Orbán Viktor az ENSZ-ben: Európa nem bírja, szükség van a világkvótára

2015. október 01. 07:24

A magyar miniszterelnök az ENSZ-ben arról beszélt, hogy a nemzetközi politika minden fontosabb szereplőjének be kell fogadnia a migránsok egy részét egy világkvótarendszer részeként. Orbán szerint európai életet nem kínálhatunk, ugyanakkor mindent meg kell tenni, hogy a menekültek visszakapják saját életüket, saját hazájukban. Szijjártó Péter eközben az ENSZ BT nyílt vitáján szólalt fel.

2015. október 01. 07:24

Európa nem lesz képes egyedül viselni a migráció terheit – jelentette ki Orbán Viktor szerdán New Yorkban, arra sürgetve az ENSZ főtitkárát, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a terhek globális megosztásáról, egy világszintű kvótarendszer létrehozásáról. A magyar miniszterelnök egyúttal keresztényként a muzulmánellenes hangulat terjedésének megakadályozására szólított fel. A kormányfő az ENSZ migrációval foglalkozó, rendkívüli, magas szintű tanácskozásán – angolul elmondott beszédében – úgy fogalmazott: ha a jelenlegi trendekben nem áll be változás, a tömeges bevándorlás destabilizálni fogja Európát.

Különböző becslések vannak, megítélésünk szerint azonban korlátlan a folyamatban részt vevő emberek utánpótlása. Ez nem elmélet, hanem tény: a magyar határhoz Szíriából, Irakból, Pakisztánból, Afganisztánból és legújabban a szubszaharai térségből is érkeznek” – jelentette ki. A miniszterelnök szerint Európa nem lesz arra képes, hogy egyedül viselje ezt a terhet, ezért „a nemzetközi politika minden fontosabb szereplőjének be kell fogadnia a migránsok egy részét egy világkvótarendszer részeként”.

Rossz kormányzás és elhibázott nemzetközi politikai döntések

Orbán Viktor szerint azok, aki otthonuk elhagyása mellett döntöttek, „országaik rossz kormányzásának” és „olyan elhibázott nemzetközi politikai döntéseknek az áldozatai, amelyek különböző térségekben háborúkhoz vezettek”. Hozzátette: egyben „a mi elhibázott, teljesíthetetlen várakozásokat keltő európai politikánk áldozatai. A jelentős üzletté vált emberkereskedelem áldozatai, szenvedésük elmondhatatlan”. A kormányfő kiemelte, hogy erkölcsi kötelesség visszaadni ezen emberek számára otthonukat és országukat.

Nem lehet az a célunk, hogy új európai életet nyújtsunk számukra. Abban kell támogatnunk őket, hogy visszakapják saját életüket, saját hazájukban. Ennek elérése érdekében békét kell teremtenünk és gazdasági fejlesztési tervet kell kidolgoznunk országaikban” – szögezte le.

Becsüljük és tiszteljük a muszlim hitet

A miniszterelnök felhívta a tanácskozás részvevőinek figyelmét arra, hogy keresztény országból érkezett, és hangsúlyozta, hogy „a keresztény hozzáállás nem tűr meg semmilyen muzulmánellenes politikát”. „A muszlim hit, amelyet becsülünk és tisztelünk, nem felelős e népvándorlás alapvető okaiért. Mindannyiukat felhívom, hogy csatlakozzanak azokhoz az erőfeszítéseinkhez, amelyek célja a muzulmánellenes hangulat terjedésének megakadályozása” – jelentette ki.

Az ENSZ múlt héten elfogadott új fenntartható fejlődési céljaira utalva a miniszterelnök leszögezte: „a migrációnak rendezettnek, biztonságosnak, szabályozottnak és felelősségteljesnek kell lennie”.

Szijjártó Péter az ENSZ BT nyílt vitáján
Szijjártó Péter az ENSZ BT nyílt vitáján

Szijjártó: A terrorizmus ellen fellépni csakis globális összefogással lehet

A terrorizmussal szemben fellépni a Közel-Keleten csakis a globális erőfeszítések egyesítésével, együttműködéssel lehet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a közel-keleti és észak-afrikai konfliktus rendezéséről és a terrorizmus elleni harcról rendezett szerdai nyílt vitájában. A tanácskozást összehívó, a BT-ben ebben a hónapban elnöklő Oroszország iránti udvariassági gesztusként a magyar tárcavezető oroszul kezdte el angol nyelvű felszólalását.

Hangsúlyozta: bebizonyosodott, hogy globális akarattal és együttműködéssel még a legnehezebb nemzetközi problémákat is meg lehet oldani, ez pedig nem lehetséges Oroszország nélkül. Rámutatott arra, hogy a transzatlanti közösség és Oroszország kapcsolatainak gyors újragondolása nélkül lehetetlen lesz stabilizálni a helyzetet a polgárháborús Szíriában, amely pedig az Európába irányuló bevándorlási hullám legfontosabb forrása.

Európa legnagyobb kihívása a migráció

Szijjártó Péter a korlátlan utánpótlással bíró népvándorlást az Európai Unióban a megalapítása óta jelentkezett legsúlyosabb kihívásnak nevezte. Mint fogalmazott, a válságövezetekből 30-35 millió ember veheti Európa felé az irányt.

Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek közös érdeke elkerülni azt, hogy Európa a bevándorlási nyomás alatt destabilizálódjon, előbb a periférián, azután a központban. Mint mondta, ehhez meg kell szilárdítani a helyzetet a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Ezzel kapcsolatban az egyik alapvető feladatként nevezte meg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépés erősítését.

Ennek kapcsán kitért arra, hogy kibővül a feladatköre az iraki Kurdisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingensnek, amely kiképző feladatokat is ellát majd. A másik alapvető feladat a miniszter szerint a szíriai háború leállítása, amelyhez minél szélesebb körű nemzetközi összefogásra van szükség.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gandras
2015. október 01. 12:31
én csak annyit kérek a sok Orbán fantól, hogy ugyan már sorolja, mi a fenét csinált eddig, ami hasznos az országnak, vagy európának? Megállított bárki menekültet? Tudjuk őket regisztrálni? Olyan-e az ország, hogy itt akar bárki maradni? Lehagyjuk a versenytársainkat? Csökken a szegénység? Jobban működik az állam? Kevésbé korruptak a politikusok? Jobban szeretnek minket a világban? Kevesebb magyar megy külföldre?Tudunk-e igazán nagy új beruházásokat szerezni? Van-e élet az EU pénzen kívül? Van-e annyi pénz, hogy ne kelljen eladni az eladható állami föld nagy részét? Jobb-e az egészségügy, vagy az oktatás? Van-e pénz krétára, meg vc papírra? Csak a pofázás megy, és a cél nem az ország felemelkedése, hanem a pozíció, amiben lopni lehet, és akadályozni az ellenőrzést. De ti csak hallgassátok (amit a használati utasítás szerint nem is kell figyelni), és szidjátok a bankot, ha emel a díjain, hogy ki tudja fizetni a questor pénzt...
Vezetéknév Utónév
2015. október 01. 12:19
Orbán össze-vissza beszél. Eddig elutasított mindeféle kvótát, arra hivatkozva, hogy betarthatatlan. A "világvóta" mitől lenne betarthatóbb, hiszen arra már az EU-s szabályok és felügyelet sem alkalmazhatók? Az meg végképp képmutató, hogy úgy osztaná szét a menekülteket, hogy Magyarország egyetlen egyet sem fogadna. Ugyanez érvényes a muszlimellenességre, amit úgy csitítana, hogy közben ő szítja. Ócska verbális pávatánc az egész.
Csigorin
2015. október 01. 10:21
"a BT-ben ebben a hónapban elnöklő Oroszország iránti udvariassági gesztusként a magyar tárcavezető oroszul kezdte el angol nyelvű felszólalását." Latod Peti ez plusz pont, nem neztem volna ki beloled meg par eve.
Berecskereki
2015. október 01. 10:11
AZ EP-ben a pártpolitika újratöltve. „Újabb frontot nyitnak Orbán ellen Nyomást akar gyakorolni az Európai Parlament szocialista frakciója az Európai Néppártra annak érdekében, hogy kérje számon magyar tagjain a budapesti kormány Európában enyhén szólva vitatott menekültpolitikáját. Saját "renegátjukat", Robert Fico szlovák kormányfőt tetemre hívják.” http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ujabb_frontot_nyitnak_orban_ellen.603894.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!