Aki olykor magával sem ért egyet – nyáron coming outolt, most ismét a YouTube-on tűnt fel Hodász András

2023. november 11. 21:07

A volt katolikus pap szerint ez a csatorna más lesz, mint a Papifrankó volt, itt most inkább kérdezni, érdeklődni szeretne, illetve vendégekkel beszélgetni.

2023. november 11. 21:07
null

Jól ismert arc bukkant fel – rövid hallgatás után – újra a YouTube-on: nem más, mint a nyár közepén coming outolt Hodász András korábbi katolikus pap.

Hodász Aeternum néven indította el új közösségi platformját, amely latin szó jelentése: örökké. Hodász azzal köszönti a nézőket, hogy biztosan emlékeznek rá, mennyi minden történt vele az utóbbi időben. „Nagy utat tettem meg, de még mindig maradtak gondolataim, amiket szeretnék átadni nektek” – fogalmazott szerényen. Hodász úgy véli, az internet nem felejt, és az emberek hajlamosak évekkel később is egymás fejére olvasni, amit egy, kettő vagy öt éve posztolt, kommentelt, mondott, ez pedig olyan, mintha tagadnánk a fejlődés lehetőségét.

Tudom, az én életemben is voltak és vannak olyan gondolatok, amelyekkel sokan nem értettek egyet, és meg kell, hogy mondjam, vannak olyan pillanatok a saját életemben, amikkel már én magam sem értek egyet” – mondta, majd hozzátette: hiszi, hogy ennek ellenére minden ember – beleértve önmagát is – képes a fejlődésre. Éppen ezért – mint fogalmaz – 

ez a csatorna más lesz, mint a Papifrankó volt, itt most inkább kérdezni, érdeklődni szeretne, illetve vendégekkel beszélgetni.

Ezzel a csatornával meghívlak benneteket, hogy keressük együtt a válaszokat” – jegyezte meg a korábbi pap.

Hodász külön szólt a korábban őt kedvelő katolikus emberekhez is, akik egy róla kialakított eszményi képet szerettek, tiszteltek. Szerinte ez olyan, mint egy gyászfolyamat, de ezen túl kell esni.

Engedjétek meg magatoknak ezeket az érzéseket, hiszen egy gyászfolyamatban lehet bennünk harag, kétségbeesés vagy szomorúság is. Ezek nem rossz dolgok, hanem az emberi élet természetes részei” – üzente nekik, mondván, hogy a Szentírás is tele van olyan karakterekkel, akiknek gyökeresen megváltozik az élete.

Továbbra is hiszem és vallom, hogy Isten hűsége örök, éppen ezért nem tudunk elszakadni tőle” – szögezte le. 

Az elmúlt hónapok ellenére is megtartottam a hitemet, továbbra is hiszem, hogy Isten teremtett minket, és számomra továbbra is az élet forrása és tanítómestere a Biblia” 

– fogalmazott Hodász, majd elárulta: azért indította el új csatornáját, mert szerinte a YouTube-on nagyon kevés a spirituális témákkal, transzcendenssel foglalkozó téma.

Az a bizonyos coming out

Korábban beszámoltunk róla, hogy Hodász András – akkor még atya – azután hagyott fel papi hivatásával, miután hosszú idő után úgy érezte, nincs helye az egyházban papként. Majd hosszas vívódás után bejelentette közösségi oldalán, hogy a saját neméhez vonzódik. „Kaptam egy üzenetet, hogy meleg vagyok-e. Gondolkodtam, hogy egyáltalán válaszoljak-e rá. Nehéz ezt megosztanom veletek, mert részben privát, de részben a közre is tartozik, az előéletem miatt. Tudjátok, hogy mindig próbáltam egyenes ember lenni, most is az leszek: igen” – fogalmazott Hodász.

Elmondta, hosszú út vezetett odáig, hogy ezt leírja s nagy szerepe volt benne annak, 

hogy egyértelművé vált számára, hogy papként nincs helye az egyházban. 

Tudom, hogy ez sokatok számára nehéz, sőt fájdalmas. Nekem is. Szerettem pap lenni, és tudom, hogy ezzel a lépéssel végleg elvágom az utat visszafelé. De az életemnek, küldetésemnek nincs vége, talán még hasznos tagja lehetek a társadalomnak és Krisztus közösségének. Talán igaz rám, hogy Isten engem választott, a »semminek látszót«, a megvetettet, akiről azt hiszik, hogy Istennek semmi köze hozzá, hogy a szeretet civilizációját építsem. Továbbra is hiszek Istenben, és szeretem az egyházat, számomra öröm lesz, ha ti is így tesztek. És bár tudom, hogy sokan ezt várják tőlem – ezek után még inkább -, de nem arra születtem, hogy megváltoztassam a Biblia tanítását. Ez most egyelőre ennyi. Tudom, hogy rengeteg kérdés merül fel, ezekre hamarosan válaszolni fogok a megfelelő fórumon.” – írta akkor Instagram-oldalán.

Ezt is ajánljuk a témában

Hogyan gondolkodott korábban a melegekről?

Korábban már írtunk arról is, hogy Hodász két éve volt pap, amikor megjelent a Praliné a léleknek című könyve. Ebben az akkor rendkívül népszerű 777-es videósorozat, a KV (Kérdések és Válaszok) keretében a nézők által neki szegezett kérdésekből és arra adott válaszaiból közölt válogatást a Lazi Kiadó. Gyakorlati és elméleti jellegű kérdésekkel egyaránt bombázták, a felvetésekre pedig a tőle ismert (és kedvelt) laza stílusban, de megfelelő felkészültséggel és jelentős háttértudással válaszolt. Az egyik néző egy alkalommal azzal érvelt: ha valaki katolikus, annak toleránsabbnak kell lennie. 

Hodász András erre (akkor még) így reagált: 

Azt hiszem, ezt a tolerancia dolgot kissé félreértjük ma, vagy divatos kifejezéssel élve »túltoljuk«. Azt gondoljuk, hogy azt jelenti, hogy bárki bármit csinál, azt el kell fogadni. Ez szerintem nincs így. 

Én Jézust követem, aki a bűnöst szerette, a bűnt elítélte. Imádságra hívott az ellenségeinkért, de világossá tette, hogy a bűnt nem tolerálja. (...) Hogy valósul meg ez ma? Szeretem a rablót, de bűnnek tartom a rablást. Szeretem a homoszexuálist, de nem fogadom el a homoszexuális cselekedetet.

Később azonban már a téma közepébe vágott, amit Hodász akkoriban gyakran tett meg. Amikor arról kérdezték, miért nem támogatja az egyház az úgynevezett melegházasságot, precízen rámutatott, hogy az egyház dolga nem más, mint megőrizni az isteni kinyilatkoztatást, ahhoz pedig nem tehet hozzá semmit, ahogy el sem vehet belőle. „Az evangélium tanítását nem modernizálhatjuk, nem változtathatjuk meg”, hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ő személy szerint sem tartaná jó ötletnek, s bár megérti, hogy a homoszexuális hajlamot érzők szeretnék, ha a társadalom ilyen formán ismerné el kapcsolatukat, az „nem feltétlenül lenne jó döntés”.

Miután biológiai tényeket és pszichológiai megfigyeléseket sorakoztatott fel, megállapította: 

az aktív homoszexualitás tehát egyértelműen káros életmód”,

és tagadta azt a leegyszerűsítő ellenérvet, miszerint „de hát nem ártanak vele senkinek”. Mint jelezte akkor, minden cselekedetünknek van rajtunk túlmutató hatása.

Ezt is ajánljuk a témában

Hodász és a Szemlélek

Arról is beszámoltunk a Mandineren, hogy a korábban a Szemlélekre is publikáló Hodász és a portál között nyár végén szűnt meg az együttműködés. „Váratlan, előre nem látott útkereszteződéshez érkezett a Szemlélek: az elmúlt hetek belső beszélgetései alapján felismertük, hogy közösségünk egyik alapembere, Hodász András olyan útra lépett, amelyen nem tudjuk elkísérni” – fogalmazott közleményében a portál.

Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója az RTL Híradónak azt nyilatkozta az ügyben, „Hodász András élete jelenleg rendezetlen, ezért neki és a lapnak is az lenne a legjobb, ha hátralépne a nyilvánosságtól”, hozzátette, megkérték 

Andrást, fogadja el azt, hogy úgy látjuk helyesnek, hogyha ő nem lesz tagja a szerzői közösségnek. András nem értett egyet ezzel a döntéssel, de elfogadta”.

Az RTL Híradó Hodászt is megkereste az üggyel kapcsolatban, aki azt válaszolta, szerinte a párkapcsolata miatt küldték el a laptól. Azt is közölte, hogy a katolikus tanítás szerint az nem baj, ha valaki meleg, de az igen, ha megéli.

Ezt is ajánljuk a témában

Hodász első vendége az új csatornáján egyébként Füzes Ádám, coach, szervezetfejlesztő volt, a beszélgetés pedig az „Illúzió, hogy mi vagyunk a kereszténység bástyái” | Hova tűntek a keresztény hívek? címet viseli. 

A téma nem más, mint hogy a Központi Statisztikai Hivatal 2022-es adatai szerint majdnem felére csökkent a vállaltan katolikusok száma Magyarországon az elmúlt húsz évben, és majdnem hasonló arányban csökkent a reformátusoké is. 

Mivel az Aeternum egy vélemény csatorna, ezért számítunk rátok a komment szekcióban. Lehet vitatkozni, lehet kérdéseket feltenni. Lehet ellenvéleményt is megfogalmazni. A vélemény szabad, a tisztelet kötelező. Érdemes újra megtanulnunk az igazi vitakultúrát Magyarországon” – fogalmaz Hodász a leírásban.

 

Nyitókép: Hodász András új YouTube-csatornája, képernyőfotó

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gazpityu
2023. november 13. 17:14
Nekem személy szerint nem az a bajom Hodásszal, hogy terápiához fordult - hanem hogy ILYEN "terápiát" még soha a büdös életben nem is hallottam. (Kivéve talán Feldmár sarlatán módszereit - de ő NEM szakember, hanem egy sarlatán celeb.) Életemben nem hallottam még olyan terapeutáról (vallástól és szakmai irányzattól teljesen függetlenül SENKIRŐL), hogy valaki, BÁRKI egy kliensét 15-20 éves házasság, sőt, 15-20 év házasság-terapeuta INFLUENSZERSÉG után FÉL ÉVEN BELÜL a bordélyházak mellett ágáló INFLUENSZERKEDÉSBEN támogatna.
Gazpityu
2023. november 13. 16:44
Nem az én magán-véleményem, hanem a TELJES Ó- és Új-SZövetség OBJEKTÍV tanítása, hogy Istennek valóban semmilyen bűn elkövetése, akár többszöri elkövetése sem lehet akadály. De a bűnben való MEGMARADÁS, a megtérés, a visszatérés FELADÁSA - az nagyon is az. Még nagyobb tragédia, ha valaki MEG IS IDEOLOGIZÁLJA a bűnt - MÁSOK SZÁMÁRA IS. Erre kifejezetten azt mondja Jézus, hogy "jobb lenne az ilyen embernek (NEKI MAGÁNAK!!!), ha malomkövet kötnének a nyakába és a tengerbe vetnék..." Hodász úgy mond igazat, hogy az hazugság. A bűnömben való beleragadással VALÓBAN nem az a tragikus, hogy akkor az Isten NEM SZERET tovább - de az nagyon is tragikus, hogy AZ ÉN SZEMPONTOMBÓL, ha én nem hallgatok rá, nem próbálom őszintén, minden erőmből követni - akkor Istennek ez a szeretete NEKEM_NEM_HASZNÁL. "Elém tette a jót és a rosszat - az életet és a halált, hogy (ÉN MAGAM) VÁLASSZAM AZ ÉLETET".
Gazpityu
2023. november 13. 16:36
Senki keresztény nem vitatja Hodásznak azt a szt. Páltól átvett állítását, hogy az Isten akkor is hűséges, ha mi hűtlenek leszünk. Csak azt az "apróságot" felejti el közben Hodász, hogy Jézus teljes tanítása, sőt, a megtestesülése és a halála is arról szól, hogy az Isten szeretete SEMMIT NEM VÁLTOZTAT azon, vagy annak a sorsán, aki hűtlenné lett - HA (!) az ember a saját hűtlenségét nem MEGVÁLTOZTATNI, hanem MEGIDEOLOGIZÁLNI próbálja. Hol van akár egyetlen olyan mondat a teljes Szentírásban, ami azt mondja, amit Hodász: t.i. hogy Isten szeretete ne a megtérésre indítson, hanem MARADJ MEG NYUGODTAN A BŰNÖDBEN / HŰTLENSÉGEDBEN - az Isten akkor is "hűséges", és üdvözít akkor is, ha te elárultál mindent és mindenkit, akiket és amit rád bízott, és még MEG IS IDEOLOGIZÁLOD, hogy te KI IS TARTASZ a hűtlenséged mellett"???
DeGar
2023. november 12. 12:27
Hodász igazi gondolatait nem lehet tudni, mert kizárólag a figyelemfelkelkeltés, és a népszerúség keresés motíválja.Aki hevesen érvel valami ellen, aztán meg mellette, annak a véleményének hiteltelen, nevetséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!