Magassarkú cipővel verte meg a főnökét egy alkalmazott, miután elkésett a munkahelyéről

2023. június 16. 12:58

Az üzletvezető-helyettes nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett.

2023. június 16. 12:58
null

Gyorsított eljárásban bíroság elé állítottak egy árufeltöltőként dolgozó nőt Kaposváron, aki egy magassarkú cipővel támadt az üzletvezető-helyettesre, aki szóvá tette, hogy öt perc késéssel érkezett – olvasható az Ügyészség weboldalán.

A negyvenes éveiben járó nő erre vitatkozni kezdett a főnökével, és azt állította, hogy korábban egy órával többet dolgozott, a főnöke szerint viszont pont hogy három órával kevesebbet.

Az alkalmazott ekkor teljesen elvesztette az önuralmát és a polcról magához vett egy magassarkú cipőt, amivel legalább hét alkalommal megütötte a főnökét a fején, aki végül a földre esett. Végül egy másik munkatárs lépett közbe és választotta szét a verekedőket. A bántalmazás következtében az üzletvezető-helyettes nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, illetve nyílt seb keletkezett a fejbőrén. 

Az esetről készült biztonsági kamerafelvétel itt tekinthető meg.

A nyitókép illusztráció, forrása a Pixabay

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. június 17. 13:55
2023 áprilisban történt. Ha feltennének egy kvíz kérdést, mennyi idő telik el Magyarországon egy bűncselekmény és a jogerős ítélet közt, habozás nélkül rávágnám, erre az esetre is, hogy 10 év. A múltkor valami hűtlen kezelés miatt olyan 12 év telt el, ahol 250 ezer forint volt a büntetés. Egyébként van aki forrón szereti, sokat ivott a cipőbe töltött pezsgőből. Azt hiszem, az a film. A múltkor a nejemmel vettünk egy cipőt. (Na kinek?) És az eladónak valószínűleg hasonló agressziókezelési problémái lehettek, mert már volt az orrában a karika. És a szája totál fekete. Valószínűleg az alvadt vértől. De nagyon csinos volt. Nálunk is a vad bikának az orrába tettek ilyet, hogy jobban irányítható legyen. A disznónál meg az orrába, hogy az ólat ne túrja fel. Javasolnám!
Kvasztics Fedor
2023. június 17. 10:46
Leírtam már, hogy az volt a tanárok megalázása, amikor a gyöngyöspatai rendbontókat száz millió forinttal jutalmazták. Jutalmazták azokat, akik miatt ellehetetlenült a most annyira féltett oktatás, akik miatt a gyermekük oktatását féltő szülők plusz tehet vállalva távolabbi iskolába vitték gyermeküket. Akik most az oktatást féltik, azok akkor a renitensek mellé álltak, szegregáció miatt visongtak. Miközben a szegregáció akkor is megvalósul, ha nem a renitenseket távolítják el, hanem a normálisak károsodnak, mert ők hagyják el a megrontott közeget.
Bűbájos Küsmödy
2023. június 17. 07:58
Tanulság: Félállatokat árufelröltőként sem alkalmazunk!
Ekeke
2023. június 16. 16:07
" nő a polcról magához vett egy magassarkú cipőt, amivel ezt követően legalább hét alkalommal megütötte a sértettet a fején, aki végül a földre esett." Már elnézést az internetes igazságszolgáltatás jeles (de leginkább jeltelen) képviselőitől , de normális férfi már az első kísérletet sem hagyja, nemhogy a többit (ha csak nem védekezésre képtelen, de akkor az egy másik súlyosbító körülmény) . Hogy a fejét egy magassarkúval, hétszer?! Hiszen bármikor belyukadhat a koponyacsontja is, az pedig azonnali halál.( így sem értem hogy lett ebből 8 napon belül gyógyuló sérülés, ha egy fejbőr felszakad az nem egy hétig tart).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!