Belső vizsgálatot rendelt el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Völner-ügy miatt

2022. január 18. 17:03

A folyamatban lévő büntetőeljárás érdekeire figyelemmel bővebb tájékoztatást nem adtak.

2022. január 18. 17:03

A Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is bejelentette, vizsgálatot indít a Völner-ügyben kibukott egyetemi vizsgák miatt. 

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Rektori Hivatala a kedden kiadott közleményében azt írja, a nyomozati anyagban szereplő telefonbeszélgetésekről az egyetem vezetése és oktatói a sajtóból értesültek. Siettek leszögezni, hogy a vizsgáztatás menete, a feleletek értékelése az egyetem valamennyi karán, így a Jog- és Államtudományi Karon is szigorú rend szerint zajlik.

„Az Egyetem kiáll valamennyi tisztességes, a vonatkozó szabályokat mindenkoron tiszteletben tartó oktatója és hallgatója mellett, az oktatás és az értékelés (vizsgáztatás) során született eredmények tisztaságát nem kérdőjelezi meg” – áll a közleményben. Tekintettel azonban arra, hogy a vizsgáztatás menetének megsértésére vonatkozóan a nyomozati anyagban szereplő információk alapján gyanú merült fel, az egyetem belső vizsgálatot indít. Mint írták, a folyamatban lévő büntetőeljárás érdekeire figyelemmel ennél bővebb tájékoztatást nem tudnak adni.

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2022. január 18. 18:29
Mi a franc köze van Völnernek Schadl egyetemi praktikáihoz? Megbolondult a mandi szerkesztője?
Massimiliano Prospero dArco
2022. január 18. 17:19
lenne tippem, hogy ki volt az a tanár. én átmentem nála pár hete és piszkosul megizzadtam érte.
Fekete Ló
2022. január 18. 17:12
Ja. Simán átengedték. Volna is ötletem, hogy kik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!