A Fidesz-frakció elnöksége megdöbbent Szász Károly levelén

2013. június 18. 15:54

A Fidesz-frakció elnöksége megdöbbenéssel értesült arról a levélről, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke írt a Kúriának, óvatosságra figyelmeztetve a bíróságokat a devizahitelekkel kapcsolatban – közölte Rogán Antal.

2013. június 18. 15:54

Kicsit olyan érzésünk van, hogy a felügyelet vezetője fordítva ül a lovon” – fogalmazott keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: a PSZÁF vezetőjének nem a bankok érdekét kell képviselnie a Kúriánál, hanem a devizahitelesekét.

Rogán Antal kijelentette: a Fidesz-frakció nem ért egyet a PSZÁF-elnök levelében foglaltakkal, erről Szász Károlyt is tájékoztatja majd. A Fidesz-frakcióelnökség egyúttal arról is határozott – folytatta –, hogy pénteken napirendre kéri a parlamentben és folytatja a jegybank és a PSZÁF összevonásáról szóló javaslat tárgyalását, illetve szavazását.

A PSZÁF-elnök Kúriához írt levelében egyebek mellett az áll, hogy a devizahitel-szerződéseknek az utólagos „sommás” átalakítása vagy semmissé nyilvánítása, szélsőséges esetben, államcsődben is végződhet.

Frissítés: A frakcióvezető tájékoztatott arról is, hogy a Fidesz képviselőcsoportja támogatja azt a bizottsági módosító javaslatot, amely szerint az államkötvényekből származó kamatjövedelem mentesülhet a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) fizetési kötelezettsége alól. „Mi a magunk részéről nagyon fontosnak tartjuk a forintban keletkező megtakarításokat. (...) Ezért a Fidesz frakcióelnöksége kezdeményezte és támogatja a gazdasági bizottságnak azt a módosító indítványát, amely arról szól, hogy ne terhelje eho az állampapírok kamatát” – fejtette ki a politikus, a parlamenti szakbizottság elnöke. A kormány hétfőn jelentette be, hogy a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány tartását pótlólagos intézkedésekkel is bebiztosítja, ezek egyik eleme, hogy a tőkejövedelmek után a kamatjövedelmekre is kiterjesztik a 6 százalékos ehót.

Rogán Antal tájékoztatóján elmondta, a Fidesz támogatja a kormányt abban, hogy lezárja a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárást, amelynek ügyében „a célegyenesben vagyunk”. Ahhoz, hogy az ország biztosan kikerüljön a hiányeljárás alól, a már bejelentett zárolásokra, a beruházási alap létrehozására és az extraprofitot termelő szektorokkal való tehermegosztásra van szükség – közölte. Hozzátette, az ezzel kapcsolatos, a szocialisták korábbi hibái miatt szükséges költségvetés-módosításról és adóváltoztatásokról jövő héten, várhatóan csütörtökön dönt a Ház.

Bejelentette továbbá: a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne 2014. január 1-jétől, hanem már a következő fűtési szezontól, vagyis ősztől ismét legalább tíz százalékkal csökkenjen a gáz és a villany ára. Azt is kérik a kabinettől, hogy a szeptember elején esedékes kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülésre készítse el a további rezsicsökkentéssel kapcsolatos terveit. Rogán Antal közölte: az idén januári és a most júliusi rezsicsökkentés együttesen évi 90-100 ezer forintot hagy egy átlagos család zsebében. Szólt egyúttal arról, hogy még pénteken napirendre tűzik a parlamentben a nyári rezsicsökkentéssel kapcsolatban még szükséges törvényjavaslatokat.

A pedagóguséletpálya-modell hatálybalépését firtató újságírói kérdésre Rogán Antal azt válaszolta: a szeptemberi bevezetésre akkor van lehetőség, ha a gazdasági növekedési adatok legalább olyan jók lesznek, mint az első negyedévben. „Egyelőre mi úgy kalkulálunk, hogy az életpályamodell bevezetésére január 1-jével kerül sor” – mondta. Megkérdezték Rogán Antalt arról is, hogy a Magyar Nemzet keddi írása szerint Viviane Reding igazságügyi biztos, az Európai Bizottság alelnöke egy zárt ajtók mögött megtartott június eleji angliai konferencián, a Magyarországról szóló negyedórás megbeszélésen egyebek mellett arról biztosította az egybegyűlteket, hogy mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében.

A kormánypárti politikus reagálásában azt mondta: annak örült volna, ha Reding szóvivője cáfolta volna a hírt, mert ha a megjelent álláspont igaz lenne, az azt jelentené, hogy megint kettős mérce érvényesül Magyarországgal szemben. A sajtótájékoztató közben az egyik internetes lap újságírói egy táskát akartak átadni a frakcióvezetőnek, mondván, észrevették, hogy mióta a frakcióvezető elárverezte a táskáját, nem volt alkalma másikat beszerezni. Rogán Antal az ajándékot nem fogadta el.

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2013. június 19. 14:30
"Meggyőződésünk, hogy az egyes döntések során mindig az adott hitelszerződés rendelkezéseiből és az irányadó jogszabályokból kell kiindulni. A Felügyelet nem osztja azt a széles körben, elsősorban egyes médiumokban elterjedt nézetet, amely szerint a devizaalapú hitelszerződések mindenestül, teljes összességükben („en bloc”) jogellenesek, hibásak, érvénytelenek lennének. Határozott véleményünk szerint önmagában a deviza alapú hitelszerződés, mint sajátos szerződéses konstrukció nem volt általában jogellenes, nem volt tisztességtelen, ilyen hitelek nyújtására a szerződéses szabadság elve alapján a bankoknak lehetőségük volt, azt jogszabály nem tiltotta. (Különösen nem tartjuk semmisségi oknak az ún. árfolyamrés problematikáját, amelyet a jelen kérdés c) pontja érint, és amelyre a későbbiekben saját jogértelmezésünk ismertetésével részletesen kitérünk.) Sőt, egyes jogszabályok (pl. már a korábbi THM-rendelet is) ismerte, annak kapcsán bizonyos rendelkezéseket is előírt, tehát maga a korabeli jogi környezet is ismerte, tűrte ezen jogintézményt. Továbbá a devizaalapú hitelszerződésekből fakadó üzleti előnyt, azaz a forintkamatoknál lényegesen alacsonyabb kamatszintet a devizaadósok hosszú ideig élvezték, kevesebb törlesztő részlet nyomta a vállukat, mint az ugyanakkora összegű, de forintalapú kölcsönt felvett adósokét. A devizahitelesek (egyébként érthető és megoldásra váró) súlyos problémái akkor váltak kritikussá, és akkor kezdődött meg ezen szerződések általában vett jogszerűségének vitatása, amikor a pénzügyi válság következtében drasztikusan megugrott a különböző devizák forinthoz viszonyított árfolyama. Ez a sajnálatos, de alapvetően a makrogazdasági folyamatokból eredő hátrány, illetve annak bekövetkezése nem a devizahitel-szerződések esetleges jogellenességéből fakadt, hanem egy olyan kockázat (ti. az árfolyamkockázat) realizálódásából, amelyet nem lehetett előre látni."
Toportyán tiszteletes
2013. június 18. 22:55
A narancsmaffia összekacsintva a bankárokkal fosztogatja a magyarokat,időnként van elosztási megállapodás modosítás,ha fogytán a narancsmaffia pénze...
realista
2013. június 18. 22:41
Mindkettőjüknek igaza van, csak Szász a hivatalának megfelelően a valóságost említi, míg Rogán a balekoknak szóló választási propagandát védi.
IgazságosIzomViktor.
2013. június 18. 19:51
2014 január 1 től csökkenjen megint a rezsi?Na az már jobb mint az először tervezett őszi időpont.január 1 már sokkal közelebb van a választásokhoz.A januári időpontra még emlékeznek majd a választók.Már aki a fideszre szavaz.Én nem az biztos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!