A 444 és az Amerikai Népszava után már a hvg is Márki-Zayt kritizálja

2021. december 29. 13:43

Összegyűjtöttük, hogy az elmúlt hetekben ki mindenki ment neki az ellenzéki oldalon belül a közös miniszterelnök-jelöltnek.

2021. december 29. 13:43
null

Lapunk is beszámolt a Medián legújabb, hvg.hu-n közölt közvélemény-kutatásáról. Ebben a cikkünkben a száraz adatokat ismertettük, azonban legalább ennyire érdekes a felméréshez fűzött hvg-s kommentár, amelyben az ismeretlen szerző nem csak az egész ellenzéket, hanem név szerint Márki-Zay Pétert is kritizálja.

Ezzel a hvg.hu más olyan, kormánykritikus lapok sorába állt be, melyek

az utóbbi időben mintha Márki-Zay Péternek is nekimentek volna.

Újságok és megmondók

Emlékezetes, a sort a 444.hu nyitotta, mely november 30-án Hová tűnt az ellenzék?, majd december 17-én Hetek óta vitatkoznak a kampány színein, miközben a Fidesz egyre csak erősödik címmel közölt cikket, majd karácsony táján az Amerikai Népszava következett

Minden jel arra utal, hogy elveszítette az önkontrollját, és kiszámíthatatlan, milyen károkat okoz az ellenzéknek, veszélyeztetve azt, hogy az ellenzék elérje azt az eredményt, amire egyébként esélye lenne. Fel kell készülni egy rendkívüli helyzetre” – írták a portálon Márki-Zayról. A cikk szerzője szerint az előválasztás második fordulójában „Márki-Zay Péter agresszív és vérre menő kampányában Orbán gyűlöletpropagandáját és a kirekesztés politikáját alkalmazta”.

A Medián-kutatásról szóló szerdai hvg-s cikkben pedig ilyenek olvashatóak: „Lassan a választási győzelem esélyét veszélyezteti az a hosszúra nyúlt macskajaj, amire az előválasztást megszervező és finanszírozó ellenzéki pártok keltek Márki-Zay Péter győzelmének másnapján. Egyre világosabban látszik, hogy az Orbán-kormány ellen összefogó hatok nem pusztán eltűntek a váratlanul magas részvételt hozó, az ellenzéket évek óta először kezdeményező szerepben láttató előválasztás után”.

(...)

„A jelek szerint a legelső lépést nem tudták még megtenni: kibékülni a miniszterelnök-jelölti verseny végeredményével. Márki-Zay Péter is követ el taktikai hibákat, hiszen a hírek szerint az ellenzék egyesítése helyett érvényesíteni próbálja a győzelméből fakadó erőfölényét. Saját párt, saját frakció, a fontos döntéseknél vétójog – ez a hódmezővásárhelyi polgármester néhány követelése, ezek viszont borítják az amúgy is labilis hatpárti egyezség eddigi erőviszonyait. Közben pedig több interjúban is árulással vádol ellenzéki politikusokat. 

Nem segít az sem, hogy több szereplő között is elmérgesedett a helyzet, vagy hogy a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti kampányára kitalált Fudan-ellenes népszavazást az új konstellációban kéne érvényre juttatni. A pártok az egyéni jelöltjeik népszerűsítése helyett két nehezen elmagyarázható ügyben kénytelenek aláírásokat gyűjteni a fagyos utcákon.

És közben egymást lesik, ki mennyi erőforrást mozgósított. Elsősorban a DK-ra és a Jobbikra mutogattak, mint amelyek nem mozdultak a közös célért. Talán nem véletlen, hogy ennek a két pártnak az elnöke áll Márki-Zaytól a legmesszebb, az a két párt, amelynek a körzetek 58 százalékában kell majd a maximumot kihoznia a választásokból”.

De nem csak ellenzéki újságok, hanem megmondóemberek is kritikával illették a közös miniszterelnök-jelöltet. Egy hete például Nagy Attila Tibor elemző nyilatkozta Márki-Zay ATV-s interjúáról, hogy szörnyűre sikerült.

Szerinte az árulózással Márki-Zay saját választási vereségét készíti elő.

Hétfőn pedig Békesi László, Horn Gyula pénzügyminisztere ment neki a hódmezővásárhelyi polgármesternek. Békesi László háborús metaforákkal tette nyilvánvalóvá, ideje megszabadulnia Márki-Zay Pétertől az ellenzéknek.

Nyitókép: MTI, Szigetváry Zsolt

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2021. december 31. 12:53
Márkit kérjük mielőbb kitenni a politikai közéletből... SOS a felelős jelentkezzen! ki fogja a pórázát???
gyaloggos
2021. december 30. 15:25
DE! OSTOBÁÉK másik nagy reménységének talpa alatt is IZZIK már a talaj! A NINCSEN IS FŐPOLGÁRMESTER is LESZEREPELT rendesen!
Picuj
2021. december 30. 14:19
Maradjon!!!
Mandinka
2021. december 29. 21:51
Ha van esze, gatyásferink nem klárát dobja a púposodó dögkútba hiszen eleve kétesélyesre tette a tétet. Szoknyásferin múlik h mit bír a narcisztikus egója. Raccsolós killer még tudna valamit visszaszedni a moslék arcvesztéséből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!