Hoppá! Bródy János nem bír magával, ezúttal Juhász Péter mellé állt oda (VIDEÓ)

2024. február 19. 12:45

Ismét a politika színterére lépett Bródy János, aki most nyíltan beállt Juhász Péter mögé, aki az V. kerületben független jelöltként indul a polgármesteri székért azt követően, hogy a Kutyapárt kihátrált mögüle. Az énekes szerint Juhász szuverén ember.

2024. február 19. 12:45

Novák Katalin lemondását és az azt követően kialakult helyzetet a nyíltan kormányellenes Bródy János sem hagyta szó nélkül. A magát mindig függetlennek nevező, egyébként a rendszerváltás előtt a Kádár-rendszer támogatottja, majd a rendszerváltást követően az SZDSZ-szel összebútorozó énekes mindig is féltette a demokráciát a jobboldaltól, ám nyíltan nem állt be a baloldal mögé, egészen mostanáig.

Bródy János a napokban bejelentette, támogatja Juhász Pétert, az V. kerületben a önkormányzati választásokon függetlenként induló polgármester-jelöltet. A Facebookon közzétett videóban Bródy elismerően vállon veregette Juhászt és együttérző hangon kifejezte: 

Téged annyi méltánytalanság ért, mocskosul szervezett lejárató kampány, karaktergyilkosság áldozata, úgyhogy már csak ezért is támogatlak téged, mert mindezek ellenére vállalod a küzdelmet. Juhász Péter egy szuverén ember, és nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. 

Juhász Péter függetlenként indul Budapest V. kerületében, ám korábban a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelöltje volt. A Kutyapárt a közelmúltban azonban kihátrált a politikus mögül. Kovács Gergely, a párt elnöke ezt azzal indokolta, hogy a kampány elején azt kérték Juhásztól, kutyapárti jelöltként ne kampányoljon együtt ellenzéki politikusokkal, távol szeretnék magukat tartani a többi ellenzéki párttól. Ennek ellenére elképzelhető, hogy végül a teljes ellenzék beállhat mögé.

Ezt is ajánljuk a témában

Bródy aláírásával is támogatta Juhász V. kerületi polgármester-jelöltségét, a „szuverén” minősítést pedig vélhetően azért hangsúlyozta az énekes, mert Juhász nem csak a kormányt, de az ellenzéket is keményen bírálja.

Bródy már saját dalaival is a kormányt támadja

Az énekes az elmúlt időszakban valamelyik dalának megosztásával reagált közösségi oldalán a hangsúlyos belpolitikai témákra, például Novák Katalin és Varga Judit lemondására, valamint Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédére

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Bródy minden rendszerben kritikusnak és függetlennek próbálta láttatni magát. Mára azonban világos, hogy úgy próbálta a lázadó imázst vinni a kommunista diktatúra idején, hogy egyébként kommunista társutas volt, legkésőbb 1981-től. Ekkor volt a legendás tatai rocktanácskozás, ahol – mint azt több leírásaiból is tudjuk – Bródy inkább a kommunista hatalmat választotta barátul, nem pedig az új zenésznemzedéket.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

Kompromisszumokat kötött Kádárékkal, közben lázadónak állította be magát – aztán összebútorozott az SZDSZ-szel, mégis „független” maradt. Most meg előadja a műrettegést.

Nyitókép: Facebook

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoknis
2024. május 23. 14:42
Madarat tolláról embert liberálidióta barátjáról....
zoknis
2024. május 14. 11:00
Jól összehordta a szél a liberálidióta baloldali hazaáruló szemetet....
hunok99
2024. február 19. 18:52
Brody......te egy hulye fasz vagy!!! Amugy meg le vagy baszva...kocsog!
evpus
2024. február 19. 18:42
A drogos féregnyúlvány? Madarat tolláról.....Bródyt barátjáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!