Mire kötelez Csíksomlyó öröksége?

A hétvégén tartották a csíksomlyói zarándoklatot. A szentmise az elhúzódó járvány utáni fellélegzés szimbolikus eseményének is tekinthető, amikor újra több tízezer magyart találhatott egymásra a somlyói nyeregben a határokon innen és túlról. 

Az alkalom különlegességét most a határok átjárhatósága adta, hogy a vírus szorongatása végre enyhült, és újra viszontláthatták szeretteiket azok, akiknek erre hónapokig nem nyílt lehetőségük. Csíksomlyó a világot fojtogató veszedelem ellenére és azon is

Olvasata hasonló június 4-hez, ugyanakkor még erősebben jeleníti meg a Kárpát-medencei összetartozás élményét; a nyelv, kultúra és hagyományok évezredes, ám ma is élő kötelekére emlékeztet. Arra, hogy egy nemzet egybetartozásának záloga nem elsősorban egy uniós intézményrendszer, hanem a közös történetünket átfonó emberi találkozások, kapcsolódások szövete.

Különösen fontos ezt felidézni most, amikor nem csupán a környező országok hullámzó kisebbségi jogvédelme (lásd: Ukrajna magyarellenes paranoiája) nehezíti a külhoni magyarság jelenét, hanem az anyaország egyes politikai erői által mesterségesen generált ellenszenv is. Az egybeforrt ellenzék egyes pártjai (a DK, élén Bauer Tamással, illetve a Momentum a román pártok támogatásával) még mindig hatékony ütőkártyának tartják a határon túliak ügyét. Így lehetséges, hogy a gyalázatos 2004-es népszavazási kampány után 17 évvel még mindig téma lehet a kettős állampolgárság és az ahhoz fűződő jogok, hogy

Ez a megosztó, gyűlöletkeltő igyekezet szerencsére nem befolyásolhatja az utóbbi 10 év támogató intézkedéseit: a határon túli magyarságot oktatásának támogatását, a kultúra- és gazdaságfejlesztési projekteket vagy a magyart magyarral közelebb hozó csereprogramokat. Az összefogás gyümölcse volt a Minority SafePack is, még akkor is, ha annak jogkövetkezményei egyelőre bizonytalanok.

Csíksomlyó szabadsága arra tanít, hogy a gyűlölethullám ellenére van ereje, van méltósága, és van jövője közösségünknek. Nekünk pedig egyéni felelősségünk e jövő beteljesítésében. Ahogy Salamon József, a csángó Gyimesbükk plébánosa, a búcsú idei szónoka megfogalmazta: „Fontos volt nekünk követnünk az ősink fogadalmát, és ebből évről évre újabb kincseket felszínre hozni, megerősödni, és folytatni a történelemben feladatunkat, hivatásunkat.”