A baloldal elkéri a kormány szlogenjét

2014. február 07. 12:59

Jogi lépéséket tesznek a baloldali összefogás pártjai, mert álláspontjuk szerint törvénysértő, hogy ingyenesen engedte át a kormány a Fidesznek a Magyarország jobban teljesít szlogent – jelentette be Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke Molnár Csabával, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnökével és Veres Gáborral, az MSZP szóvivőjével közösen pénteken, Budapesten.

2014. február 07. 12:59

Molnár Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szlogen a kormány, az adófizetők tulajdonát képezi, védjegyoltalom alatt áll, azt ingyenesen átengedni egy pártnak a kampányfinanszírozási szabályok súlyos megsértését jelenti és felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Hozzátette: az ügy miatt feljelentést tesznek és kezdeményezik az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát arról, hogy történt-e törvénysértés.

Hozzátette, hogy a kampányfinanszírozási törvény szerint pártok jogi személyektől vagyoni hozzájárulást nem fogadhatnak el, a szlogent birtokló Miniszterelnökség pedig jogi személy. Aki tiltott pénzt, vagyoni értéket elfogad a kampány során, annak ezt a pénzt büntetésként be kell fizetnie a költségvetésbe – fűzte hozzá, emlékeztetve arra, hogy a kormány Magyarország jobban teljesít című kampánya 800 millió forintba került.

Molnár Csaba közölte: az ÁSZ ellenőrzi a kampánypénzek felhasználását és ha szükséges, büntetést szab ki. Azt kérik ezért Domokos László ÁSZ-elnöktől, hogy „bújjon ki fideszes ruhájából”, és végre bizonyítsa, hogy független állami szerv vezetője, vagyis indítson eljárást a Fidesszel szemben tiltott kampányfinanszírozás miatt. Mint mondta, ha Domokos László nem indít vizsgálatot, akkor továbbra is fideszes politikusnak tartják, aki „Orbán Viktornak, a főnökének a fenekét fedezi”.
 
A DK-alelnök szerint az általános állami gazdálkodási szabályokat is megsértették a szlogen ingyenes átengedésével, ez pedig felveti a hűtlen kezelés gyanúját, ezért feljelentést tesznek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Hozzátette: a rendőrségtől azt kérik, hogy „bújjanak ki Orbán Viktor köpönyegéből, ne a Fideszt védjék”, indítsák el a nyomozást, és még most a választási kampány időszakában emeljen vádat az ügyészség.
 
Veres Gábor azt mondta, hogy ha a kormány úgy gondolja, ingyenesen átadható ez a szlogen, akkor az összefogás pártjai is szeretnék elkérni. Véleménye szerint ez az ügy azt jelenti, hogy a Fidesznek mindent szabad, és hogy Magyarországon nincs független kormánytájékoztatás. Közölte, ráadásul egy olyan szlogenről van szó, amely hazug, mivel Magyarország nem teljesít jobban, ezért ha a baloldali összefogás is megkapja a szlogent, akkor azt szeretnék „az igazság szolgálatába állítani”.

Összesen 218 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. február 08. 11:59
Tök jó! Ha az állam megfelelő módon sáfárkodik a vagyonával, akkor az eladó portékát annak kell adni, aki többet ad érte. 201.000-at adok érte!
bajai
2014. február 07. 19:53
A maszop már megint beszop: "A Fidesz frakció, illetve maga a párt is 200-200 ezer forintot fizetett a „Magyarország jobban teljesít” jelmondat használatáért a Miniszterelnökségnek. A Kormányzati Információs Központ szerint más is hasonló feltételekkel juthat a szlogenhez. "
cutcopy
2014. február 07. 18:17
"ingyenesen engedte át a kormány a Fidesznek a Magyarország jobban teljesít szlogent" Ezeknek nem szóltak hogy Fidesz-kormány van..?
6qwasyx
2014. február 07. 15:51
Tisztelt Nagyon Hülye Választópolgár! Fideszes aktivistánk a közeljövőben felkeresi Önt, hogy adja nekünk a támogató aláírását. Ön most nagyon fontos nekünk. Már nem tekintjük Önt panel prolinak, vidéki bunkónak, nyuggernek, szellemi homlesznek. Már abban sem hiszünk, hogy csak az Ön generációjának kihalásával teremthető meg a modern társadalom Magyarországon. Magyarnak tartjuk akkor is, ha nem ránk szavazott, sőt akkor is, ha nem lép be a Magyar Csapatba. Felejtse el a sértéseket, mi is elfeledtük, hogy mivel sértegettük Önt, Tisztelt Választó, mert most szükségünk van az együttműködésére. Folytatni akarjuk a nagyszerű kormányzásunkat. Továbbra is trafikot, földet, kaszinót, állami állást adunk a haveroknak. Dúsgazdaggá tesszük a barátokat. Számolatlanul osszuk a lóvét a szövetségeseinknek. Beteljesítjük Viktorunk nagy álmát. Minden fideszes polgármester kap egy böhöm nagy stadiont, Ön pedig ingyenjegyet a meccsekre. Addig folytatjuk a rezsiharcot, ameddig valóban elég nem lesz 47 ezer forint a megélhetéshez, de ha ez kevés, akkor Pintér barátunk ingyen kecskét, Hegedüs Zsuzsi barátnénk pedig tyúkokat osztogat. Még a panelproliknak, – bocsánat- , az iparosított technológiával készült házak lakóinak is. Kerényi Imi ingyen újságot osztogat, ebből megtudhatja micsoda jólétben él Ön , tisztelt Választópolgár. Megteremtjük az egymillió új munkahelyet is. Félmilliót Londonban, félmilliót közmunkában. A köztévé folytatásos sorozatot közvetít Lázár barátunk fergeteges vadászatairól, így Ön is részesedhet ebből az örömforrásból. A négymillió szegénynek pedig fácánlevest osztogatunk. Soha nem látott egészségügyet teremtünk! A közoktatásról már ne is beszéljünk. Tisztelt Választópolgár! Közösen egy gazdag és büszke országot építünk. Mi gazdagodunk, Ön meg büszke lehet ránk. Magyarország jobban teljesít! Mi szeretjük Önt. Maga is szeressen minket. A szavazatával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!