A Szabadság, szerelem kínai története

2021. február 07. 17:14

Ezt a kis versikét Kínában majdnem mindenki fejből tudja, még akkor is, ha nem ismerik a valódi eredetét.

2021. február 07. 17:14
Li Zhen Árpád
Demokrata

„Bai Mang [Baj Mang] kínai költő nevéhez fűződik Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című versének legszebb és legnépszerűbb kínai fordítása. Ezt a kis versikét Kínában majdnem mindenki fejből tudja, még akkor is, ha nem ismerik a valódi eredetét. A kínaiak azonban Bai Mangra nem csak mint irodalmárra és műfordítóra, hanem mint forradalmárra is emlékeznek. Petőfi Sándornál is fiatalabb volt, amikor hősiesen feláldozta az életét hazájáért. Pontosan kilencven évvel ezelőtt, 1931. február 7-én a fiatal kínai írót, több társaival együtt, Sanghajban kivégezték.

A XX. század első felében sorozatos forradalmak zajlottak Kínában, minek következtében megszűnt a több mint kétezer éves kínai császárság. A régi világ romjain létrejött köztársaság mindennapjait a hadurak összecsapásai uralták, akik háborút vívtak a saját befolyási övezetük védelmében és az egész országra kiterjedő hatalom megszerzéséért.

Ebben az időszakban azonban végbement egy intellektuális nyitás is Kínában, az 1919-es Új kultúra mozgalma munkája nyomán a szellemi életben új szelek fújtak. A külvilágtól addig alapvetően elzárt kínai társadalom számára ez egyenértékű volt a felvilágosodással. Az európai irodalom nagyjainak közvetítése által a forradalmi eszmék elérték a kínai értelmiséget. Petőfit is felfedezték a kínai, angol, német nyelvű irodalmi és irodalomtörténeti könyveknek köszönhetően. Nagy idők nagy hőst teremtenek, mondja a kínai közmondás”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2021. február 08. 07:47
Kétezer év császárság után -nesze neked - köztársaság. Biztos megérte lecserélni. Ennél már csak a népköztársaság a tutibb.
annamanna
2021. február 07. 23:44
Csaxólok, ez a tisztelt társaságnak nem tűnik fel - ez a srác azért rajongott Petőfiért,mert ő is KŐKEMÉNYEN LÁZADT AZ ÁLLAMHATALOM ELLEN. Ma is lázadna a mai kínai államhatalom ellen, és ma is eltűnne valahol! Ez nem egy nacionalista vers, jobb lenne, ha a tisztelt társaság emlékezne rá, miről is szól!! A kínai srácnak az ÁLLAMHATALOM ELLEN LÁZADÓ Petőfi tetszett. Ami Kínában nem olyan "menő", mint Franciaországban, de azért a 6000 év alatt újra és újra voltak lázadások, amik megdöntöttek egy dinasztiát, és új dinasztia lett, ami először földet osztott, aztán kiürítette a kasszát és elnyomta a népet, és a nép újra fellázadt ellene és így tovább, itt kicsit részletesebben: Kínai történelemszemlélet https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADnai_t%C3%B6rt%C3%A9nelemszeml%C3%A9let
MayorAnna
2021. február 07. 22:33
Tudom, hogy eltelt több mint 60 év azóta, de énbennem még ma is élnek a magyar mozi-hiradó filmek, melyek az ottani népi kohók sikereiről számoltak be. Természetesen, leesett állal nézem mai videókon, hová jutottak el. Ne hidd, hogy valamiféle negatív reflexek, nagyra becsültem őket már fiatalon is, és velük szimpatizáltam, mindenféle gyarmatosítóikkal szemben. Élveztem Malraux (de Gaulle kultuszminisztere) könyvét róluk, a kínai polgárháborúról-Az ember sorsát-ott volt velük. Azért, nem kívánom, hogy zavaró mennyiségben legyenek itt Magyarországon.
Tehetős Totó
2021. február 07. 18:59
Min nőttél fel Álpi? Li zsen... (Bocsánat, de a kisördög nem hagyott nyugton...:)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!