Jobbik: Áder János szakítsa meg izraeli útját!

2012. július 17. 14:44

A Jobbik felszólította Áder János köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul szakítsa meg izraeli útját, és a Pécsen meggyilkolt rendőrségi pszichológus esetében is tegye meg mindazokat a lépéseket, amelyeket a Schweitzer-ügyben tett.

2012. július 17. 14:44

Mirkóczki Ádám, a Jobbik parlamenti képviselője és szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az államfő „ahogy azt korábban egy pitiáner esetben megtette”, most is menjen el az áldozat hozzátartozóihoz, és tegye meg mindazt, amit az „állítólagos fantom beszólása után Schweitzer rabbi esetében megtett”. A Jobbik emellett elvárja a Belügyminisztériumtól, hogy haladéktalanul indítson belső vizsgálatot annak kiderítésére, kik a felelősök azért, hogy a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított „cigánybűnöző szabadlábon garázdálkodhatott” – fogalmazott a politikus.

A jobbikos képviselő sajnálatos fejleménynek nevezte, hogy „ennek a cigány bűnözőnek július 2-től rács mögött kellett volna lennie”. Mint mondta, ez a gyilkosság elkerülhető lett volna, ha a „rendőrség például a mindennapi pénzbehajtás helyett a tényleges bűnözőket üldözné”. Mirkóczki Ádám az által a „balliberálisnak” nevezett médiát is bírálta, amely szerinte „elképesztő mosdatást, torzítást és félremagyarázást” végez ebben az ügyben, amit a „sajtószakma megcsúfolásának” tart. A Jobbik szerint létre kellene hozni egy „magyar-cigány együttélés problémáit” vizsgáló parlamenti bizottságot, valamint csendőrséget vagy egy ahhoz hasonló, rendőrségen belüli szervezetet kellene felállítani a halálbüntetés visszaállítása mellett.

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2012. július 18. 12:46
Miért kellene Ádernek épp most megszakítania izraeli útját? Mikor történt a gyilkosság? Mikor utazott Áder Izraelbe? Ha már Ádernek látogatnia kellene (miért kellene), akkor a holttest felfedezésekor kellett volna (nem kellett volna) látogatnia, nem most. Ezt a Jobbikos felszólítást épeszű ember nem tudja komolyan venni. (Bár gondolom, hogy a nem épeszűek alá adja a lovat, itt is kommentel közülük néhány). Viszont egy hírben lehet emlegetni a "cigánybűnözést" Izraellel, ez olyan csábító demagóg lehetőség, amit a Jobbik (lévén olyanok, amilyenek) ki akart használni. Ha Áder éppen Iránban lenne, akkor ilyen nyilatkozatot nem adtak volna ki.
ciseaux
2012. július 18. 01:28
Na, ja, az Áderi kettős mérce! Az öreg Schweitzernek beszól "valaki, amiről persze se kép-se hang, és már is kezdődik az "építsünk magunknak siratófalat is"...De, az Áder mostani útjáról két dolog zavar mégjobban. Először is meghívta a Simon Pereszt, ami biza cicces lesz, ha az el is fogadja, lévén nálunk az utcán dúl-fúl a gyilkos anti-szemitizmus, ezért majd le kell zárni a fél várost...No, meg ez a kis apróság: "...Izrael az utóbbi tíz évben olyan fejlődést ért el, olyan tudást és tapasztalatot szerzett például a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás területén, amiből Magyarország is profitálhat, ez pedig mindkét fél érdeke." Máshol már beírtam erre, de még mindíg csak nézek ki a fejemből, hogy mi tényleg ekkora hülyék vagyunk? 1000 év nem volt elég, hogy olyan tapasztalatokat szerezzünk a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás területein, hogy ne szoruljunk izraeli segítségre? Tényleg? Na, és ha az izraeliek kegyesen megosztják velünk a fantasztikus mezőgazdasági tudásukat, az nekünk már megint a gatyánkba fog kerülni? Már nem is említem a vízgazdálkodást..ugye..
Hajdú Sógor
2012. július 17. 22:09
Az új társadalmi jelenség, melyet itt analizálunk, a következő: az európai történelem, most először, úgy látszik, hogy a tömegembernek, mint ilyennek az intézkedésétől függ. Vagy aktívan kifejezve: a közönséges, azelőtt irányított ember kezdte el kormányozni a világot. Ez az elhatározása, hogy a társadalmi színtér előterébe kerüljön, automatikusan és akkor keletkezett benne, amikor az új embertípus, amelyet képvisel, kiérlelődni kezdett. Ha a tömegember ez új típusának a pszichológiai felépítését megfigyeljük és a nyilvános életre gyakorolt hatásában vesszük szemügyre, a következőket tapasztaljuk: 1. született és mélyreható meggyőződést arról, hogy az élet könnyű, ajándékozó, minden tragikus korlát nélkül való; sőt, hogy minden középszerű egyén valamely uralkodási és győzelmi érzést táplál magában, amely 2. megszilárdulásra készteti őt, olyanul, mint amilyen, erkölcsi és szellemi tartalmát illetően jó és tökéletes gyanánt. Ez az önelégültség sodorja odáig, hogy minden külső hatást kizárjon, ne figyeljen, ne vonja kétségbe a saját véleményét és ne számoljon a másokéval. Belső uralmi érzésé állandó és arra készteti, hogy túlságos hatalmat gyakoroljon. Úgy fog tenni ezenkívül, mintha csak ő meg a hozzá hasonlók élnének a világon; sőt 3. mindenbe bele fogja ártani a maga útszéli felfogását tekintetek, meggondolások, fenntartások nélkül, vagyis az „actio directa” keresztülvitelével. http://mtdaportal.extra.hu/books_kulf/ortega_y_gasset_jose_a_tomegek_lazadasa.pdf
tunde04
2012. július 17. 17:08
nem gondolom, h Ádernek ez miatt haza kellene jönnie, de! amikor a rabbit egy állítólagos inzultus érte akkor így fogalmazott. "„Ez az inzultus, bár Schweitzer professzor urat érte, mégis önbecsülésünkben támadott meg minket, magyarokat." ha hazaérkezik az a minimum, h ha semmi több, de ez az egy mondat hagyja el a száját: Ez a gyilkosság, bár Bándy Katát érte, mégis önbecsülésünkben támadott meg minket, magyarokat. ennyi és nem több!!! mert lassan már ott tartunk, h az ország köbö 10%-nyi cigányságának zömétől félnünk kell!! és még annak a lehetősége is fennáll, h védekezésünk a támadásaikkal szemben gyilkossá tesz minket. és ugye még ha jogos önvédelemből öltünk, a terhet nekünk kell életünk végéig cipelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!