Sokak fizetésének nagy része a lakhatására megy rá

2021. március 23. 12:24

Az nem normális, hogy dolgozol, és még arra sincs elég pénzed, hogy normális helyen lakhass.

2021. március 23. 12:24
Donáth Anna
Facebook

„Az nem normális, hogy dolgozol, és még arra sincs elég pénzed, hogy normális helyen lakhass. Nem beszélünk luxusról: legyen helyed pihenni, aludni, enni, kikapcsolódni. Keveset beszélünk arról, hogy a lakhatás nemcsak azoknak jelent küzdelmet, akiknek nincs hol álomra hajtani a fejüket. Nyilvánvalóan nekik a legnehezebb – de még sokaknak nehéz, mert az sem élet, ha kevesebb helyünk van otthon létezni, mint amekkora helyen néha állatokat tartanak.

Az is szőnyeg alá söpört probléma, hogy sokak fizetésének nagy része a lakhatására megy rá. A fiatalok elköltöznének otthonról, de az albérlet díja olyan nagy részét tenné ki a várható pályakezdő fizetésnek, hogy szülői segítség nélkül már nem lenne miből ennivalót venni a hónap végén.

Tetézi a problémát, hogy az állami támogatások jelenlegi rendszere főleg azokat segíti, akik a többiekhez képest amúgy is jól állnak. Nézzük meg az elmúlt évek kormányzásának következményeit:

A lakásárakba beépültek a támogatások, így a lakások sokkal drágábbak lettek. Nem mintha a legtöbb magyarnak lenne elég önereje akárcsak hitelből is lakást venni, mert az a híres-hírhedt, sokat emlegetett átlagfizetés valójában kamu. Néhány ember keres óriási vagyonokat, a többséget pedig alig fizetik meg – de azért az átlagot így ki lehet hozni szépre. Csakhogy a paprikáért a boltban nem átlagfizetéssel fizetünk, hanem a kezünkben maradt pénzzel. (És akkor arról is ne beszéljünk, hogy a paprika áfája előtt szétadóztatják a munkajövedelmet is).

Most pedig támogatások jönnek a felújításokra is – ez is be fog épülni az árakba.

És ne feledjük: minden drágább lett. Sokkal. A statisztikákkal lehet bűvészkedni – bár, már azok sem mutatnak jól –, de aki járt mostanában boltban, tudja, miről beszélek. Zöldség, gyümölcs, hús, alapvető élelmiszerek ára az egekben.

Minden drágul, de a fizetések maradnak ugyanott. Ebből kellene jól lakni és jóllakni. De nem lehet. Ez nem maradhat így, 2022-től ezért az adórendszeren és a támogatási rendszeren is változtatunk.

Újra bevezetjük a lakáscélú megtakarítások támogatását. De nemcsak egyszerűen visszahozzuk a 30%-os állami támogatást. Ha a munkáltató béren kívüli juttatás keretében is hozzájárul a megtakarításhoz, akkor az adott munkabér 10%-kal kedvezőbb adókulccsal fog adózni.

Bevezetjük az üreslakásadót. Ma úgy van lakhatási válság Magyarországon, hogy közben még a fővárosban is minden nyolcadik lakás üresen áll. Az üreslakásadót azokra a nagyvárosi lakatlan ingatlanokra vetjük ki, amelyek valós forgalmi értékkel rendelkeznek, ezzel is ösztönözzük a lakások hasznosítását.

A legkevesebbet keresőknek bérkiegészítő adójóváírást vezetünk be, és a személyi jövedelemadót kétkulcsossá alakítjuk. Az 1 millió forint feletti havi jövedelmekre egy második, 25%-os adókulcsot vezetünk be, amely mindössze a keresetek felső 5%-át érinti. Az általános kulcs 15% marad.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernie Pantuso
2021. március 24. 07:26
Nem igaz. 18 év külföld után jöttünk haza. Az utolsó albérletünk Dublinban havi 1650 euró + számlák (300) volt. Akkor kerestem ott nettó 2000 eurót. Akkor hol is drága a lakhatás? Az már csak hab a tortán, hogy a szemetünket hogy elvigyék le kell szerződni (60 euró/6hó), majd minden kuka emelés 3.50, + KILÓNKÉNT a szemét lemérve a kuka emelése közben 0.27 euro/kg... Itthon a szemétszállítás valami 6000Ft egy negyedévre?...
silenceCZ
2021. március 23. 18:52
üreslakás adó... ezeket tényleg központilag irányítják, mert a cseh anarchista kalózpárt is pont ezzel kampányol. Lakásárak: Prága - panel: 4 - 6 ezer EUR/m2 ... utánanéztem Bp. I. kerület: 800 e Ft, kb. 2.500 EUR/m2... miről beszélsz, hülye moslék?
kronosz85
2021. március 23. 18:01
Ha ti jönnétek, akkor még ennyi se maradna, mert egyből adót emelnétek, mert rájönnétek, hogy sokkal többet is le lehet az emberekről húzni. Az adóemelések jönnek, támogatások meg üres ígérgetések, mint ingyen BKV meg marad az álomban. Köszi,de nem.
Bortom100
2021. március 23. 17:32
És ha a bérlő nem fizet akkor a Momentum fogja kifizetni az elmaradt díjat, és teszi ki a renitens lakókat. Az elmaradt rezsi számlákat, és a lakás helyreállítási költséget. Ki fogja fizetni a végrehajtási díjat és a velejáró költségeket. Ki fogja ki tenni a kéretlen bérlőket ha a tulajdonosnak esetleg szüksége van a lakásra ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!