Macron szóvivője szerint azért kell NATO-csapatokat beküldeni, hogy kiváltsák a nem harcoló ukrán csapatokat
Menczer Tamás elmondta, hogy ezzel „egy újabb vörös vonalat, léptek át”.
Számukra ez jelentéktelen történelmi esemény, felidézését pedig jobboldali politikai manipulációnak tekintik.
„Mit tudhat ma egy francia a trianoni békeszerződésről? Ha nem tekinti feladatának a nemzetközi szakirodalom alapos tanulmányozását, akkor nem sokat. A szélesebb olvasóközönség számára kiadott, tekintélyesebb összefoglaló művek nagy részében hiába keressük a békeszerződés nevét.
A régebbi feldolgozások legalább megemlítették, hogy a Párizs környéki békeszerződésekkel nagy létszámú magyar, német és egyéb kisebbség került idegen uralom alá, s kultúrájukat az új államok távolról sem tartották olyannyira tiszteletben, amennyire ezt megígérték. (Jacques Chastenet: Histoire de la Troisième République. V. köt. Les années d’illusions. 1918–1931. Paris, 1960, Hachette. 42. o.)
A Fayard Kiadó 1980-as évek közepén kiadott, hatkötetes nemzettörténeti sorozata 20. századot ismertető kötetének javított kiadásában viszont nemcsak a főszövegben nem szerepel a trianoni békeszerződés neve, de még az időrendi táblázatban is hiába keressük. (René Rémond: Le XXe siècle de 1918 à 1995. Paris, 1996, Fayard. 895. o.)
Az Hachette Kiadó nyolcvanas évek végén elkészített, Franciaország története című, reprezentatív ötkötetes sorozatában sem szerepel a trianoni béke neve. Sőt, a figyelmetlen olvasónak a szövegből úgy tűnhet, hogy hazánk ép maradt és kifejezetten jól járt: »Magyarország elnyerte teljes függetlenségét, más területek pedig, melyek korábban Bécsnek voltak alárendelve, az új, jugoszláv és csehszlovák köztársaságok részeivé váltak.« (Maurice Agulhon: La République. De Jules Ferry à François Mitterand. 1880 à nos jours. Paris, 1990, Hachette. 210. o.) Vagyis nem Magyarországhoz tartozó, hanem »Bécsnek alárendelt« területek kerültek Jugoszláviához és Csehszlovákiához. Erdélyről természetesen szó sincs.
A Seuil Kiadó nem kevesebb, mint húszkötetes sorozatában, amely az 1789 utáni Franciaország történetét mutatja be (Nouvelle histoire de la France contemporaine), meg sem említik ezt a békeszerződést. Csak ennyit olvashatunk: »Amikor a versailles-i szerződést végre aláírták, kiegészítve az úgynevezett »párizsi külvárosok« szerződéseivel, melyek szabályozták Németország egykori szövetségesei (Ausztria, Magyarország, Bulgária, Törökország) sorsát, a francia közvélemény távolról sem volt elégedett.« (Jean-Jacques Becker – Serge Berstein: Victoire et frustrations. 1914–1929. Paris, 1990, Seuil. 145. o.) A trianoni béke itt már csak afféle jelentéktelen »külvárosi szerződésként« bukkan fel.
A 21. század elején a Belin Kiadó tett közzé egy bőségesen illusztrált, tizenhárom kötetes nemzettörténeti sorozatot Joël Cornette szerkesztésében. A sorozat tizenkettedik kötetéből az olvasó megtudhatja, miért keressük oly sok kötetben hiába a Magyarországot felszabdaló szerződést: »A megkötendő béke Franciaország számára elsődlegesen francia–német ügy volt.« (Nicolas Beaupré: Les grandes guerres. 1914–1945. Paris, 2012, Belin. 504. o.) Ez a lényeg. A franciák szemében kizárólag a Németországra rákényszerített versailles-i béke számított, és némi érdeklődést mutattak még Lengyelország és az orosz forradalom iránt. Bár a kötet olvasója az 506. oldalon megtudhatja, hogy a veszteseket (»…sem a polgárháborút vívó Oroszországot, sem az Oszmán Birodalmat, sem Ausztriát, sem Magyarországot, sem Németországot…«) nem hívták meg a béketárgyalásokra, két oldallal előbb pedig azt is, hogy »négy másodlagos jelentőségű szerződést aláírtak Saint-Germain-en-Laye-ben, Trianonban, Neuilly-sur-Seine-ben és Sèvres-ben más ellenséges hatalmakkal«, kérdéses, hogy összekapcsolódik-e számára Magyarország neve a trianoni szerződéssel.”