Kormányfőhelyettes lehet Varga Mihály

2010. március 18. 08:35

Navracsics Tibor állna a kancellária élén, Matolcsy György gazdasági, Járai Zsigmond pénzügyi, Fellegi Tamás közlekedési minisztériumot kapna a leendő Orbán-kormányban az Index értesülései szerint.

2010. március 18. 08:35
A Fidesz-kormány biztosan változtatni fog a mostani tárcaelosztáson, és csökkenteni fogja a minisztériumok számát. A legdrasztikusabb változást a 16 fős Bajnai-kormányhoz képest az hozná, ha az előre jelzett összevonásokkal 7 minisztériumot hoznának létre. A tárcák számáról, és a minisztériumi struktúráról azonban egyelőre a lehetséges szereplők sem kaptak végleges útmutatást, ahogyan személyi kérdésekről sincs még hivatalos álláspont. Az Index azonban tudni véli, kik melyik tárcára esélyesek.

A központi közigazgatás felügyeletét, a Miniszterelnöki Hivatal feladatkörét és az önkormányzatokat megöröklő minisztérium vezetésére Navracsics Tibor nézték ki. A jelenlegi frakcióvezető új posztján várhatóan közigazgatási miniszterként szerepel majd. A minisztériumhoz tartozik majd a kisebbségek ügye is, ezen belül Balog Zoltán, aki kifejezetten a romákat érintő kérdésekkel fog foglalkozni. Az önkormányzati terület Kósa Lajos, debreceni polgármester felügyelete alá kerül majd. Csúcstárcát vezet majd Matolcsy György is, akinek a gazdasági minisztérium irányítói posztját szánják. Az is felmerült, hogy lesz külön pénzügyi tárca, és azt az MNB volt elnökére, Járai Zsigmondra bíznák. Varga Mihály Orbán közvetlen munkatársa lenne, és miniszterelnök-helyettesként irányítana egy kisebb kormányzati egységet a kormányfő mellett.

Közlekedési, hírközlési és infrastruktuális minisztériumot kapna Fellegi Tamás üzletember. Az egészségügyi, oktatási, kulturális és szociális ügyekkel foglalkozó humán csúcstárca élére most Hoffmann Rózsa KDNP-s képviselő tűnik a legesélyesebbnek, de felmerült Pesti Imre, Tulassay Tivadar és Vizi E. Szilveszter neve is.A kulturális területre sokáig Szőcs Géza erdélyi költőt tartották befutónak, de őt a hírek szerint Csoóri Sándor fúrta Orbánnál. Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója is esélyes a posztra. A belügy élén Kövér László állhat, Pintér Sándornak várhatóan a rendőrség irányításában lesz feladata. A külügyminiszter Martonyi János lesz nagy valószínűséggel.

A környezetvédelem várhatóan betagozódik a gazdasági tárcába, ahol az egyik legnagyobb tételt jelentő államtitkárság lesz, Nagy Andor KDNP-s képviselő az esélyes jelölt. A honvédelmet valószínűleg Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester kapja. Az igazságügyi államtitkárságot az Index forrásai szerint Répássy Róbert szerezheti meg. Nem lesz azonban kormánytag Schmitt Pál, aki a brüsszeli Fidesz-kontingenst erősíti, a hírek szerint azonban mégis várható, hogy Orbán Viktor hazaszólítja. Schmittet újabban a házelnöki poszt várományosaként emlegetik. Szijjártó Péterből frakcióvezető lehet.

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heima
2010. március 18. 14:22
megalapozott, szakértő politikai vélemények rovatunkat olvashatták :D:D
heima
2010. március 18. 13:39
nade ki az a Török?
heima
2010. március 18. 12:55
ez aranyos, a hírközlés minisztériumi névadó a pénzügy (költségvetés, adó) meg beolvad. szerintem inkább aktív kormánykabinet lesz nem csúcsminisztériumok
br
2010. március 18. 12:34
Sólyom messze a legjobb köztársasági elnök, az egyik legszimpatikusabb politikai, közéleti figura. Sokat javított az ország politikai klímáján, berendezkedésén és demokratikus normáin. Nincs szükség egy radikálisan pártos, buta köztársasági elnökre (mint Göncz volt), vagy egy páfrányra az ablakban (ahogy Tótawé fogalmazott anno II. János Pálról és kapott is érte jogosan), mint Mádl volt. Amilyen köztársasági elnökre szükség van, az egy független de nem erőtlen, politikus de nem politikai karrierista, demokratikus de nem mértéktévesztő ember. Sólyom ember, követett el kisebb hibákat de úgy érzem, hogy senki sem közelítette meg jobban az ideális köztársasági elnököt őnála, akár régiós összehasonlításban is. Tényleg egy politikai hűbéres vagy politikacsináló alakot akartok köztársasági elnöknek?! Schmitt Pál azon kívül, hogy polgármesternek is alkalmatlan lett volna, csak egy igenember szerepe jutna rá, hogy 10 év múlva megfáradt alakként ott csápolhasson majd a Fidesz egyik rendezvényének első sorában. A köztársasági elnöki pozíció nem trófeapozíció, még akkor sem ha a Fidesznek 2/3-nyi parlamenti többsége lesz. Csak olyan embert szabad jelölni, aki az egész ország egységét képviselni tudja és a Fideszes pártkötődésű emberek nem ilyenek. Sólyom ilyen. Biztos lehet találni még független embert aki ilyen, de Sólyom már nem sötét ló ebből a szempontból, tehát mindenképpen újra kellene választani. Sólyom amúgy azért is jó húzás lenne a Fidesz részéről, hogy ha 2/3-ot kap a párt akkor ne lehessen rásütni azt a bélyeget, hogy itt mindent felforgat. Ennek jó demonstrálása az, ha pozícióban hagy/pozíciót ad jól teljesítő független embereknek. Pontosan ez lenne az elvárás amúgy egy stabil demokratikus kormányzás során. Annak nagyon rossz üzenete lesz, ha a Fidesz lecseréli Sólymot egy pártkatonára. (Mondom ezt úgy, hogy parlamenti választáson csak a Fideszre szavaztam és előreláthatóan csak is a Fideszre fogok egy jó ideig, mielőtt valaki rámsüti a balos billogot.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!