A magyarság addig létezik, amíg ez a védelmi rendszer áll

2021. december 22. 13:18

Ha a balliberális horda hatalomhoz jutna, az első dolga lenne megszüntetni.

2021. december 22. 13:18
null
Pataky Attila
Demokrata

„– Egy televíziós műsorban nemrég arról beszélt, biztos benne, hogy a koronavírust szándékosan szabadították a világra. Miből gondolja?

– Rengeteg tanulmányt olvastam ezzel kapcsolatban, amelyekben neves tudósok bizonyítják, hogy nem véletlenül jutott ki a laboratóriumból ez a veszélyes kórokozó. Egy láthatatlan közösség tűzzel-vassal igyekszik fenntartani a világban uralkodó káoszt. Az a céljuk, hogy a családtagok, rokonok, barátok eltávolodjanak egymástól, gyökértelenül, értékek nélkül, félelemben és szorongásban éljünk, a teljes kiszolgáltatottság állapotába kerüljünk, test-elme rabszolgákká váljunk. A nihil korszakát éljük. A transzhumanizmus tébolyában lévők minden erejükkel azon vannak, hogy gépekké változtassák az embereket.

A Marsot próbálják élhetővé tenni, miközben itt, a Földön kellene rendet tenni. Ez viszont nehezen működhet úgy, ha a javak nagy része az emberiség egy százalékánál landol. Emellett óriási probléma, hogy teljesen eltávolodtunk a természettől. A pénz lett az isten. Az egymás mellé rendeltség helyett az alá-fölé rendeltségben hisznek az emberek. Háborúk, terrorizmus, járványok dúlnak. A Nyugat szemmel láthatóan már elveszett. Nekünk, kelet-európaiaknak egyetlen esélyünk van a túlélésre: ha újra egymás felé fordulunk.

– Mit gondol, a jövő évi választáson a magyar emberek melyik irányt választják?

– Szerintem a többség támogatja azt, amerre jelenleg haladunk. Hálásak lehetünk azért, hogy egy konzervatív szemléletű kormány vezeti az országunkat, amelyik néhány évvel ezelőtt kerítést emeltetett az ország déli határán. A magyarság addig létezik, amíg ez a védelmi rendszer áll. Ha a balliberális horda hatalomhoz jutna, az első dolga lenne megszüntetni, lebontani ezt, ami egyértelműen a nemzet halálát eredményezné.

A Nyugat el akarja hitetni velünk, hogy a migráció az előnyünkre válik majd, de ez szemenszedett hazugság. A svédországi Malmőben már évekkel ezelőtt megtapasztaltam, mit eredményez, ha egy európai ország befogad egy teljesen más kultúrájú, mélyen vallásos és öntudatos, alkalmazkodni képtelen népet. Már akkoriban is nagyot kockáztatott, aki fehér emberként betette a lábát a város bizonyos negyedeibe, ahol ez a kisebbség alkotta a többséget.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Benedek Zsolt
2021. december 22. 23:51
KORONA-VÍRUS: HÁROM ESET LEHETSÉGES: 1 - VÉLETLEN MUTÁCIÓ (arinak van rá hatalma) 2 - VÍRUSKUTATÁS. VÉLETLENŰL KIKERÜLT A LABORBÓL. (arinak van rá hatalma) 3 - SZÁNDÉKOSAN CSINÁLTÁK. (ari inspirálta őket, hogy megcsinálják.) MINDHÁROM ESETBEN Ő A FŐFELELŐS: http://camphill.hu/wp-content/uploads/Ahriman-inkarn%C3%A1ci%C3%B3ja-a-3.-%C3%A9vezredben.pdf www.youtube.com/watch?v=XSeZDkRvuk8
Akitlosz
2021. december 22. 23:47
A cikkben nem szerepel semmiféle védelmi rendszer. A NATO vagy mi az, amiről ábrándozik?
Akitlosz
2021. december 22. 23:05
"A Marsot próbálják élhetővé tenni," Kik? Mikor? Hogyan? Jó lenne, mert drasztikusan megnövelné az emberiség túlélési esélyeit. Amúgy több száz év és horribilis költség, de megoldható, a horribilis költség persze több száz évre elosztva vállalható, nem rokkan bele a Föld. De már jó, ha száz év múlva elkezdik. Akkor 2500-ra kész is lesz mínusz oxigén. Oxigénnel majd csak a növények fogják feltölteni a légkört, ahogyan az a Földön is történt jó lassan.
Pelso j.
2021. december 22. 22:13
A választásig min. hetente szemlézzétek Patakyt:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!