Ukrajna zárja el a gázcsapot

2022. május 12. 13:53

Azért csak felmerül a kérdés, hogy Kijev képes lett volna-e máshogy megoldani ezt a problémát.

2022. május 12. 13:53
null
Nikolas Busse
Frankfurter Allgemeine Zeitung

„Amint az már több politikai eszmecserében is szóba került, a háború óta most először tapasztalunk nagyobb fennakadásokat az Európába irányuló orosz gázszállításokban. Nem az európaiak zárják el a gázcsapot, hiába szeretnék ezt olyan sokan, és még csak nem is Putyin az, pedig tőle nem kevesen várták ezt a lépést. Nem, éppen az ukránok azok, akik a Nyugat felé tartó szállítmányok útját állják. Ők ebben a diskurzusban még nem kerültek szóba.

A dolog hátterét ilyen távolságból nem tudjuk megítélni. Lehetséges, hogy igaz az, amit az ukránok mondanak, hogy az oroszok a szakadár területekre szállítják a gázt, és ezzel fennakadásokat okoznak.

De azért csak felvetül a kérdés, hogy a kijevi vezetésnek nem lett volna-e más eszköze ennek a problémának a megoldására. Legfontosabb európai szövetségesei nemzetgazdaságában bekövetkezett károkat kockáztatnak ezzel, még ha Németország és más országok első körben úgy tűnik, hogy nem érintettek.

Az EU már évekkel ezelőtt az ukrán–orosz gázháborúk áldozatává vált. Ennek az ára ukrán szempontból a nyugati bizalom elveszítése volt (következménye pedig mások mellett az Északi Áramlat 2 megépülése), ezt Kijevnek sem szabadna elfelejtenie. Az, hogy Oroszország most ismét hivatkozhat arra, hogy tartja magát a szerződésekhez, egy propagandaajándék Putyinnak.

Ez is azt támasztja alá, hogy az EU-nak mindent bele kell adnia, hogy függetlenedjen az orosz energiától. Rossz ómen volt, hogy szerdán megakadtak az olajembargó-tárgyalások Brüsszelben. Ebben az esetben nem szabadna Magyarország felett pálcát törni, végső soron Németország is arra törekszik, hogy a gazdasági érdekeinek megfelelően befolyásolja a szankciók tempóját.

Orbán nyilvánvalóan az anyagi kompenzációra apellál. Nem ez lenne az első alkalom ebben a háborúban, hogy az EU-nak meg kell fizetnie a geopolitikai céljai árát.”

Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2022. május 13. 13:31
Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a műsort! 13-14 perc után kezdődik az érdekes rész..! :) https://youtu.be/rHJG77Gjjzs
TAVIROZSA
2022. május 13. 12:49
"Orbán nyilvánvalóan az anyagi kompenzációra apellál. Nem ez lenne az első alkalom ebben a háborúban, hogy az EU-nak meg kell fizetnie a geopolitikai céljai árát.” Nem fogunk felesleges beruházásra százmilliárdokat költeni, majd triplaárat fizetni a benzinért, gázolajért az EU nem létező "geopolitikai céljaiért! Az EU pénze pedig a tagországok befizetései, aminek lenne bőven helye az EU-n belül is!!!!!
Házam Hazája
2022. május 12. 23:27
eZ nAGYON bUTA eGY MBER!
Amanda51
2022. május 12. 22:39
Nem kell semmit atalakitani. Maradjon minden igy. Ujat kell epiteni unios penzen, nem hitelbol. Ha vege a haborunak, lehet mindket rendszert mukodtetni. 5 ev mulva hanyan lesznek a maiak kozul a hatalomban? Mennek a levesbe, kiveve O1Geniusz, mindent ujra lehet targyalni. A szerzodeseket ugysem tartjak be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!