Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból
Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni.
Szégyen, hogy ide jutott ez az ember.
Nyitókép: Juszt László Facebook-oldala
„A stílus maga az ember.
Korábban már megírtuk, hogy Juszt jó baloldali katonaként teszi a dolgát, rendszeresen posztol, hozzászól, értékel, kinyilatkoztat, ahol tudja, kritizálja az Orbán-kormányt. Hol az egyházakat támadja, hol Kocsis Máté kerül a célkeresztjébe, hol a focipalántákat minősíti, hol pedig orosz zászlónak nézi a magyar lobogót. De sikerült neki legutóbb nagyon csúnyán belerondítani még a nemzeti ünnepünkbe, természetesen a Most vagy soha! című film került a céltáblájára.
Sajnos gyakorlatilag valamennyi posztja szamárság, amit rendszeresen a tőle megszokott alpári stílusban ad elő. Most azonban átlépett egy határt. Így nem lehet senkiről beszélni, ilyet nem lehet leírni, hogy a valóság majd jól szájba veri. Szégyen, hogy ide jutott ez az ember.”
***
Kapcsolódó vélemény
Milyen egyetemen tanítják úgy, hogy fejlett ország lettünk?
***