L. Simon: Nehéz lesz az élet a Hír TV-nél

2014. szeptember 05. 09:16

200-300 év múlva lesz kész a Várkert Bazár L. Simon szerint, legalábbis ezt válaszolta a politikus a Hír TV kérdésére.

2014. szeptember 05. 09:16

A Várkert Bazár első átadását az áprilisi választás előtt tartották néhány nappal, a másodikat pedig múlt pénteken, amikor a Lánchíd utca megnyitása előtt alig egy órával még munkagép dolgozott a helyszínen. A műemlékegyüttes az ismételt, ezúttal a nagyközönségnek szánt átadásra sem készült el teljesen, a burkolat sok helyen nincs kész – írja az MNO.

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, L. Simon László a műemlékvédelem új vezetőjét mutatta be a Honvéd Főparancsnokság egykori épületében, amelyet évtizedek elteltével újítottak fel. A sajtótájékoztatón szópárbajba keveredett a politikus és a Hír TV:

„– Másodjára nyitották meg, ennek ellenére még építési területen keresztül bukdácsolnak a látogatók. Mikorra lesz tényleg befejezve?
– Nagyjából olyan 200-300 év, amit jósolok.
– Ez hosszú távú terv, ki fogja finanszírozni?
– Inkább az a kérdés, hogy ki fogja felügyelni, és a Hír TV 200-300 év múlva lesz-e abban a helyzetben, hogy erről tudósítson.”

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2014. szeptember 06. 11:48
ez a balkán esszenciája..kultur europai országokban vagy az USA-ban ez forditva müködik..a médiátol retteg a hatalom, itt meg az aktuális hatalomtol retteg a média..lassan már sajátjaik is... mszp és lefalcolt egyletei nem alternativa a fidesz és l.simonok ellenében..nem csoda, hogy ilyenek..a rendszerváltás ota csak a kommunista érában szocializálodott hatalmommániás akarnokokat láttunk kormányozni..horntol-viktorig.. akik maradtak a poszkommunista galeri helyett: Ángyán József és a TESZ, LMP, Jobbik...igy sorrendben
koronaszepe
2014. szeptember 05. 18:54
Simicska csinált Orbánból embert, remélem, elfajul kettejük viszonya annyira, hogy ő lesz az is, aki kicsinálja. Az RTL klubbal együtt megszabadíthatnak minket magyarokat ettől az abszurd rémálomtól.
sobrk
2014. szeptember 05. 18:28
Szellemes válasz hülye kérdésre..
1120
2014. szeptember 05. 17:36
L. Simon, Lázár, Tasnádi, Seszták... Csak néhány név azok közül, akiket azonnali hatállyal ki kéne baszni a Fideszből és/vagy a kormányból! Ellenkező esetben 2018-ban nem fogok elmenni szavazni senkire sem. (Vagyunk ezzel így pár százezren, mi kritikus kormánypártiak - szerintem...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!