesedtek be. Benedekről ugyan köztudott volt, hogy ki nem állhatja az angol-spanyol bíborost, de nem vitte rá a lélek, hogy eltávolítsa. Merry del Val tehát nem maradhatott államtitkár, de élete végéig a Szent Hivatal titkára lett, ami csak alig valamivel kevésbé befolyásos poszt. 


Majdnem pontosan száz évvel később, ma sokan érzik úgy, hogy hasonló, de radikálisabb természetű változások zajlanak Ferenc pápa kúriai személycseréi révén. Annyi mindenkit mozdított már el, illetve készül elmozdítani a hírek szerint, hogy egy prominens Vatikán-szakértő egyenesen a Kúria »Ratzinger-mentesítéséről« ír. 

[…] 

A kérdés, amit Ferenc pápa megválasztása óta sokan feltettek már, megkerülhetetlen: tényleg azon dolgozik-e a mostani pápa, hogy eltüntesse elődje hagyatékát? Egy ilyen irányú folyamat, amit egyesek baljós előérzeteik beteljesedése jeleként fogadnak, mások egyre leplezetlenebb örömmel, logikus magyarázatot adhat az elődei, XVI. Benedek és II. János Pál által gondosan összeválogatott jeles férfiak fokozatos eltávolítására. 
 
De ne siessünk az ítélettel, vizsgáljuk meg előbb a tényeket. Cañizares bíboros esetéről már eleget mondtunk. Már Benedek lemondása előtt tudni lehetett, hogy vissza készül térni szülőföldjére, és Madrid hamarosan megürülő érseki székének betöltésére szemelték ki. Spanyolországba való visszatérésében tehát semmi ominózus nincs, de annak lehet jelentősége, hogy kevésbé fontos helyre (Valenciába – a szerk.) került, mint amit sokan már előre biztosnak vettek számára. 

Piacenza bíboros esete több kérdést vet fel, minthogy elmozdítása az általa korábban vezetett dikasztérium radikális átszervezése részének tűnik. 

[…] 

Ami azt illeti, már az első naptól sejtettem, hogy Ferencet egy a benedeki programtól eltérő program megvalósítására választották meg, és hogy ő maga is tudatosan kívánja a kurzusváltást. De még mindig nem tudom, hogy ez a kívánt változás mennyire radikális, legalábbis a pápa elképzelése szerint. Egy tippet azért megkockáztatnék. Ha vetünk egy újabb pillantást arra, amivel kezdtük, az talán segít megérteni a jelen helyzetet. 
 
Az 1914-es konklávé egyik kúriai frakciója lelkesen folytatni kívánta a X. Piusz alatt követett antimodernista politikát, ennek az élén állt Merry del Vel. Aztán ott volt a »liberálisok« frakciója (azért teszem idézőjelbe a minősítést, mert mai fogalmaink szerint az ő »liberalizmusuk« aligha számítana annak), amely ellenezte ezt a politikát, és nyitni kívánt a modernitás felé. De volt egy harmadik csoport is, semmivel sem kevésbé ortodox, mint Merry del Valé, csak ők úgy látták, Merry del Valék fanatikus boszorkányüldözők, akik lojális teológusokat és püspököket is gyanúsnak tekintenek, teljesen igazságtalanul (egyesek itt emlékezhetnek, hogy XXIII. János pápa megválasztásakor tudta meg, miszerint ő is a gyanúsak közé számított). 

Végül az első két frakció egyike sem tudta megválasztatni a maga emberét, s így lett kompromisszumos megoldásként pápa della Chiesából, a harmadik frakció jelöltjéből, miután a »liberálisok« és a mérsékeltek összefogtak a keményvonalas ultrákkal szemben. 
 
Egyre inkább úgy látom, hogy a 2013-as konklávén is valami ilyesmi történt. 
 
Egy múlt havi, régen várt kinevezés talán képes megvilágítani, amit mondani akarok . Blase Cupich kinevezése Chicago új érsekévé csalódást jelent az amerikai vallásos jobboldal kultúrharcos katolikusainak. Kerüli a konfrontációt, amit az olyan főpapok, mint Burke bíboros, láthatóan élveznek, ugyanakkor világosan védelmébe veszi a katolikus tanítást minden vitatott ponton, de indulat nélkül. Ferencről azt beszélik, hogy szokatlanul aktív szerepet játszott Cupich kinevezésében. Nem mellékes az utóbbinak egy nemrégiben tett nyilatkozata, amely szerint: »Ferenc pápa nem akar kultúrharcosokat, nem akar ideológusokat.«

[…]

A pápák természetesen hibázhatnak, és a jelen pápa maga hangoztatta, hogy követett már el és alkalmasint fog is még elkövetni hibákat. Ha Burke bíborosból most bűnbakot csinált, az bizonyulhat hibának. Ha Ferenc komolyan aláássa Benedek hagyatékát – akár szándékosan, akár mint a Kúria egy frakciójának öntudatlan eszköze –, az bizonyosan hiba lesz, hiszen Benedek hitünk értelmes számbavételével és az azt fenyegető kihívások elemzésével ajándékozott meg minket, mindkét terepen páratlanul hatékony munkát végezve. A történelemnek azonban, a gondviselés hatalma alatt, megvannak a maga útjai a különféle hatások kiegyensúlyozására. Merry del Val karrierjének számos aspektusa ellenmondásos marad, de kevesen tagadhatják, hogy X. Szent Piusz pápa hagyatéka jelentősebbnek bizonyult az egyház számára, mint utódáé.”
 
Mark Drew atya a liverpooli főegyházmegye papja. Ökumenikus teológiából doktorált a párizsi Institut Catholique-ban, tanult Németországban és Rómában is. 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/14436