A Budaházy-kegyelem margójára

2023. május 13. 18:48

A kegyelem nem felmentés és nem megbocsátás: a kegyelem a méltányosság gyakorlása a bűnös számára.

2023. május 13. 18:48
null
Szikra Levente
Szikra Levente
Magyar Nemzet

„A legfontosabb talán annak rögzítése, hogy a kegyelem nem felmentés. Felmentő ítéletet a bíróság hozhat, ha az elé tárt bizonyítékok alapján úgy ítéli meg, hogy a vádlott nem bűnös vagy bűnössége nem egyértelműen alátámasztható. Ebben az ügyben erről szó sem volt, a bíróság bűnösnek mondta ki őket, és – legutoljára – hatéves szabadságvesztést szabott ki a fő vádlottra. A bűnösségen a végrehajtási kegyelem nem változtat, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy Budaházy György és a többiek méltó és megérdemelt büntetést kaptak tetteikért. A tények ismeretében ezt kár is lenne vitatni. A kegyelem tehát nem felmentés és nem megbocsátás: a kegyelem a méltányosság gyakorlása a bűnös számára.

Azt is fontos kiemelni, hogy az érintettek által benyújtott kegyelmi kérelem jelentős részét a köztársasági elnök elutasította. Továbbra is él Budaházyék közügyektől eltiltása, tehát például még évekig nem indulhatnak semmilyen választáson. Emellett – és ez is igen fontos –

a büntetett előélet következményei alól sem mentesítette őket az államfő,

azaz röviden fogalmazva mindannyian továbbra is priuszosak maradnak. Ebből következően nem kapnak „tiszta” erkölcsi bizonyítványt, így pedig számos állást sem tudnak betölteni. A kegyelmi kérvény egyetlen elfogadott része a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozott: eszerint az érintettek fegyházbüntetésének végrehajtását felfüggesztette a köztársasági elnök, így ők szabadlábra kerültek. Ez azonban nem jelent végleges menekvést nekik. 

Ha a következő öt évben bármilyen olyan bűncselekményt elkövetnek, amely miatt a bíróság szabadságvesztést szab ki rájuk, akkor nemcsak az új büntetést kell letölteniük, hanem a most felfüggesztett büntetés hátralevő részét is.”

Nyitókép: Polgári Mulató Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
világbéka
2023. május 14. 18:38
Morvai Krisztinának öt asszisztense van. Közöttük találjuk Budaházy György feleségét, Budaházyné Trencsányi Bernadettet is, aki nem akkreditált, hanem úgynevezett helyi asszisztensként dolgozik. http://nol.hu/belfold/morvai-krisztinanak-dolgozik-budahazy-felesege-1487739
világbéka
2023. május 14. 18:35
Kifogták a lovat balóné szekere elől. Az Atv.hu értesülései szerint etikai eljárás indult Morvai Krisztinával szemben az ELTE jogi karán, miután meglátásuk szerint az intézményhez méltatlanul viselkedett Budaházy György és társai ügyében indult per tárgyalásán. A Jobbik EP-képviselőjét, az egyetem büntetőjogi tanszékének oktatóját az augusztus végi ítélethirdetésen másokkal együtt hiába próbálta rendre utasítani a Fővárosi Törvényszék bírája. A Budaházy nevét skandáló tömeg hangosan kiabált, becsmérelte a bírót és a magyar igazságszolgáltatás rendszerét. Morvai, miután az ügyész az ítélet súlyosbításáért fellebbezett, elénekeltette a magyar és a székely himnuszt a tömeggel, majd nem volt hajlandó elhagyni a termet arra hivatkozva, hogy uniós képviselőként mentelmi jog védi a rendőri intézkedéssel szemben. https://index.hu/belfold/2016/11/08/elte_morvai_budahazy_etikai_vizsgalat/ Balóné a Mehmet Karcsika ügyben is összevissza tiltakozott. Aztán bekussolt.
Palatin
2023. május 14. 12:02
Budaházy egy terrorista Gyurcsány-rendszer ellen küzdött. Terror ellen csak ellenterrorral lehet küzdeni, amennyiben a nép békés és jogos lázadása sem hoz eredményt.
Lajoss
2023. május 14. 11:32
Meghallgattam a Fialánál..egy gyáva terrorista..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!