Annyira jó, hogy az Állami Számvevőszék tudott egy pici időt szakítani, hogy tisztázza a helyzetemet

2022. augusztus 26. 21:54

Államilag számbavette, hogy túl sok van belőlem mint diplomás nőből.

2022. augusztus 26. 21:54
null
Lendvai Ildikó
Facebook

„Annyira jó, hogy az Állami Számvevőszék két ellenzék-vegzálás között tudott egy pici időt szakítani, hogy tisztázza a helyzetemet. Államilag számbavette, hogy túl sok van belőlem mint diplomás nőből. (Nem azért, de nekem az érettségizettek is gyanúsak. Egyáltalán, aki írni-olvasni tud. Még a végén nő létükre kedvet kapnak továbbtanulni.)

Számomra persze nem új a felismerés, mások is sokalltak már, itt a fb-on is többen megírták, hogy duguljak már el, élvezzem inkább a boldog nyugdíjas éveket, ahogy manapság a nyugdíjasok általában teszik, hallom is tőlük a boltok pénztárainál. De mégis más ugyebár, hogy ezt államilag is megerősítik.

Azt viszont eddig nem tudtam, hogy létem önmagában veszélyezteti a pozitív demográfiai folyamatokat plusz az ország versenyképességét. Merthogy az ÁSZ kutatása szerint egyrészt a diplomások nem szülnek eleget (ez mondjuk statisztikailag nem igaz, de mindegy), másrészt a nőies tulajdonságok előtérbe kerülése háttérbe szorítja a koncentráció képességét és a versenyszellemet.”

Nyitókép: MTI

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Carwhy
2022. augusztus 29. 17:55
Csak illene azért elolvasnia, mielőtt nyilatkozik. Nem hosszú, csak 42 oldal. Igaz, hosszabb mint a fb ra hivatkozott hangulatkeltő cikkek 10-12 sora, amiből valószínűleg informálódott. De van benne hivatkozott irodalom, színes képek statisztikai számokról, adatok felsőoktatásra jelentkezettek és végzettek számáról. Ami nincs benne: hogy sok a diplomás nő, és hogy a diplomások nem szülnek eleget.
Burmin
2022. augusztus 28. 19:22
Öreganyám maga már nem veszélyeztet semmit, pókháló van az ablakon...
mukk
2022. augusztus 28. 14:39
Te és a diplomás nő? A Foximaxi diplomád annyit ér, mint ma az Eltén a büfé-ruhatár szak (szociológus, politológus).
bagira
2022. augusztus 28. 06:01
Nem a diplomádból éltél , hanem moszkvai -brüsszeli seggnyalásból , parlamentben vélt tudásodat hazaáruló politikára használtad. Kádári kommunista időkben mint cenzor moszkvai ideológiát hirdetted 1989 után vörös korszak után brüsszeli parancsra ugyanúgy az országot a népet kifosztottátok munkanélküliségbe (1.5 millió ) eladósításba csődbe kormányoztátok . Nyugati rablóbandát még jobban imádjátok mint Moszkvát . Brüsszel a bukott kádári kommunistákat gazdaggá tette szabad rablást engedélyezett . Gyurcsány egyik példa , kádári időkben mosókonyhában nevelkedett zöld szennyesládán ülve , most amiben él az egy életen át tisztességes munkával csekély iskolavégzettséggel nem lehet megvenni . Magyar nép még 30 év után is a bukott kommunisták adósságát nyögi koloncát nyakában húzza a rendszerváltás hiánya miatt. Tömeggyilkos kommunisták büntetlenül ágyban párnák közt múltak ki ,sőt Brüsszelben szobrot szobát kaptak , az utódaik Brüsszelben hazaárulás a munkájuk , folytatják az elődeik magyar nép iránti gyűlöletet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!