Halállal lakolhatnak

2012. július 18. 10:07

Megadja Gábor
Konzervatórium

Lehet visszatartani egy kicsit a lélegzetet – a halálbüntetést sem tiltja expressis verbis a katolikus tanítás.

„A kereszténység kétélű fegyver lett a politikai vitákban. Egyrészt megvetés tárgya, lásd az Amerikai Magyar Népszava fröcsögő tollú szerzőjét, aki afféle világméretű katolikus összeesküvést lát minden mögött (legfőként a magyar kormány mögött, ami mulatságos, tekintettel a fideszes derékhad vallási pedigréjére). Másrészt a béketáborozók bunkósbotjává válik abban a pillanatban, amint nekik nem tetsző nézetekkel találják magukat szemben. Persze rengeteg átmeneti álláspont létezik, ezért a mainstream gyakran váltogatja nézeteit: egyszer felháborodik a »pedofil papokon«, és a racionalitás útját követve adna ingyen ötleteket az Egyház reformjához, másrészt számon kéri a keresztény hitelveket a gaz gyűlölködő jobbosokon, ha úgy adódik. Ugyanaz a szabadgondolkodó, aki röhög a keresztények pietas-án, megrökönyödik azon, ha a keresztény mégsem ilyen. A hippi-filozófiát a keresztényeken számon kérő ugyanis elborzad, ha utóbbiak idézik neki a Máté 10,34-et:

Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.

Hasonló a helyzet most a halálbüntetés kérdésében. A kérdés nem először bukkan fel, gyakorlatilag minden olyan esetben előkerül, amikor történik egy brutális gyilkosság. Ezért próbáljuk meg távol tartani magunktól a konkrét ügyet, mert az valóban nem szerencsés, ha egy ilyen nehéz kérdésben a demokratikus lincshangulat válik döntővé. Ez azonban nem cáfolja a kérdés legitim mivoltát, mert a halálbüntetés engedélyezésének vagy tiltásának dilemmája nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a szabadgondolkodók bemutatják.

1. Sokszor vetik azt a keresztények szemére, hogy az abortusz és melegházasság ügyében álláspontjuk irreleváns, hiszen szekularizált világban élünk, ezért erkölcsi kérdésekről csak a nép dönthet. Igen ám, de mi van akkor, ha a nép nem is annyira szekularizált, mint a szabadgondolkodó világ? A legtöbb esetben a »nép« ugyanis támogatná a halálbüntetést, és annak bevezetését leginkább a politikai elitek és/vagy azok nemzetközi szerződései akadályozzák meg.

2. Ilyenkor kerülnek elő az elébb még irrelevánsnak minősített keresztény erkölcsi elvek, melyeket számon lehet kérni a vadakon. Így blogok egész garmadája hivatkozik az V. parancsolatra: a halálbüntetés bevezetése ugyanis e parancsolat megsértése volna. Ez igaz lenne, ha az egyszeri katolikus, pláne a pápák és az egyháztanítók olyan jámbor, ám buta emberek lennének, hogy valami valóságidegen ideológia mentén döntenének ilyen kérdésekben. A szabadgondolkodók legnagyobb bánatára a valóságban sem az egyszeri katolikus, sem az egyháztanító nem ilyen. Az V. parancsolat értelmezésében ugyanis, mint minden más szabály értelmezésében, a fő kérdés a circumstancia (»környülállás«). Vagyis ha valaki veszélyezteti az életünket, szabad azt megvédenünk akár a támadó élete árán is; háborúban is »szabad« ölni. És – most lehet visszatartani egy kicsit a lélegzetet – a halálbüntetést sem tiltja expressis verbis a katolikus tanítás.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/3211