A komcsi börtönőrök és azok utódai leginkább lapítsanak!

2022. augusztus 21. 15:18

A mai napig ezt szívjuk.

2022. augusztus 21. 15:18
null
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Facebook

„Ez a minőségtelenséget képviselő banda kialakította az őket reprezentáló rendszert – lásd még, mint kádárizmus –, és igyekeztek minél több embert magukkal rántani. Lekötelezni, elhitetni velük, hogy tulajdonképpen ők is felelősek. Pláne milyen jól jött ez 1990 után. Hát ez is, meg az is párttag volt! akkor csak nem vesszük már elő, hogy emez meg amaz ávósként működött, ugye?

Megbékélés kell, nem széthúzás. felejtsd el, hogy az rákosista volt, ő is elfelejti, hogy te voltál 3 darab MSZMP-gyűlésen.

A mai napig ezt szívjuk. Nagy tisztelet azoknak, akiket nem törtek meg, de a mércét ne a legerősebbekhez mérjük. Már nem tudunk min változtatni, a történelmi lehetőség is elmúlt. Egyszerűen azért, mert ágyban, párnák közt haltak meg azok, akikkel más kellett volna történjék.

Azok viszont végre valahára kussoljnak, akik ezt működtették, akik elnyomtak

és azok is, akik ilyen entitásoknak köszönhetik a mostani reputációjukat. Azok is, akik vagyonukat kizárólag annak, hogy megbízható elvtársként jókor voltak jó helyen. Eleve kussolhatna mindenki, aki az ilyen felkérdezéseket helyénvalónak tartja, miközben hegyezi magát Trockijra.

Viszont az a jó, hogy ezt gyakorlatilag már el is értük, maradnak nekik a kommentek és a mindig jólesően látott, veszélytelen fogcsikorgatás.”

Nyitókép: Trombitás Kristóf Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
emesealma
2022. augusztus 22. 07:46
Nem teljesen értem, miről beszél Trombitás úr. Azért bőven lenne még itt mit borítani. A magyar ipar kiárusítása? Magyarország kiárusítása? Ügynök-akták? 2006-os felelősségre vonás? A MAI kultúra helyzete, az abban résztvevők és helyzetük? Mit keres Gyurcsány a Parlamentben? Nagyon sokáig tudnám még sorolni, hogy melyek azok a pontok, melyek azért nem teljesen kerültek - hogy is mondjam - a magyar nemzet érdekét illetően rendezésre az elmúlt, rendelkezésre álló 12 évben. Valószínűleg azok a dolgok, melyeket nem akarnak rendezni.... vajon. miért.
pemete jakab
2022. augusztus 21. 21:10
"A komcsi börtönőrök és azok utódai leginkább lapítsanak! A mai napig ezt szívjuk." Minőségben a magyarországi kormányok eléggé hasonlóak. Valószínűleg azért, mert kis ország vagyunk, így csak politika csőcselékből is csak egyfélére telik. Ezt bizonyítja, hogy politikai elszámoltatás sosem volt. Legfeljebb politikai leszámolás, pl. Rákosi, Kádár vagy Horthy alatt.
TK421
2022. augusztus 21. 21:06
Kedves Kristóf! Nagyon szép, amit leírsz, és nem tudnék semmit mondani, amivel nem értenék egyet - a jelenlegi moslékellenzék vállalhatatlanul undorító állománya és viselkedése annak a következménye, hogy '89-ben Magyarországon nem vitték ki a szemetet, az meg ránk rohadt, így remek fészket teremtve gyurcsányéknak. Ami viszont probléma: miért akarod te ezt a felelősséget szétteríteni az egész társadalomra? Csak hogy értsd: Pierre Fideszkutya sztrovacsek az igazi BőröndÖdön NoiretBlanc káli foldizs Ezek a fizetett liberáltrollok máris idenyomták a mocskolódásukat, ahogyan azt hónapok-évek óta mindenhol teszik, több tízezer hsz.-el, több száz nicken. Hamarosan érkezik a többi mocskos állat is, kunfiától Armageddonig, és mind igyekszik majd a szart kavarni a gazdáik mentegetésére. És ti semmit sem csináltok velük! Nem vágjátok ki őket, ahogyan megérdemelnék, mi meg olvashatjuk a gennyes köpködésüket. Mi semmit sem tehetünk ellenük, ahogyan az átlagpolgárok sem tehettek semmit '89-ben a komcsik posztkomcsikká alakulása, az MSZMP MSZP-vé változása, a hatalom és vagyon átmentése ellen. Itt nektek kellene rendet tenni a liberáltrollok kibaszásával és kint is tartásával, ahogyan 2010-ben a moslék többé-kevésbe a helyére került. Bár még nem értek le a pöcegödör aljára, de az átlagpolgár (a könnyen átverhető hülyéket kivéve) mindent megtett érte, amint a helyzet tisztázódott. Nem őket kellene hibáztatni.
Akitlosz
2022. augusztus 21. 20:54
Ez már megint csak egy megmagyarázó cikk, hogy miért nem fejezi be a narancssárga hatalom sem a rendszerváltást. "Elmúlt a történelmi lehetőség"? 1990-ben is elmúlt, 1998-ban is elmúlt, 2010-ben is elmúlt és ma is elmúlt? Az összes egykori MSZMP tagot a kommunista diktatúra fenntartásáért és támogatásáért el kell tiltani a közügyektől 20 éve. Már 1990-ben is ezt kellett volna csinálni. Amíg 1 is él közülük addig van értelme. Azért nem teszik, mert a Fidesz is tele van velük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!