Szivárványszínűre avagy zöldre festve

2022. február 25. 19:36

Egyes kommunisták lemenői híven őrzik és ápolják az ő szellemi örökségüket.

2022. február 25. 19:36
null
Francesca Rivafinoli
Francesca Rivafinoli
Vasarnap.hu

„Nehezen dönthető el, mi a kellemetlenebb: ha Donáth Anna valamiféle sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak nézi választóit, és tudatosan sulykolja beléjük, hogy egyenesen milliók zuhantak szegénységbe abban az országban, ahol valójában még a legszegényebb decilis is bő háromszor annyi péksüteményt fogyaszt egy évben, mint fogyasztott 2010-ben (a húsfélék esetében közel kétszeres, a banánnál bő kétszeres mennyiségről beszélhetünk), vagy

az EP-képviselőnek valóban gőze nincs arról, hogy nagyságrendileg hányan pályakezdők Magyarországon, illetve hogyan alakul egy átlag család életszínvonala a gyurcsányi évekhez képest.

Természetesen valószínűbbnek tűnik az első verzió, ami viszont azért különösen béna, mert ha egy politikus még a Magyarországon élő fiatalok létszámával kapcsolatban is szemrebbenés hazudik nekem (márpedig ez igazán olyan adat, amely mindenfajta statisztika segítségül hívása nélkül, minimális mennyiségű józan ésszel ellenőrizhető), akkor miért higgyem el, hogy az uniós pénzek sokmilliárd eurós, követhetetlen és felfoghatatlan nagyságrendjénél nem próbálna átverni, legalább néhány millióval.

Aztán ott van az a felháborodott mondat is, miszerint »egy olyan új kiváltságos elitet teremtettek, amely megengedheti magának, hogy a gyerekeit külföldi magániskolákba járassa«.

Nem világos, ez miért akkora tragédia: a Momentum egyik budapesti képviselőjelöltje például a British International Schoolban érettségizett a NER idején, egy másik momentumos jelölt Abu-Dzabiban, New Yorkban és Londonban végezte tanulmányait, az ellenzék de facto vezére egy alapítványi gimnázium után arra a milánói elitegyetemre küldte fiát, ahol az éves tandíj már akkor is hárommillió forint volt (plusz ugye a lakhatás); de más pártelnök is akad az ellenzék soraiban, aki jelenleg évi 1,32 milliót fizet gyermeke gimnáziumi tanulmányaiért (arról az alapítványi iskoláról van szó, ahol egyébként mások mellett Bősz Anett is végzett). Nincs ezzel semmi baj, magánügy; de ha az természetes, hogy ők évtizedek óta megengedhetik maguknak a gondosan szegregált, fizetős elitiskolát, akkor a befogadás jegyében helyénvaló volna elviselni, hogy ma már fideszesek is képesek a vonatkozó tandíjak kicsengetésére, ha azt valamiért kívánatosnak látják.

Hát nem öröm, hogy az eddigi egyetlen kiváltságos elit mellé létrejött egy másik is? Hogy megkétszereződött a jólét?

Nagyjából 75 évvel ezelőtt egyszer már volt az a szöveg, hogy a fasiszta nagytőkés az ország megnyomorítója, a szegény paraszt sanyargatója, de majd a baloldal az ő kérlelhetetlen demokráciapártiságával elhozza mindenki számára a boldog szeretemvilágot. A dolog gyakorlati megvalósítása úgy kezdődött, hogy a haza szolgálatában élete kockáztatásával érdemeket szerzett, tisztességes gyárigazgató dédapámat szó nélkül likvidálták, a fogságból hazatért, tanult nagyapámat közveszélyesnek nyilvánítva visszaküldték a Start mezőre vagyontalan segédmunkásnak, apám pedig mindezek egyenes következményeként végignyomoroghatta gyerekkorát, de legalább a továbbtanulását is minden lehetséges ponton akadályozták.

Most pedig, amikor három generáció kitartó munkájával visszaküzdöttük magunkat a száz évvel ezelőtti színvonalunk távoli környékére, jön a Donáth-lány, és magyarázni kezdi nekünk, hogy a NER-es nagytőkés a mi életünk megnyomorítója, de majd a baloldal az ő kérlelhetetlen demokráciapártiságával elhozza mindenki számára a boldog szeretemvilágot. Még szerencse, hogy a kommunizmus áldozatai (érdemi vagyon híján) egyetlen nyomatékos üzenetet örökül hagytak ránk: Jöjjenek bár vonzó szivárványszínűre avagy mélyzöldre festve, ezeknek, gyerekek, be ne dőljetek jó dolgotokban!

Márpedig ha egyes kommunisták lemenői híven őrzik és ápolják az ő szellemi örökségüket, akkor a kommunizmus áldozatainak unokái és dédunokái sem tékozolhatják el dőrén az övéket.”

Fotó: FERENC ISZA / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2022. február 26. 22:31
Magyarországnak meg kell mutatnia, hogy nem kér az ügynökpolitikusokból, és itthon nem akar hatszínű "lámpát", kócos-lompos védelmi miniszterinával, bakibajnok külügyérinával, , mesekönyvíró gazdasági miniszterrel, antifa-aktivista belügyérinával, és nem is sorolnám tovább. Hiába nyomná ránk őket az egész független-objektív, ződglobsi mainstream média!
kurbitalis
2022. február 26. 16:28
KO! Oszt jóccsakát. Donáth kulTURHÁJA az apja szintje: aberrált újproli.
írmag
2022. február 26. 10:58
Köszönöm, Isten áldja és jó egészséget is!
Heuristx
2022. február 26. 09:17
A kommunizmusról van már egy-két megrázó film, a Terror Háza is kitesz magáért, hogy minél több ember ismerhesse meg a kegyetlenséget, az állandósult terrort, az elnyomást. Volt viszont a kommunizmusnak egy másfajta áldozata: az ország. Nem viccelek, a lakosság egészére gondolok, minden egyes ember megszenvedte a terrort a maga módján, még akkor is, ha nem volt erről tudomása. Az egész ország egy Szabó család volt, kivéve a kétkezi munkásokat, akiknek mást szórakozást kellett találni, pálinka és sör formájában. És ott ténfergett nap mint nap egy országnyi zombi. Sokan annyira deformálódtak, hogy mind a mai napig nem találják a helyüket. Ezek között halásznak a Gyurcsány-félék. És van köztük bőven, aki be is dől nekik. Őket nem verték össze, nem akasztották fel. De ők is a kommunizmus áldozatai. Teljes cikk: https://www.ki-philipp-verseket-keres-itt-sikeres.com/current.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!