IKSZ: Le a kommunista utcanevekkel!

2011. január 11. 12:44

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) azt javasolja, hogy a kommunizmus nyomait viselő utcaneveket változtassák meg az érintett önkormányzatok.

2011. január 11. 12:44

Stágel Bence, az IKSZ elnöke, KDNP-s országgyűlési képviselő elmondta: a mai napig több száz utca, tér van elnevezve a kommunizmus tömeggyilkos vezetőiről, kiszolgálóiról, eseményeiről. Számos helyen van Lenin, Marx, Ságvári Endre, Kun Béla, Szamuely Tibor, Münnich Ferenc, November 7. vagy Népköztársaság nevét viselő utca, tér, holott ezek ma már csak a huszadik századról szóló történelemkönyvek fekete lapjaira való nevek és fogalmak kellene, hogy legyenek. Megjegyezte: sokszor és sokan emelték már fel szavukat a jelenség ellen, de a „vízgereblyézésen kívül más nem történt”.

Gaal Gergely, az IKSZ elnökhelyettese elmondta, az új utcanevek kiválasztásánál azt javasolják, hogy részesítsék előnyben Liszt Ferencet, a világkommunizmus megbuktatásában nagy szerepet játszó Ronald Reagant, valamint Varga László kereszténydemokrata politikust. Stágel Bence hozzátette: a KDNP-frakcióban ülő polgármesterektől azt kérik, hogy az általuk irányított településeken az új köztereket Varga Lászlóról nevezzék el.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bence24
2011. január 11. 16:58
Lájk. Ugyanakkor azért legyenek szívesek ne "javasolni", hogy minek "nevezzék el a KDNP-s polgármesterek" az utcákat. Majd döntenek az új névről a lakók.
blogen
2011. január 11. 16:23
Hogy ne kelljen keresgélni őket: I. kerület, Táncsics Mihály utca – jakobinus szélsőséges volt - (középkori név: Zsidó utca) I. kerület, Nagy Imre tér – marxista szélsőséges volt - (korábban: -) II. kerület, Táncsics Mihály utca – jakobinus szélsőséges volt - (korábban: -) III. kerület, Május 9. park – kommunista elnevezés - (korábban: -) III. kerület, Madzsar József utca - marxista szélsőséges volt - (korábban: -) III. kerület, Koltói Anna utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: ?) III. kerület, Hollós Korvin Lajos – marxista szélsőséges volt - (korábban: -) III. kerület, Lukács György utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: -) III. kerület, Madzsar József út – marxista szélsőséges volt - (korábban: -) III. kerület, Ságvári Endre utca – kommunista szélsőséges, vörösterrorista volt - (korábban: ?) III. kerület, Táncsics Mihály utca – jakobinus szélsőséges volt - (korábban: -) IV. kerület Janda Vilmos utca - kommunista szélsőséges volt - (korábban: Vasvári Pál utca) IV. kerület, Kilián György tér – marxista szélsőséges volt - (korábban: Erzsébet tér) V. kerület, Károlyi Mihály utca – nemzetvesztő idióta volt - (korábban: Egyetem utca) V. kerület, Roosevelt tér – ellenséges hatalom vezetője volt - (korábban: Ferenc József tér) VI. kerület, Szalmás Piroska utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: Kiss utca) VIII. kerület, Somogyi Béla utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: Rökk Szilárd utca) VIII. kerület, Köztársaság tér – kommunista elnevezés - (korábban: Tisza Kálmán tér) VIII. kerület, Angyal István park - marxista szélsőséges volt - (korábban: -) VIII. kerület, Auróra utca - kommunista elnevezés - (korábban: Kender utca) VIII. kerület, Bacsó Béla utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: Német utca) IX. kerület, Ifjúmunkás utca – kommunista elnevezés - (korábban: -) IX. kerület, Friss (István) utca - kommunista szélsőséges volt - (korábban: -) XI. kerület, Goldmann György tér – marxista szélsőséges volt - (korábban: Vitézek tere) XIX. kerület , Gosztonyi Lajos utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: Ibolya utca) XII. kerület, György Aladár utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: ugyanez) XII. kerület, Magyar jakobinusok tere – kommunista elnevezés - (korábban: Endresz György tér) XII. kerület, Józsa Béla – marxista szélsőséges volt - (korábban: -) XIII. kerület, Karikás Frigyes utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: Visegrádi utca) XIII. kerület, Gergely Győző utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: Cs.L.?) XVI. kerület, Mészáros József utca - marxista szélsőséges volt - (korábban: Belniczky utca) XVI. kerület, Békés Imre tér - kommunista szélsőséges volt - (korábban: Deák Ferenc tér) XVI. kerület, Ságvári Endre utca – kommunista szélsőséges, vörösterrorista volt (korábban: Tisza István utca) XVI. kerület, Táncsics utca – jakobinus szélsőséges volt - (korábban: Apponyi utca) XVII. kerület Táncsics Mihály utca - jakobinus szélsőséges volt - (korábban: ?) XVIII. kerület, Kulich Gyula utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: -) XVIII. kerület, Sallai Imre utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: Turul utca) XVIII. kerület, Táncsics Mihály utca – jakobinus szélsőséges volt - (korábban: -) XVIII. kerület, Vándor Sándor utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: ?) XIX. kerület, Táncsics Mihály utca – jakobinus szélsőséges volt - (korábban: Rothermere utca) XXI. kerület, Koltói Anna utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: Mária utca) XXI. kerület, Ságvári Endre utca – kommunista szélsőséges, vörösterrorista volt (korábban: Major út) XXI. kerület, Táncsics Mihály utca – jakobinus szélsőséges volt - (korábban: József utca) XXII. kerület, Koltói Anna utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: ?) XXII. kerület, Sallai Imre utca – marxista szélsőséges volt - (korábban: ?) XXII. kerület, Táncsics utca – jakobinus szélsőséges volt - (korábban: -) XXIII. kerület, Táncsics Mihály utca – jakobinus szélsőséges volt - (korábban: ?) És ezeket a szobrokat és emlékműveket illene végre eltávolítani, nemhogy rendszerváltás, de állítólag valami fülkeforradalom is történt azóta, hogy a helyükön vannak: I. kerület Braun Éva emlékkő I. ker. Szent György tér kommunista szélsőségesek voltak Antifasiszta emlékkő I. ker. Döbrentei tér vitéz Gömbös Gyula szobrának felrobbantása ürügyén A budai önkéntes ezred harcainak emlékére I. ker. Déli Pályaudvar ugyebár ezek szovjetkollaboráns hazaárulók voltak Szovjet hősi emlémű XII.ker Hegyalja út Központi hősi emlékműre van szükség, a kommunista korszak felszabadulásos szövegeket tartalmazó emlékművei eltávolítandók. II. kerület Antifasiszta ellenállók emlékműve II. ker. Margit körút itt csak feliratcserére van szükség, az antifasizmus szó kihúzandó mivel semmilyen történelmi valóságnak nem felel meg, a nyilasrendszer nácizmus volt. Véget kell vetni a fasisztázásnak, ez egy hazug szélsőbaloldali retorika A fasizmus áldozatainak emlékműve XII. ker. Gesztenyés kert szintén javítandó nácizmus áldozatainak emléművére V. kerület Szovjet hősi emlékmű V. ker. Szabadság tér nyilvánvalóan a Szabadság téren nem maradhat a szovjet hódítók hősi emlékműve. Új, esztétikailag is magasabb színvonalú emlékműre van szükség Budapest egy másik frekventált közterületén a szovjet hősi halottaknak. Nagy Imre emlékmű V. ker. Vértanúk tere A padlássöprő miniszter, több tucatnyi társát az NKVD kivégzőosztaga elé juttató moszkovita spicli, aki még Kádár-börtönében is a keményvonalas kommunizmust pártolta. Károlyi Mihály V. ker. Kossuth tér Ha minden jól megy ennek legalább Kéthly kerül a helyébe. Kovács Béla V. ker. Kossuth tér Kádár kollaboránsa volt. Antifasiszta emléktábla V. ker. Petőfi tér 1. Egy kommunista rendezvény emlékére állíttatta a PÁRT Károlyi Mihály emléktábla V. ker. Ferenczy István u. 1. Merthogy nemcsak szobra van a patkánynak, a felirat ezt mondja róla: "Ebben a házban született/1875 Március 4.-én KÁROLYI/MIHÁLY Magyarország függetlenségének és a/dolgozó magyar nép/felszabadításának/elszánt harcosa/az első Magyar/Népköztársaság/elnöke aki szülő/házát melyet az/elenforradalom/1920.-ban elkobzott/a felszabadult/Magyarország/visszaadott 1948-ban/művelődési célokra a/dolgozó magyar népnek/adományozta. Állította/a Magyar Népköztársaság/Kormánya 1965. Március." Tanácsköztársasági emlékmű V. ker. Belgrád rakpart 5. Igen, ilyen is van még Budapesten VIII. kerület Kreutz Róbert emléktábla VIII. ker. Orczy kert ez a disznó is a munkásmozgalom mártírja volt Braun Éva emlékkő VIII. ker. Rezső tér mert a kommunista terroristáknak nem elég egy emléktábla, kell mindenhova XIII. kerület Lukács György XIII.ker Szent István park a marxista disznónak a szoborparkban a helye
gentry
2011. január 11. 15:52
Ez az IKSZ első értelmes javaslata.
doparoma
2011. január 11. 15:32
rendben.. de tüntessék el a józsefváros, meg ferencváros neveket is. két ekkora magyarellenes habsburg hogy adhatna nevet a főváros kerületeinek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!