Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. július 13. 13:15

És talán még azt is meg kell említenünk, hogy különösen amikor az egyházi javakról van szó, mesterségesen táplált egyházellenes hangulatot tapasztalhatunk. Interjú.

– Huszonkét év telt el a rendszerváltás óta, de a tulajdonjognak történelmi perspektívából nézve is kielégítő és egyértelmű tisztázása még mindig várat magára. Mi a katolikus egyház véleménye az e téren alkalmazott kettős, sőt többszörös mérce alkalmazásáról?

– A huszonkét évvel ezelőtti események olyan folyamatot indítottak el, amely a korábbi évtizedek visszaéléseit és azok következményeit volt hivatott orvosolni. A kivívott szabadság, a visszaszerzett jogok látszólag megalapozták azokat az eljárásokat, amelyek az egyéni és közösségi tulajdonjog érvényesítését célozták meg az új demokráciában, azonban elég rövid időn belül rá kellett jönnünk arra, hogy hiányzott az akarat, amely a visszaélések és törvénytelenségek helyrehozását eredményezhette volna. Elindult tehát a visszaigénylések folyamata, belső szinten az egyházak közötti konzultáció, a visszaigénylések megfogalmazása, benyújtása. Majd következtek a prioritási listák, amiket az illetékes állami hivatalok kértek, hogy ezekben nevezzük meg a legfontosabb visszaigényelt objektumokat. Időközben a helyi hatóságok felé is elindult a visszaigénylés, hiszen egy visszaszolgáltatási törvény megjelenésére nem számíthattak a károsultak. Meg kell említenünk azt is, hogy a politikum támogatásával sikerült a sürgősségi kormányrendeletek révén legalább papíron érvényesíteni egyes épületeink felett a tulajdonjogot. Összegezve: egy eléggé fárasztó és sokszor kilátástalannak tűnő hercehurca követte az 1989. decemberi változásokat. Amikor megjelent az 501/2002-es restitúciós törvény, ismét megerősödtünk reményeinkben, hogy törvényes keretek között könynyebben tudjuk majd visszaszerezni elkobzott egyházi javaink felett a tulajdonjogot. Nagy lendület jellemezte tevékenységünket a törvény megjelenése után, a visszaigénylések összeállítása nem kis munkával járt. Azonban még most is elég sok olyan kérelmünk van, amelyre nem született döntés. Ahol pedig született, ott is megtapasztaltuk, hogy sokszor nagyon akadékoskodóan kezelték ügyeinket, vagy egyszerűen félretették azokat. Mindezek arról tanúskodnak, amit már fentebb hangsúlyoztam, vagyis hogy hiányzik az akarat az államosított épületek visszaszolgáltatásának megoldásához. Minden sürgetés dacára ezt jelenleg fokozottabban tapasztaljuk. (...)

– Megmagyarázható, helyesebben megérthető, átérezhető-e az egyházi, különösképpen a katolikus felekezet vagyonával szembeni, mai napig meglévő ellenérzés? Vagyis mivel magyarázható az egyszerű emberektől a döntéshozásban érintettekig oly sokszor hallott »kérdés«, miszerint miért van szüksége az egyháznak anyagi javakra?

– Részben azzal magyarázható, hogy az emberek nem ismerik az előzményeket, a múltat és azt, hogy az egyház 1948 előtt tevékeny részt vállalt a társadalmi életben. Voltak iskolái, kórházai, kulturális és szociális jellegű intézményei, illetve az ezek rendeltetésszerű működéséhez elengedhetetlenül szükséges struktúrák, aminek az »aranyfedezete« az egyházi vagyon volt. Egy másik szempont az is lehet, hogy sokan nem tudják elfogadni: az egyház ma is szerepet vállal a nevelésben, a betegek gondozásában, a szociális gondok megoldásában. Ezért is van szüksége az anyagi háttérre. És talán még azt is meg kell említenünk, hogy különösen amikor az egyházi javakról van szó – és most kimondottan a katolikus egyházra gondolok – mesterségesen táplált egyházellenes hangulatot tapasztalhatunk. Történik ez sokszor az igazság elhallgatásával vagy éppen félretájékoztatással.

A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/3126


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó