NZZ: Orbán nem akar elhatárolódni Horthytól

2012. augusztus 13. 08:30

A Neue Zürcher Zeitung cikke növekvő magyarországi antiszemitizmusról számolt be, mely kiemelte, hogy Orbán Viktor nem akar elhatárolódni Horthytól.

2012. augusztus 13. 08:30

„Kelet-Közép-Európa legnagyobb zsidó közösségében gyakran beszélnek a kivándorlásról” – állapította meg a Neue Zürcher Zeitung cikkében Charles E. Ritterband. Hozzátette, hogy „a magyar zsidók aggódnak az országukban egyre nyíltabbá váló antiszemitizmus miatt.” A szerző szerint a zsinanóga egy nagy, virágzó zsidó közösségről tanúskodik, amely döntően hozzájárul Magyarország gazdasági, tudományos és irodalmi fejlődéséhez, azonban a zsidó közösség képviselőjével folytatott beszélgetésből kiderül, hogy az ország politikai helyzete miatt egyre növekszik a szorongás, valamint a zsidóság megosztottsága megnehezíti a félelemmel szembeni fellépést a nyilvánosság vagy a kormány előtt.

Ritterband arra is kitért, hogy a közösségen belül leggyakrabban a zsidók elleni támadásokról és a kivándorlási tervekről esik szó. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt hónapokban gyakoribbá váltak az antiszemita esetek: említést tett a székesfehérvári temető megrongálásáról, a Wallenberg-emlékmű meggyalázásáról és Schweitzer József inzultálásáról.

A svájci lap szerzője azt is megemlítette, hogy a New York-i Anti-Defamation League is az országban növekvő antiszemitizmusról számolt be. Feldmájer Péter Európai Bizottságnak eljuttatott jelentéséből kiemelte, hogy szerinte az Orbán-kormány túl kis mértékben veszi fel a harcot az antiszemitizmus ellen. A jelentés kiemelte, hogy a történelemkönyvek sem nyújtanak világos képet a zsidók megsemmisítéséről és hangsúlyozta, hogy az antiszemita tendenciák nem csak a szélsőjobboldali körökben vannak jelen, hanem a konzervatívokban is. A cikk szerzője szerint ezzel Feldmájer félreérthetetlenül a Fideszre, Orbán Viktor pártjára utalt. A cikk szerint a közvélemény-kutatások alátámasztják Feldmájer állításait, ugyanis a 18-30 közötti korosztályból csak 4 százalék ismerte a holokauszt szó jelentését, és csak 13 százalék tudta megtippelni a meggyilkolt zsidók számát.

Charles E. Ritterband írásában felidézte, hogy júniusban nagy felháborodást keltett, amikor Orbán Viktor egyik interjújában kizárólag a települések ügyének nevezte a Horthynak állított szobrok és a róla átnevezett közterek kérdését. Horthy ideje alatt hozták meg Európa első zsidótörvényét – mutatott rá, majd kitért a deportálások történetére is. Kijelentette, hogy Orbán Viktor nem akar elhatárolódni ettől a történelmi alaktól, ezt pedig az is igazolja, hogy a Fidesz a Jobbik javaslatát elfogadva büntethetővé tette a nemzeti szimbólumok szidalmazását. Felidézte azt is, hogy zavarokat okozott, amikor Kövér László részt vett az „ismerten rasszista és antiszemita” Nyirő József újratemetésén.

A cikk beszámolt arról is, hogy az eset miatt Elie Wiesel lemondott a magyar államtól kapott nagykeresztjéről, illetve groteszknek nevezte Orbán Viktor júliusi levelét, amelyben a amerikai kongresszusi képviselőknek válaszolt az antiszemitizmussal kapcsolatban. Kiemelte, hogy Orbán Viktor ebben arról írt, hogy őt is érik antiszemita támadások, amelyekhez az Egyesült Államokból érkezik a támogatás – idézi a Neue Zürcher Zeitung írását a Médianéző.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2012. augusztus 13. 15:33
Vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó úrtól nem elhatárolódni kell, hanem utcákat, köztereket, főtereket elnevezni, örökségét továbbvinni! A 20.század legnagyobb politikusának emlékére a Magyaroknak, ma nagyobb szükségük van mint eddig bármikor. Az ő útmutatásai alapján kell országunkat építeni a mindenkori Magyar kormánynak, kiváltképp a jobboldalnak!
Akitlosz
2012. augusztus 13. 14:46
"„Kelet-Közép-Európa legnagyobb zsidó közösségében gyakran beszélnek a kivándorlásról”" Csak beszélnek. A magyarok vándorolnak ki inkább manapság. "nagy, virágzó zsidó közösségről tanúskodik, amely döntően hozzájárul Magyarország gazdasági, tudományos és irodalmi fejlődéséhez" Biztos, hogy ez a hivatalosan nem is létező kisebbség a döntő hozzájáruló? --- Az "inzultálás" csak mese. Se bizonyíték, se elkövető, se gyanúsított. Amúgy tömegével "inzultálják" az emberek egymást az utcán, mégsem lesz belőle hír. --- "A svájci lap szerzője azt is megemlítette, hogy a New York-i Anti-Defamation League is az országban növekvő antiszemitizmusról számolt be." Svájcból meg New Yorkból bizonyára jobban látszik. --- "a zsidók megsemmisítéséről" Nem mond ennek ellent "Kelet-Közép-Európa legnagyobb zsidó közösségének" puszta léte? Ahhoz képest soknak tűnnek, hogy állítólag meg lettek semmisítve. --- Érdekes, hogy a cikk szerint a magyaroknak ismerniük kellene a zsidók problémáit, de a saját nemzeti jelképeiket még védeni sem szabad. Izraelben hányan ismerik a magyar nemzeti szimbólumokat? Erre persze nincsen kutatás.
Fóbia
2012. augusztus 13. 14:09
Én nem értem ezeket a "liberális" okostojásokat. A hozzászólásaik szerint legszívesebben akasztanának. Micsoda gyűlölet van bennük! Miért várják tőlünk a tiszteletet? Miért ne legyünk antiszemiták?
RAMBO
2012. augusztus 13. 13:47
Szerintem fasza lenne, ha a kormányoldalon, valahol a sajtótájékoztató anyagok környékén lenne egy oldal, ahová mindenki felírhatná, mitől kellene elhatárolódnia a kormánynak. Aztán időnként a miniszterelnök, vagy valamelyik helyettese bejelentkezne, és megnyomná az "Elhatárolódunk" gombot. Baromira semmibe sem kerülne, és a sok hülye is nyugodt lenne. Ha kell, minden nap el lehetne határolódni a holokauszttól, Horthytól, a drogliberalizációtól és a drogtörvények szigorításától egyszerre ... mindentől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!