Lengyelországban ma harc zajlik a bigottság ellen

2021. november 07. 08:01

Az olyan bigottság ellen, ami semmibe veszi a nők jogait.

2021. november 07. 08:01
null
Jámbor András
Jámbor András
Facebook

„Egy perc néma csenddel és egy perc ordítással emlékeztek a Lengyelország 78 városában zajló tüntetéseken arra a 30 éves nőre, aki Európa legszigorúbb abortusztörvénye miatt vesztette életét. Varsóban több tízezren követelték a törvény eltörlését, mert mint mondták, nem lehet több áldozat.

Múlt hétvégén jelent meg a sajtóban a 30 éves, pszczynai nő esete, aki kórházba került 22 hetes terheskénten, amikor komplikációk léptek fel. A magzatnál korábban már fejlődési rendellenességeket diagnosztizáltak. A nő szeptikus sokk következtében meghalt. Az elhunyt családja úgy véli, hogy az orvosok túl sokáig halogatták a terhesség megszakítását, ami hozzájárult a nő halálához.

»Nő vagyok, van egy lányom. Nem akarom, hogy egyetlen nő is olyan helyzetbe kerüljön, mint Iza asszony. Ez egy tragédia, és ezért vagyok itt« – mondja az egyik résztvevő.

»A jogaimért és a jövőmért kell most harcolnom Lengyelországban. Szörnyű, ami most történik, félek« – mondta el egy fiatal lány a tvn24-nek.

Lengyelországban ma harc zajlik az olyan bigottság ellen, amely emberéleteket követel. Az olyan bigottság ellen, ami semmibe veszi a nők jogait.

Nekünk ma azért kell harcolnunk, hogy ne jussunk el ide.”

Nyitókép: Jámbor András Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. november 08. 10:49
a központi bizottság ellen?
annamanna
2021. november 07. 19:52
Nem olvasom végig a kommenteket, de rengeteget elolvastam ahhoz, hogy hüledezzek - tényleg senkit sem érdekel, hogy A MAGZAT B E T E G VOLT???? Tessék bámulni szörnyszülötteket, ELVTÁRSAK! https://www.erdekesvilag.hu/ritka-szuletesi-rendellenesseg-a-parazita-ikertestver/ Szerintük nyilván a PARAZITA MAGZATOKNAK is joguk van az élethez, nem szabad őket orvosilag eltávolítani!!! A kurva anyjába a sok hülyének!!!
Volo
2021. november 07. 13:12
Ó, hogy anyád miért volt bigott,amikor, nem vágatott szét a méhében téged! A primitív bigottság eredménye vagy te barom!
KannibálTatárÚr
2021. november 07. 12:16
A nőknek az a joguk, hogy szüljenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!