Antikommunista intézkedéseket követel a Jobbik

2015. október 22. 17:34

A „kommunista luxusnyugdíjak” megvonását, az egykori kommunista vezetők elszámoltatását és közéletből való kitiltását, valamint az állambiztonsági múlt dokumentumainak nyilvánosságát követelte a Jobbik nevében Novák Előd, miután a Corvin közben megkoszorúzták Pongrátz Gergely szobrát. Azt várják, hogy a Fidesz is támogassa ezen törekvésüket.

2015. október 22. 17:34

A „kommunista luxusnyugdíjak” megvonását, az állambiztonsági múlt teljes feltárását és a kommunista vezetők elszámoltatását szorgalmazta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd Jobbik-alelnök.

Az ellenzéki politikus Pongrátz Gergely Corvin közi főparancsnok szobra előtt azt mondta, ezekre a lépésekre a következő időszakban az Országgyűlésben is nagy hangsúlyt akarnak fektetni és szeretnék rákényszeríteni a Fideszt, hogy álljon a kezdeményezések mögé.

Kifejtette, az állambiztonsági múlt teljes feltárását követelik különös tekintettel az ügynöklistákra, valamint a 2060-ig titkosított mágnesszalagokra. Emellett szeretnék elszámoltatni a kommunista vezetőket is, és kitiltanák őket a közéletből, a „kommunista luxusnyugdíjakat” pedig megvonnák. Megjegyezte, bár korábban pótlékokat már vontak meg, ez „vajmi kevés”.

Novák Előd tájékoztatása szerint akkor szeretnék újra benyújtani az erről szóló törvényjavaslatot, ha a Fidesz nyitottságot mutat rá, hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az lenne a legjobb, ha a nagyobbik kormánypárt az élére állna a kezdeményezésnek és saját maga nyújtaná be a javaslatot. A sajtótájékoztató előtt Novák Előd és Pongrátz András 1956-os szabadságharcos megkoszorúzta Pongrátz Gergely szobrát.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2015. október 23. 08:50
"Antikommunista intézkedéseket követel a Jobbik" .... Ahhoz egy MAGYAR kormány kellene.
Béres Ferenc
2015. október 22. 23:34
Nem mindig értek egyet Novákkal , de ebben teljesen igaz van. Elfogadhatatlan, hogy 2060-ig titkosították azokat a mágnesszalagokat, amik az állambiztonsági múlt döntő részét tartalmazzák. Az meg egyszerűen szánalmas,hogy a nemzet gyilkosai a mai napig luxusnyugdíjaikat élvezik a jól megérdemelt életfogytig tartó börtön büntetés helyett.Nem elég az, hogy évente egy virággal megemlékezünk a halottakról, hanem mindent meg kell tenni életük és haláluk megbecsüléséért és ezért egyedül a Jobbik küzd!
Tintamin
2015. október 22. 22:53
Bazmeg, Elődke, antikommunista dumával nyomultok, miközben nem bírjátok kihúzni a fejetek Putyin seggéből? Egymásnak adjátok a kilincset Moszkvában Szíjjártópetikével, és ilyen baromságokat makogtok?
szkeptikus
2015. október 22. 21:13
Novák Előd nem következetes. Putyin KGB-s volt a "kommunista" időszakban, de most a Jobbik számára már "jó elvtárs". Nekem a távol-keleti (Kína, Vietnam) hozzáállás a szimpatikus, ahol 25 év után már nem foglalkoznak a régi dolgokkal, az a fontos hogy valaki most mit csinál. A Wiesenthal típusú engesztelhetetlenség számomra visszatetsző - most már nem lehet tárgyilagosan megítélni hogy az akkori körülmények között milyen élet-lehetőségek voltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!