Teremthet-e Isten akkora követ, amelyet maga sem tud felemelni?

„Valamikor ifjúkorom hajnalán egy házibuliban összejöttünk egy lánnyal. Szépen haladtunk a mindkettőnk által kívánt végkifejlet felé, amikor is a lány egyszer csak megszólalt: »Ja, én profi vagyok. Én ezt csak pénzért csinálom.«

Elveim erősebbnek bizonyultak a beindultságomnál, és gondolkodás nélkül így válaszoltam: »Hát pedig ez nekem pénzért nem kell.« A lányon látszott, hogy amúgy nagyon is lenne kedve a dologhoz, mégis kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig neki elvei vannak.

Komoly intellektuális vitába bonyolódtunk. A lány keményen állta a sarat, igen színvonalas vitapartnernek bizonyult, röpködtek az érvek és az ellenérvek. Valahogyan ez is felmerült: Teremthet-e Isten akkora követ, amelyet maga sem tud felemelni? Ezt a kérdést akkorra én már régen rendeztem magamban: ahhoz, hogy valamit teremtsünk, nem kell tudni felemelni, senki sem tud felemelni mondjuk egy ötemeletes házat. A válasz sikeres volt, s az intellektuális vita erős erotikus hatással volt mindkettőnkre. A lány jelentős árengedményt ajánlott. De még ez is súlyos elvi akadályokba ütközött nálam.

Egy kérdésén azonban fennakadtam: Mi van, ha egy ellenállhatatlan lövedék egy áthatolhatatlan falba ütközik? Máig sem tudom, mi van ilyenkor, de a lány újabb érvvel állt elő: azt javasolta, egyezzünk meg 1 forintban. A lány mint ellenállhatatlan lövedék áthatolt elveim áthatolhatatlan falán, egymás kezébe csaptunk.

Reggel én ünnepélyesen átadtam, ő pedig ünnepélyesen átvett egy magyar forintot.

Akkor ki adta fel az elveit?”

Fotó: Mérő László, Facebook