Puskás Peti személyiséghiánya és Bakács Tibor felelőssége

2022. január 11. 22:10

Ez a kölyök azzal henceg, hogy ötszáz nővel közösült, aztán felveszi a felesége nevét, hogy a nők iránti tisztelet jó példáját demonstrálja. Üresfejű, kommersz hülyegyerek.

2022. január 11. 22:10
null
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Index

„A töredelmes bűnbánat az elmúlt évtizedek során Bakács Tibor védjegyévé vált. Ennek szellemében esedezett bocsánatért emlékezetes szalámitolvajlása után, s tapasztalta meg, hogy igenis vannak bűnök, amelyekre a Kárpát-medencében nincs bocsánat. A múlt év végén aztán az is kiderült, hogy Bakács a maga kárán sem tanul, úgyhogy ezúttal Puskás Peti kulturális tevékenységének felelősségét vállalta magára, hisz a Megasztár egykori zsűritagjaként ő is részt vett az üresfejű, kommersz hülyegyerek »felfedezésében«.

Az egykori sztárgyáros a Partizán múltidéző műsorában kifejezésre juttatta, hogy

A MEGASZTÁR HARMADIK ÉVADÁBAN MÉG AUTONÓM ELŐADÓKAT KERESTEK, ÚGYHOGY

SÚLYOS TÉVEDÉS VOLT PUSKÁS PETI HÓNA ALÁ NYÚLNIUK, NEKI UGYANIS »NEM VOLT SZEMÉLYISÉGE«.

Bakács Tibor hitvallása szerint »a személyiséghez kötődik az előadókészség és a tehetség, és ez a három együtt hoz létre valami értéket« – ezzel az állásponttal pedig nehéz vitába szállni.

Soha nem tekintettem különösebben nagy bűnnek a szalámilopást, Bakács Tibor pedig azóta százezerszeresen megfizetett érte. Meggyőződésem, hogy Puskás Petiért sem érdemes felelősséget vállalnia – tudomásul kéne vennie, hogy egyesek annyira tartalmatlanul, s olyan elvtelenül óhajtják a nyilvánosságot és a sikert, hogy minden létezőn átrágják magukat, akár az Alienből szivárgó sav. Puskás Peti büszkén demonstrált üressége a kommersz behízelgés elemi erejével hatott a kereskedelmi mainstream plázasterilitású közegében, s az érvénytelenségi licitet diktáló bulvárszcénában senki nem akadt, aki ellen bírt volna állni neki.

Úgy vélem tehát, hogy Bakács Tibor szerepe Puskás Peti karrierjében nagyon is korlátozott volt: ez a gátlástalanul nyomuló kölyök az évtizedek óta híguló kulturális térben egyszerűen sikerre volt ítélve, hisz tényleg nem volt körvonalazható karaktere, s máig nem utal semmilyen jel arra, hogy bármiféle személyiségkezdemény benne szárba szökött volna – márpedig ez a kereskedelmi televíziózás és a trashpop-előadás mezőnyében rendkívüli versenyelőnyt képez mindazokkal szemben, akiket bármiféle belső tartalom gátol a maguk érdekeinek érvényesítése során.

Ez a kölyök azzal henceg a nyilvánosságban, hogy ötszáz nővel közösült az elmúlt évek során, aztán felveszi a felesége nevét, hogy a nők iránti tisztelet jó példáját demonstrálja; ez a kölyök a szégyenérzet legcsekélyebb jele nélkül fekszik fel a mentorasztalra, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel aláássa az X-Faktor című sztárgyár-reality maradék presztízsét; ez a kölyök válaszul arra a tűpontos diagnózisra, hogy nincs személyisége, annyit bír felböfögni, hogy ő vegán, míg Bakács Tibor túlságosan szereti a szalámit – nos, ez a kölyök amennyire üres, épp annyira nagy ívű szárnyalásra ítéltetett, hisz egy léggömböt a legcsekélyebb fuvallat is magasra repít.

A JELENKOR AZ ÉRVÉNYTELENSÉGET MINDEN KORÁBBINÁL BŐKEZŰBBEN JUTALMAZZA: PUSKÁS PETI 2005 ŐSZÉN A MEGASZTÁRBAN NYERŐ SZELVÉNYT SZORONGATOTT – AZÓTA A KERESKEDELMI TELEVÍZIÓZÁS ORKÁNJA FELKAPTA EZT AZ ÜRESSÉGTŐL KONGÓ SEMMIT, S JOBB SORSRA MÉLTÓ MAGYAROK SZÁZEZREINEK SZEME LÁTTÁRA DOBÁLJA AZ RTL KLUB KÉPERNYŐJÉN.

Tartozom ugyanakkor az igazságnak azzal, hogy elismerjem: a tehetségkutatók még a jelenlegi, siralmas állapotukban is magasabb minőséget képviselnek, mint a kilencvenes évek sztárgyártása, ahol Kozso meg a könnyűzenei tévécsatornák szerkesztői döntöttek sikerről és bukásról.

A Megasztár meg a nyomában induló, számos sztárgyár-reality valamennyire tagadhatatlanul demokratizálta a popzenei iparágat, s bár a YouTube mára mindezeket teljesen feleslegessé tette, 2021-ben az X-Faktor döntőjébe a műsorkészítők által gyártott trashreality-élmény és a mentorok förtelmes szégyentelensége ellenére két olyan versenyző jutott, akik már nem puszta karaoke-előadók, hanem autonóm szövegírók saját gondolatvilággal és belső tartással.

Reményre ad okot, hogy a gyenge énekhangjával és plázakonform érvénytelenségével operáló Puskás Peti egy mai X-Faktorból már nem léggömb módjára szállna magasra, hanem nagy robajjal kidurranna, szakadt foszlányainak eltakarítását pedig már senki nem kísérné figyelemmel.”

Borítókép: Puskás Peti Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
o.92.06
2022. január 12. 15:19
plázák sterilitása?? szerintem robika csak török sorozatokban látott plázákat. nálunk a plázák mocskosak, a mosdókat nem takarítják pedig külön pénzt is kérnek, lásd bp-i árkád, és a fast fashion ruhaboltok sem veszik le a sminkes, szakadt darabokat, ha nem elég figyelmes az ember és nagy szüksége van ruhára, amit egy ilyen helyen szerez be akkor simán számolhat ezzel. ja és ha megéheztél és betérnél a zabáldába nem csak a pult lesz mocskos de az aréna hering doboz szerű étkezdéje olyan mocskos, ha nem viszel magaddal rongyot és takarítószert akkor nyugodtan ehetsz legközelebb vályúból is a disznókkal. annyira látszik puszéron hogy semmi köze nincs a valósághoz, utcára sem teszi ki a lábát, hogy a mondandója már a hasonlataiban, metaforáiban megbukik. olyan mint a neje azis csak locsog
sasszem
2022. január 12. 09:27
Ez megmutatja az RTL és a celebvilág színvonalát. Nem kell nézni!
dryannwolf
2022. január 12. 09:22
"senki nem akadt, aki ellen bírt volna állni neki" Bulvárlicit Diktál a ló. Az új sztár Mega, a hencegő mén streamje: a szcénában ötszáz nővel közösült.
wasserwoman
2022. január 12. 09:13
ekkora vehemenciával egy átlagon aluli celebgyerek ellen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!