A szinódus záróüzenete

2014. október 20. 09:24

Mi, az egyház pásztorai is más-más történetű és sorsú családokban születtünk és nőttünk fel. Papként és püspökként is találkoztunk családokkal és köztük éltünk.

2014. október 20. 09:24
Püspöki Szinódus
Magyar Kurír

Mi, a szinódusi atyák, akik egybegyűltünk Rómában Ferenc pápa körül a püspöki szinódus rendkívüli közgyűlésére, üzenettel fordulunk a különböző földrészeken élő valamennyi családhoz, különösen azokhoz, akik követik Krisztust, aki az Út, az Igazság és az Élet. Kifejezzük nagyrabecsülésünket és hálánkat azért a mindennapos tanúságtételért, amit nyújtotok nekünk és a világnak hűségetekkel, hitetekkel, reményetekkel és szeretetekkel.


Mi, az egyház pásztorai is más-más történetű és sorsú családokban születtünk és nőttünk fel. Papként és püspökként is találkoztunk családokkal és köztük éltünk, s ők a fényes pillanatok, ugyanakkor nehézségek egész sorát mondták el szavaikkal és mutatták meg tetteikkel.

Magának a jelen szinódusi ülésnek az előkészítése is lehetővé tette a számunkra, hogy megismerjük a világszerte élő sok család élettapasztalatát az egyház számára megküldött válaszokból, amelyeket a kérdéseinkre kaptunk. A szinódus napjaiban folytatott párbeszédünk révén kölcsönösen gazdagítottuk egymást, és hozzásegítettük egymást ahhoz, hogy meglássuk azt az élő és összetett valóságot, amelyben a családok élnek.

Emlékeztetünk benneteket Krisztus szavaira: „Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20). Ahogy akkor is tette, amikor a Szentföld útjait járta, és betért a házakba és a falvakba, Jézus ma is járja városaink utcáit. Otthonaitokban együtt van jelen a fény és az árnyék, a felemelő kihívások, ugyanakkor a drámai megpróbáltatások is. A homály még mélyebbé, végül egészen sötétséggé válik, amikor a gonosz és a bűn beférkőzik a család szívébe.

Az első nagy kihívás a hűség a házastársi szeretetben. A családi életben is megtapasztalható a hit és az értékek meggyengülése, az individualizmus, az emberi kapcsolatok elszegényedése, a fékevesztettségből fakadó, amely képtelen az elmélyülésre. Ebből adódik nem kevés házasság válsága, s ezeket gyakran csak felületesen akarják megoldani, anélkül, hogy elég bátrak lennének a dolgok türelmes megvizsgálásához, a kölcsönös megbocsátáshoz, a kiengesztelődéshez és akár az áldozathoz is. A bukásokból így új kapcsolatok, új párok, új élettársi kapcsolatok és új házasságok születnek, ezáltal összetett és keresztény szempontból problematikus családi helyzetek jönnek létre.

Ezek között a kihívások között meg kell említeni a léttel járó fáradságot, elegendő, ha egy fogyatékkal élő gyermekre, egy súlyos betegségre, az öregek idegrendszeri leépülésére, egy szeretett személy halálára gondolunk. Csodálatra méltó sok család nagylelkű hűsége, akik e megpróbáltatásokat bátran, hittel és szeretettel élik meg, s nem úgy tekintenek ezekre, mint valamire, ami elszakít vagy lesújt, hanem mint amit ajándékként kaptak, s amit maguk ajándékba adhatnak, meglátva a szenvedő Krisztust a beteg emberi valóságban.

Gondolnunk kell a gazdasági nehézségekre is, amelyeket az önmagukból kifordult rendszerek okoznak, „a pénz bálványozása, az arctalan s az igaz emberi célt nélkülöző gazdaság diktatúrája” (Evangelii Gaudium, 55), amely megalázza az emberi méltóságot. Gondoljunk a munkanélküli édesapákra vagy édesanyákra, akik képtelenek családjuknak még alapvető szükségleteit is előteremteni, vagy azokra a fiatalokra, akik előtt üres napok állnak, nincs mire várniuk, s ezért a kábítószer vagy a bűnözés zsákmányává lesznek.

Gondoljunk a szegény családok tömegeire, akik lélekvesztőkön indulnak útnak a túlélésért, a menekült családokra, akik reménytelenül vándorolnak a sivatagokban, azokra, akiket egyszerűen a hitük, lelki és emberi értékeik miatt üldöznek, és azokra, akiket a háborúk és az elnyomás sújtanak. Gondoljunk azokra a nőkre is, akik erőszaknak vagy kizsákmányolásnak, emberkereskedelemnek esnek áldozatul, valamint azokra a gyermekekre és fiatalokra, akikkel még olyan személyek is visszaéltek, akiknek őrizni és bizalomban nevelni kellett volna őket, gondoljunk a megalázott, nehézségben élő családok tagjaira. „A jóléti társadalom kultúrája elkábít minket, s […] a lehetőségek hiánya miatt derékba tört életek csak olyanok számunkra, mint valami látványosság, ami egyáltalán nem zavar bennünket” (Evangelii Gaudium, 54). A kormányokhoz és a nemzetközi szervezetekhez fordulunk, hogy mozdítsák elő a családok jogainak érvényesülését a közjó érdekében.

Krisztus azt akarta, hogy egyháza olyan ház legyen, amelynek mindig nyitva áll az ajtaja a befogadásra, és nem zár ki senkit sem. Hála illeti meg tehát azokat a lelkipásztorokat, világi híveket és közösségeket, akik készek rá, hogy segítsék, magukra vegyék a párok és családok belső és társadalmi sebesüléseinek a terheit.

* * *

Létezik azonban a fény is, amely esténként ott ragyog a városok házainak ablakaiban, a külvárosok szerény otthonaiban, a falvakban és még a kunyhókban is: ez világítja be és melegíti át a testet és a lelket. Ez a fény a találkozás révén gyullad fel a házaspárok belső életében: ajándék, kegyelem, amely akkor jut kifejeződésre, amikor – a Teremtés könyvének a szavaival (2,18) – a két arc egy másikkal „szemközti” valóság, a „neki megfelelő”, vagyis egyenlő és kölcsönös segítségnyújtásban (2,18). A férfi és a nő egymás iránti szeretete azt tanítja a számunkra, hogy mindkettőnek szüksége van a másikra ahhoz, hogy önmaga lehessen, noha identitásában megmarad tőle eltérőnek. Ez az identitás a kölcsönös önátadásban nyílik meg és kerül kinyilatkoztatásra. Ezt fejezi ki szuggesztív módon a nő az Énekek énekében: „A kedvesem az enyém, s én az övé vagyok… Én a kedvesemé vagyok, s ő az enyém” (Én 2,16; 6,3).

A találkozás hitelességéhez vezető út az eljegyzéssel, a várakozás és felkészülés időszakával veszi kezdetét. Beteljesedése a házasság szentsége, amelyre Isten helyezi rá pecsétjét, jelenlétét és kegyelmét. Ezen az úton jelen van a szexualitás, a gyengédség és a szépség, amely elkíséri az embert az ifjúkori erőn és frissességen túl is. A szeretet természeténél fogva örökre szóló, az ember kész odaadni életét is azért, akit szeret (ld. Jn 15,13). Ebben a fényben látjuk, hogy a házastársi szeretet, amely egyedüli és felbonthatatlan, megmarad az emberi korlátok számos nehézsége ellenére, ez az egyik legnagyobb csoda, még ha közben ez a leggyakoribb is.

Ez a szeretet a termékenység és az életadás által növekszik, s ez nem csupán a gyermeknemzést jelenti, hanem az isteni élet továbbadását is a gyermekek keresztsége, nevelése és hitre oktatása révén. Benne van az élet, a szeretet, az értékek felkínálásának képessége. Erre a tapasztalatra az is szert tehet, aki nem nemzhetett saját gyermeket. Azok a családok, akik vállalkoznak erre a ragyogó kalandra, ezzel tanúságot tesznek sokak, elsősorban a fiatalok előtt.

Ennek az útnak során, amely nem egyszer fáradságos és buktatókkal teli magas hegyi ösvényhez hasonlít, Isten mindig velünk van és elkísér bennünket. A család megtapasztalja ezt a férj és feleség, a szülők és gyermekek, a testvérek közötti szeretetben és párbeszédben. Megéli ezt akkor, amikor együtt hallgatják Isten Szavát, vagy amikor együtt imádkoznak: olyan ez, mint a lélek kicsiny oázisa, amelyre minden nap rá kell szánni egy kis időt. Emellett nap mint nap el kell köteleződni arra, hogy a gyermekeket a hitre, az evangélium szerinti jó és szép életre, a szentségre neveljük. E feladatban gyakran nagy szeretettel és lelkesedéssel vállalnak részt a nagyszülők is. Így válik a család hiteles család-egyházzá, amely a családok családjává szélesedve alkotja az egyházi közösséget. A keresztény házaspároknak az is feladatuk, hogy a fiatal párok számára a hit és a szeretet tanítómesterei legyenek.

A testvéri közösségnek van egy további kifejeződése: a karitatív munka, az ajándékozás, a közelség vállalása a kirekesztettekkel, a szegényekkel, az egyedülállókkal, a betegekkel, az idegenekkel, a válságban lévő családokkal, annak tudatában, amit az Úr mondott: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35). Ez az anyagi javak, a társaság, a szeretet és az irgalmasság odaajándékozását jelenti, mely egyben tanúságot tesz az igazságról, a világosságról, az élet értelméről.

A csúcspont, amely magába foglalja az Istennel és a felebaráttal való közösség minden szálát: a vasárnapi szentmise, amikor a család az egész egyházzal asztalhoz ül az Úrral. Ő odaadja önmagát mindannyiunknak, akik a történelemben zarándokolunk a végső találkozás felé, amikor „Krisztus lesz minden mindenben” (Kol 3,11). Ezért foglalkoztunk szinódusi munkánk első szakaszában az újra megházasodott elvált személyek lelkipásztori gondozásával és szentségekhez való járulásával.

Mi, a szinódusi atyák, azt kérjük tőletek, hogy folytassuk együtt az utat a következő szinódusig. Előttetek jár Jézus, Mária és József családjának a jelenléte, az ő szerény otthonukban. A názáreti Szent Családdal egyesülve mi is mindenki Atyjához fordulunk imánkkal, amikor a föld összes családjáért könyörgünk:

Atyánk, add meg minden családnak az erős és bölcs házastársak jelenlétét, akik váljanak a szabad és összetartó család forrásaivá!
 
Atyánk, add meg a szülőknek, hogy legyen olyan otthonuk, ahol békén élhetnek családjukkal!
 
Atyánk, add meg a gyermekeknek, hogy a bizalom és a remény jelei lehessenek, s add meg a fiataloknak a bátorságot a szilárd és hűséges elköteleződéshez!
 
Atyánk, add meg mindenkinek, hogy keze munkájával megkereshesse a kenyerét, hogy megízlelhesse a lelke kiegyensúlyozottságát, és elevenen tartsa a hit égő fáklyáját a sötétség idején is!
 
Atyánk, add meg mindnyájunknak, hogy megláthassuk, miként virágzik ki a mind hűségesebb és hitelesebb egyház, az igazságos és emberi társadalom, egy világ, amely szereti az igazságot, az igazságosságot és az irgalmasságot.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. október 23. 17:05
Akikről beszéltél kettős keresztet állítanak karácsonykor betlehemi jászol helyett. Ha a kereszténységhez vajmi közük volna, mint azt magukról állítják, akkor nem itt mocskolódnának a mandin.
grad
2014. október 21. 17:59
" a CSALÁD sokszor csalárd értékekben fogan" Hát, a nemzet dettó foganhat csalárd értékeken. Pl. én nemzeti elkötelezettségű vagyok, de eszem ágában sincs egy gyékényen árulni a mostanság divatba jött sámánkultúrát követőkkel, mint "igazi" magyarokkal. Akkor most mi van?
péterx
2014. október 20. 23:30
1.A család megingathatatlan , alapvető közösség . Itt kell személyes biztonságban megtanulni és begyakorolni a legfontosabb társadalmi-közösségi értékeket / pl. segítés , alkalmazkodni tudás , dialógus , figyelmesség , kitartás , megbocsátás stb / . 2. Nem véletlenül nevezik találóan "szociális anyaméhnek" !
kardosdoktor
2014. október 20. 23:29
Az a baj, hogy nagyon úgy tűnik, nem a családé a jövő, hanem a közösségé. Mer' a csálád, a CSALÁD sokszor csalárd értékekben fogan s nemz újabb csalárd értékeket. Ugyan társadalomszervező ereje vitathatatlan, de kérdem, micsoda társadalom az, ahol jómagad és agyondolgozott társad a lom. Egy nemzet megtartó ereje a közösség. Amíg ez nem valósul meg maradéktalanul, addig persze a család marad, mint támogatandó realitás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik