II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve

2014. március 17. 00:23

Pápai Lajos
Magyar Kurír

Azon, hogy az ezt követő konklávén Karol Wojtylát választották meg, mindenki meg volt lepődve.

Hogyan emlékszik vissza püspök úr II. János Pál megválasztására?

A központi szemináriumban voltam spirituális 1978-ban, amikor I. János Pál pápa meghalt. Nem akartuk elhinni, hiszen nagyon rövid ideig szolgált. Azon, hogy az ezt követő konklávén Karol Wojtylát választották meg, mindenki meg volt lepődve. Emlékszem rá, hogy a konklávét megelőzően az egyik francia újságban fel voltak sorolva az esélyes pápajelöltek, a nagyobb eséllyel bírók nagyobb képpel, a kisebbek pedig kisebbel, mind közül a legutolsóként Wojtyla, hiszen betűrendben ő volt az utolsó a kevésbé esélyesek között. Amikor meghallottuk, hogy ő lett a pápa, mindenki megörült, és nagyon csodálkoztunk, hogy a bíborosok olyan bátrak voltak, hogy az akkori körülmények között el mertek valakit hívni a kommunista rendszerből. Egy ismerősöm, aki a rádióban dolgozott, azt mondta, először féltek bemondani a hírt, várták, hogy milyenek a reakciók. Ám az orosz és lengyel kommunista hatóságok is kénytelenek voltak jó arcot vágni II. János Pál megválasztásához, örültek és gratuláltak – legalábbis kifelé. Wojtyla megválasztása kétségkívül egészen új fejezet volt az egyház történetében.

Mikor találkozott először II. János Pál pápával?

1991-ben, amikor először jött Magyarországra, a Népstadionban, a fiatalokkal való találkozáskor én voltam mellette a pápamobilban. Akkor még csak olyan hetvenegy éves lehetett, de elég beteges és fáradt volt, részben a tíz évvel korábbi merénylet következményeként. Nem véletlenül mondta akkor nekem franciául, ahogy ült benn a pápamobilban: öregember vagyok. Amikor azonban beértünk a stadionba és meglátta a fiatalokat, olyan volt, mintha kicserélték volna: lelkesen és örömmel vett részt mindenben, és lehetett látni, hogy teljesen földobta az ott jelenlévő hatalmas tömeg ifjú.

Akkor is találkoztunk később, amikor 1996-ban Pannonhalmán és Győrben is megfordult. Éppen egy műtét előtt állt, fájdalmai is voltak, ráadásul az idő is rettenetesen rossz volt: olyan szél fújt kinn, az ipari parkban, hogy mindig attól féltem, hogy felcsapja a szőnyeget – ez aztán szerencsére nem történt meg. A pápa ezt a viharos szelet is humorosan fogta fel: azt mondta, hogy olyan, mint a Szentlélek szele. Délután a győri székesegyházban találkozott az egyházmegyénk különböző csoportjainak, közösségeinek képviselőivel. Édesanyám akkor még élt, s ott ült a templomban az egyik padon. Ahogy mentünk befele a templomba, és mondtam a Szentatyának, hogy édesanyám is itt van, nekem úgy tűnt, mint hogyha nem is vette volna őt észre. Ám amikor visszafelé jött, megállt édesanyám előtt, s adott neki egy rózsafüzért. Mostanra a legnagyobb liturgiának teret adó ipari park teljesen beépült, de az oltár helyén egy kereszt jelzi, hogy a Szentatya ott misézett 1996-ban.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/12415