Lassan ott tartunk, hogy Európában a normális, tradicionális, boldog házasság megélése számít kuriózumnak.
A gyarmatosítók ráerőltetik kultúrájukat, szokásaikat a leigázottakra. Amiképpen a magyar rádióból döntően angol nyelvű dalok szólnak (ezt még az oroszok sem intézték így) és a mozikban amerikai filmeket vetítenek (nagyobb százalékban, mint a hetvenes-nyolcvanas években szovjetet), újabban
meghonosították a Valentin-napot is, ami a szerelmesek számára egyfajta kötelező ünnep.
Ennek a kicsit giccses, kicsit mesterkélt és sokak számára frusztráló napnak az ellensúlyozására (kiegészítésére?) bő két évtizede elindult egy kezdeményezés, a házasság hete; Magyarországon 2008 óta rendezik meg, az idei most vasárnap ért véget.
A szerelem ki- és beteljesedése mégiscsak a házasság, a kapcsolat megszentelődése. (Igaz, Valentin-nap is Szent Bálintról, az ókori keresztény mártírról kapta a nevét, vallásos jellege mégis teljesen eltűnt. Deszakralizálták, mint Szent Miklóst, akiből csokifelelős Télapót csináltak.)
Politikai publicisztikának nem hálás téma, pártok és aktivisták egyre kiélezettebb csatáinak közepette érdektelen mostohagyermeknek tűnik egy ilyen rendezvénysorozat, jóllehet mindannyiunknak a boldogság, a magánéletünk sikerei a legfontosabbak:
valójában a politikát is azon keresztül szemléljük, miképpen hat személyes életünkre, családunkra, közösségeinkre.
A minden hagyománnyal leszámolni kívánó liberális világ egyik kedvenc célpontja a házasság, amiben a rabságot, az állami elnyomást, a felesleges adminisztrációt, az önkiteljesítés gátját akarják láttatni. Sokszor saját elrontott életük miatti dühből – de az sem ritka jelenség, hogy a másoknak a szingliséggel járó vélt előnyöket (vagy éppenséggel az önkiteljesedés útjába álló nemkívánt gyermekek elpusztítását) kínáló (női) politikusok előszeretettel hencegnek hétországra szóló lagzijuk esküvői fotóival vagy éppenséggel kisbabájukkal.
Papír nélkül is összetartozunk”, hirdetik öntudatosan, miközben ha házat, autót vásárolnak, nem restek szerződéseket aláírogatni,
mert az igazoltató rendőr kérdésére mégse felelhetik, hogy azért nincsenek irataik a BMW-hez, mert az csak felesleges papiros, ami megrontaná a viszonyukat.
Ilyenkor, ezen a héten számtalan program alkalmával ismert emberek (akik abban különböznek egyéb kampányok ismert embereitől, hogy az ő hátuk mögött általában van valamilyen teljesítmény) vállalják fel, egyfajta coming outként: én is házasságban élek, fontosnak tartom ezt; büszke vagyok rá, boldog vagyok tőle.
Szokták mondani, hogy az újságírásban nem az a hír, ha a kutya megharapta a postást, hanem az, ha a postás harapta meg a kutyát.
Ezért is nem izgul fel a szerkesztő azon, ha kiegyensúlyozott kapcsolatról, holtig tartó hűségről szólnak a cikkek.
Sajnos azonban lassacskán Európában a normális, tradicionális, boldog házasság megélése lesz a postásharapta kutya kuriózuma.
Ennek megelőzésére nem árt a követendő példák felmutatása. Főleg a fiatalok felé, akik a médiából, divatos celebektől, mainstream iránymutatásokból, üzletláncok szlogeneiből, Netflix-sorozatok karaktereitől (vagy már nem is ez a menő?)
azt hallják, látják, tapasztalják, hogy az elköteleződés rossz, az valójában a szabadság hiánya; a sírig tartó törvényesített kapcsolat nem is létezik.
Ezek a szirénhangok legtermészetesebb ösztöneinket erőszakolják meg, hasonlóan ahhoz, amikor a gyermek „vállalássá”, „feladattá”, „lemondással járó, ám dicséretes felelősséggé” válik, mint valami leküzdendő nehézség (sajnos olykor konzervatív politikusok és közéleti szereplők szájából is elhangzanak ilyesmik), holott ez az élet egyik legszebb, legizgalmasabb célja, kimeríthetetlen szeretet- és örömforrás, semmihez sem mérhető önmegvalósítás és a legönzetlenebb önfeladás, amiben a „jobb adni, mint kapni” katarzisa teljesen megélhető.
Így a házasság sem állampolgári kötelesség, hanem mindenki számára jó dolog, amit az államnak segítenie kell, mert a polgárai boldogsága neki is érdeke.
A házasság hete mozgalmat nem véletlenül karolták fel a keresztény egyházak; a katolikusok számára a házasság szentség, vagyis külső (transzcendens) segítség is van hozzá; statisztikák szerint tartósabbak is a szentségi házasságok. Fontos a gyermekek védelme miatt is. Ő az a harmadik ember, akinek a sorsa a másik kettőtől függ. Ha azok között nincs erős kötelék, az az ő sorsát is befolyásolja.
És mivel az élet továbbadása csak férfi és nő szövetségéből lehet, ezért azonos neműek par excellence nem köthetnek házasságot.
Szerethetik egymást, élhetnek együtt, de az soha nem lesz házasság vagy család. Keressenek rá egy másik szót, mert két eltérő fogalmat nem lehet ugyanazzal a szóval jelölni, az ugyanis zűrzavart okoz.
Ebből a zűrzavarból bőven kapunk ízelítőt az év 51 hetében, ilyenkor egy hétig legalább ebben is tisztán láthatunk.
(Nyitókép: Téli esküvő Mátraverebély-Szentkúton; Forrás: Szentkút.hu)
Ezt is ajánljuk a témában
Egyszerűen szólva az történik, hogy a huszonéves korosztályban balos nőknek kéne szót érteniük konzervatív férfiakkal. Francesca Rivafinoli szemlecikke.
Lapunk értesülései szerint egy sor jobbikos múltú háttérember segíti Magyar Pétert a szervezésben. Úgy tűnik, egymásra talál a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja, és az érdemi szervezet nélküli politikus.
A rendőrterror hazánk történetének egyik mélypontja.
Amikor a „haza minden előtt” elkorcsosulva, megszégyenítve a „Család minden előtt”-é válik, ott a bűn marja az egykor volt köztársaság mára beteg testét.
Meglehet, hogy a Momentummal kötött zuglói szövetség az ezredfordulós baloldal halálba menetelésének újabb állomása lesz.
„Magyar Péter a legdurvább háborús retorikát képviselő Európai Néppárthoz akar csatlakozni” – közölte a fideszes EP-képviselő.
Ott tartunk, hogy már a gyermekvédelmi törvény eltörlését kell követelniük a baloldali pártoknak a „nem létező” LMBTQ-lobbi miatt.
Valószínűleg a közelmúltban készült a felvétel.
Több mint 50 millió ember lakóhelye van veszélyben, és nincs jele az enyhülésnek.
