PSZÁF: Mindenki felelős a devizahitelekért

2011. szeptember 06. 12:42

A szerződések utólagos megkérdőjelezése beláthatatlan következményekkel járhat - állítja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke.

2011. szeptember 06. 12:42

A szerződések utólagos megkérdőjelezése beláthatatlan következményekkel járhat - mondta Szász Károly a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának ülésén. A PSZÁF elnöke kijelentette: noha a devizahiteleknél kialakult helyzet valamennyi szereplő - állam, bankok, hitelfelvevők, szabályozó hatóságok - felelősségét felveti, a megkötött szerződések a mindenkor érvényes jogszabályok alapján születtek meg, azokat megkérdőjelezni nem lehet.

Nátrán Roland a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára ismertette a parlament által elfogadott Otthonvédelmi Program lépéseit. Elmondta azt is, hogy a 90 napon túli hiteltartozás összege 744 milliárd forint, a GDP 2,6-2,7 százaléka, ebből a devizahitelesek tartozása 371 milliárd forint, a GDP 1,2 százaléka.

Az ülésen nem vettek részt a Fidesz- és a KDNP-frakció képviselői, így az nem volt határozatképes, mivel az ülést - a kormánypárti frakciók közleménye szerint - egyeztetés nélkül hívta össze Simon Gábor, a bizottság elnöke.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Winston Smith
2011. szeptember 06. 18:45
A jó édes anyátokat! Persze ez a pszáf-közlemény egy szinten van a Lázár-féle aranyköpéssel: "akinek nincs semmije, az annyit is ér". Ettől már csak egy lépés, hogy "aki hülye, haljon meg". Bizony, farkastörvények vannak ebben az országban. Ideje fölébredni már.
Trükkök Százai...
2011. szeptember 06. 13:16
Szász Károly benyalhat.
vizipipa
2011. szeptember 06. 13:16
Semmi akadálya nincs annak, kötelezzék a bankokat, hogy a kamatot nyilvános kamatlábhoz/adatokhoz kössék. Lopásgátlónak. Az Index tegnapi elemzése is azt jelzi, amit mások már régóta pedzegetnek: legalább 1,5%-al magasabb a CHF kamatláb az indokoltnál! http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/05/tizedevel_olcsobb_lehetne_minden_frankhitel/?rnd=357 Tudnak 1 nap alatt is törvényt hozni, néhányszor már bemutatták. Csak akarni kéne. És nem Csányi meg a többiek szekerét tolni!
OrangeOrder
2011. szeptember 06. 13:00
Kedves PSZÁF! Kaptok olyan herénrúgást (jogosan) a Fidesztől, hogy csak néztek. Mi, hogy jogilag megkérdőjelezhetetlen, hülyék vagytok? Ezért még többet fogtok átvállalni az árfolyamveszteségemből - visszamenőleg... most begurultam...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!