Húsvét csodája

2023. április 08. 07:01

A keresztyénység legnagyobb ereje a katakombák kora óta a gondolat szabadsága és a kimondott szó.

2023. április 08. 07:01
null
Szentesi Zöldi László
Magyar Nemzet

„Ezen a húsvéton mindenkinek jóindulatot és megértést kívánunk, de szeretnénk azt is, ha egy kicsit mindig húsvét lenne. Talán békésebben élnének az emberek, ha az ünnep elmúltával is bíznánk az isteni kegyelemben. Az volna a jó, ha újra úgy lennénk európaiak és magyarok, ahogyan őseink is azok voltak: viaskodva a korral, amelyben éltek, de mégis okosan gazdálkodva a lehetőségeikkel. Hogy a minket körülvevő természetet ugyanúgy adjuk át gyermekeinknek, ahogyan előzőleg mi is kaptuk, és hogy társadalmunkban ne a panasz és a vád visszhangozzék, inkább az elemi emberség.

Húsvét ünnepén arról is szólnunk kell, hogy közösen akarni a jót mindig a legtöbbet jelenti. Imádkozni államunk vezetőiért, honfitársainkért, egyházunkért, családtagjainkért, azért, hogy méltósággal és becsületben éljük le életünket, s hogy a kísértéseket legyen erőnk visszaverni: valamirevaló, méltó állapot. Az imát és a közös akaratot soha, senki nem tudta megtörni. A keresztyénység legnagyobb ereje a katakombák kora óta a gondolat szabadsága és a kimondott szó, valamint a munka, a cselekvés, az építő szándék, a jóakarat. Aki ugyanis hisz Jézusban, szabadságot szerzett magának. És aki szabad ember, imádkozik másokért, közösséget épít, felelősséget vállal, nem fut el, hanem a helyén marad, valamiképpen tehát a jóra törekszik, valójában a legtöbb, amit ember elérhet ezen a földön.

A mostani húsvét legyen elsősorban a háború elleni közös imádság ideje. Arra is kérjük Istent, hogy oltalmazza a magyar nemzetet, vezessen minket a jó útra, és tekintsen ránk kegyelemmel, megértő szeretettel, gyógyító szándékkal. Mi pedig igyekezzünk úgy élni, hogy a húsvét örökké visszhangozzon a szívünkben.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2023. április 08. 23:17
-zsoltkom- "A keresztyénység legnagyobb ereje a katakombák kora óta a gondolat szabadsága és a kimondott szó." Legjobb lenne, ha Fidesz-körökből nem méltatna senki kereszténységet. A gondolat szabadságát meg az Orbán-világban nem kellene firtatni, nem is tudom hány éve vészhelyzeti "kormányzással". Lassan azt lehet mondani, hogy a Fidesz a válófélben és szétköltözésben élő keresztények és elváltak pártaja. A keresztény egyházak soha nem is tudták eltartani magukat állami segítség és kötelező kereszténység nélkül. A keresztény egyházak függő viszonyban vannak az államtól... ma is. Olyan gondolatokat mondanak és sugallnak és sulykolnak, ami az állami apanázsért kijár. Fényesek az egyházi fenekek a sok helyezkedéstől. A keresztény egyházak cakompakk alávetett szerepet töltenek be... nagyon kevés az olyan hang ott náluk, ami az ellenkezőjét igazolná. Húsvét a csokinyuszi és a főtt sonka ünnepe valójában. Vajon hányadik ünnep a sorban, ami a hamis böjt utáni nagy zabálásról szól? "A keresztyénység legnagyobb ereje a katakombák kora óta a gondolat szabadsága és a kimondott szó." Ez lehet talán a fekete humor. Mennyien égtek meg a máglyán... fulladtak a vízbe... azért a kimondott szóért? Nincs mese, az Egyház politikai szervezetté nőtte ki magát... és persze már mióta. A "keresztény" ispán-Orbán vármegye világban van-e annyi pénze a magyarnak, hogy megvásárolhassa-megválthassa a szabadságát... meg még a gondolati szabadságát? Manapság a felszínen vannak a katakombák és ott történik a keresztények üldözése itt Magyarországon... csakhogy Fidesz-zsarnoki alapon és a néma Egyházzal. Cirkusz és kenyér karácsonykor, húsvétkor... keresztény tülekedő-fogyasztói társadalom.
Augustus1
2023. április 08. 20:21
Akkor tisztázzuk. Vagy keresztény, vagy (esetleg) keresztyén, de semmi esetre sem keresztyény.
szeekely
2023. április 08. 14:45
"A keresztyénység legnagyobb ereje a katakombák kora óta a gondolat szabadsága és a kimondott szó, valamint a munka, a cselekvés, az építő szándék, a jóakarat. Aki ugyanis hisz Jézusban, szabadságot szerzett magának." Ami munkat a Sajtoklubos bagazs vegez a Magyar Nemzetben, az lehet, gondolom en, a "keresztyénység legnagyobb ereje (...altal?...) kimondott szó". A szerzo meglatasa szerint. Az ocska karomkodas es a zullott tragarkodas sajatos elegye, amitol halvany rozsaszinu-hupilila-kekig huzodik a szerzokben a fentebb stil es a kulturfoleny elaleltato Robespierre-i mamora. Gratulalok, Lacikam, ez tenyleg viteti. Jok vagytok, kulonosen igy a kereszthalal unnepe kornyeken. Hadd idezzek: - hülye barom, agya helyén egy büdös spongya... Hadházy 'lónak a f...a' doktor úr. - Belpesti Heraklészek a balf...sz utcából. - Ezek a kis süldő disznók életükben nem éltek diktatúrában, (...) meg vannak róla győződve, hogy a v...lagukból rángatták elő az egész világot. - Kicsi, hülye, idegesítő gennyládák. - Egy rakás puhap...cs, egy szakajtónyi s...fej. - miért kergeti el őket a nép újra meg újra – Horn Gábor elvtárs szép szavaival élve – a pi...ba. - az agyhalál bélszagú fokán - előveszi a „húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit” Szerzo: a Sajtoklub magusa, megjelenes: Magyar Nemzet Csak annyit tennek meg hozza, draga "keresztyény" felebaratom, hogy ha legkozelebb nem teszed helyre nyilvanosan a Zsotat eme Jezus elleni buncselekmenyei miatt, akkor egy senki vagy. Egy nudlimokus. Egy niemand. Akkor talan Urunk nevet sem illene, hogy a szajadra vegyed. Ennyike.
Michel
2023. április 08. 13:42
Nem csak az államunk vezetőiért, hanem az úgynevezett nemzeti médiafelelősökért is imadkozni kell. Mert az ami itt folyik az aztán nem nemzetikeresztény újságírás. Hazug figyelemfelkeltő főcímek, bujálkodásra serkentő malackodások, elvétve csak gondolatébresztő írások, azonkívül trágár mocskolódások tömegével. Meg kéne újulnia a nemzeti médiának, mert most kb olyan mint a balliberális, de nekik eszükhöz kell érteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!