Aki Loki-múzeumot csinált a háza egyik szobájából

2020. július 11. 08:02

A Debrecen most kiesett az NB I-ből, de ez nem tántorítja el Oláh Imrét a fél évszázada folytatott szurkolásától: videóriportunk a debreceni férfivel, aki főszurkolóként múzeumot rendezett be Loki-ereklyéiből.

2020. július 11. 08:02
null
Sal Endre
Sal Endre

Ötven éve már, hogy elkezdte gyűjteni a DVSC-vel kapcsolatos emlékeket Oláh Imre. 19 éves volt akkor és eltett emlékbe egy meccsbelépőt. Aztán egy másikat, harmadikat, végül mindet gyűjtött ami a csapattal kapcsolatos, bögréket, sálakat, mezeket, karkötőket és még gombfocicsapatokat is.

A szenvedély odáig jutott, hogy a házában egy külön szobát rendezett be az ereklyéknek.

És, hogy miért csinálja?

„Imádom a csapatot, minden hazai meccsen kint vagyok, de a vendégszereplésekre is elkísérem a gárdát. Igaz, hogy most kiestünk az első osztályból, de ez nem befolyásol. Ha a Bajnokok Ligájában ott voltam Firenzében vagy éppen Liverpoolban, akkor még szép, hogy az NB II-ben is ott leszek a lelátón és drukkolok a csapatnak.”

Nem mellékesen a feleségével együtt teszi, hiszen évek óta közösen járnak mérkőzésre, az asszonyt is rabul ejtette a hangulat, no meg a játék.

Oláh Imre amúgy a DVSC elismert főszurkolója, amikor bajnok lett a csapat, ő is kapott egy aranyérmet… Kell ennél nagyobb elismerés?

Videóriportunk a Loki főszurkolójával!

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. július 12. 14:36
2011 óta vezéretek 68,4 milliárd forintunkat tolt bele szülőfaluja focijába!
rugovics tibusz
2020. július 12. 11:51
"Donyeckbe egy hétig utaztunk vonattal, az csodálatos élmény volt."
brekker
2020. július 11. 22:23
Félreértések elkerülése végett: Az Óriások fölött a Galaktikusok uralkodnak.
Takita
2020. július 11. 11:48
Sajnos a filmből nem derül ki,hogy miért "Loki" a DVSC Nos: Az 1950-es években volt egy nagy football csapat átnevezési hullám Magyarországon. Így lett pl. Kinizsi a Ferencvárosból. Ebből Debrecen se maradhatott ki .Ezért a DVSC ,lévén vasutascsapat, a Lokomotív nevet kapta. ( Valószínüleg Moszkva-i koppintás,- ott már létezett egy Lokomotív nevű csapat.) A szurkolók az új név alapján a csapatot Lokinak kezdték nevezni. Ez él ma is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!