Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból
Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni.
„Át akartam élni azt az örömet és kvázi megváltást, amit megél a zsidóság is, mikor átéhezi és átimádkozza estétől estig a napot” - írta a Facebookon.
„Megtartottam a Jom Kippur-i böjtöt! De még ennél is különlegesebb élmény volt az Erev Jom Kippur szertartása, azaz a megváltás napjának fogadása és előestéje” – számolt be közösségi oldalán Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom egykori elnökségi tagja, aki a Rumbach utcai zsinagógából jelentkezett be.
„Szokatlan volt a csend egy zsinagógában, ahogy kinyíltak az ajtók, és körbevitték a Tórát, amit meg lehetett érinteni. A nesz, a hangulat, a fények, a várakozás és az áhítat egészen a nagyszombati vigíliát idézte” – sorolta megtapasztalásait a politikus.
„Megtartani a böjtöt azért is akartam, mert annyira megejtett, amikor a Páva utcai közösség vezetője részletezte az őszi ünnepek menetrendjét, és
át akartam élni azt az örömet és kvázi megváltást, amit megél a zsidóság is, mikor átéhezi és átimádkozza estétől estig a napot”.
– indokolta döntését.
„De vágytam erre azért is, mert Jézus egy keresztény böjtöt sem tartott meg (a nagypéntekit igen, akaratától függetlenül), de a Jom Kippurt biztosan megtartotta” – zárta a bejegyzését Lukácsi Katalin.
A Jom Kippur idején
A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:
A Jom Kippurt szokás a zsidóság legnagyobb ünnepeként említeni. Jelentőségét az is mutatja, hogy a a hívők egy teljes hónapot (elul) és még tíz napot szentelnek a felkészülésre. Az ünnepet mintegy felvezeti a zsidó újév (ros hásáná), és levezeti a nem sokkal később sorra kerülő sátoros ünnep (szukot).
Jom-kippukor érvényesek a szokásos munkatilalmak, továbbá tilos enni, inni, tisztálkodni (az egészségügyi tisztálkodást kivéve), piperecikkeket használni, bőrből készült lábbelit hordani és házaséletet élni; a munkaszünetet a test szellemi részének kell szentelni. A modern világban a közösségi média használatától is tartózkodni kell.
Nyitókép: Lukácsi Katalin Facebook-oldala